Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. szám - DOKUMENTUM - Szabó Csilla: Kisajátítható-e a baloldal?: ellenzéki politikai taktikák az 1872. évi országgyűlési választások küszöbén, Irányi Dániel és Kossuth Lajos levélváltásában / 22–38. o.

SZABÓ CSILLA Kisajátítható-e a baloldal? Ellenzéki politikai taktikák az 1872. évi országgyűlési választások küszöbén, Irányi Dániel és Kossuth Lajos levélváltásában 1872 tavaszán országgyűlési képviselőválasztásokra készült a magyarországi politikai társadalom. Jelöltállítások, kortesbeszédek, programok, sajtóviták, pártgyűlések jelentették a háromévenkénti aktus előkészítő csomópontjait és mindemögött persze taktikai és stratégiai tánclépések és egyensúlyozások húzódtak. Az eseményeknek természetesen alkotmányos normarendszer szabott keretfeltételeket. A törvényhozó hatalom közösségének összeállítását és működési mechanizmusát alapvetően a liberalizmus érvényesülése jellemezte. Azaz, a hatalom legitimációját a társadalmi képviselet adta, mégpedig a liberális képviseleten keresztül, amely a polgári társadalomba - s evvel együtt a szuverenitás legitim képviseletébe - a (mindenkori hatalomtól, az államtól) vagyonilag és ideológiailag független, önálló egzisztenciával bíró egyéneket fogadta be. Azaz a liberalizmus, bár - a természeti jogra hivatkozva - minden egyént felruházott polgári jogokkal, ám ezek képviseletét - a politikai jogok gyakorlását, felelősségét - vagyoni-egzisztenciális, nemi és életkori cenzushoz kötötte. A liberális képviseleti elv másik lényeges motívuma az egyéni képviselet, vagyis az egyénileg megválasztott képviselőkből álló, a „társadalmi (nemzeti) érdeket", a „közjót" képviselő és megtestesítő parlament intézményének deklarációja. A politikum ily módon avval a kihívással találta szemben magát, amely az általános közjó és közérdek, valamint a partikuláris társadalmiság feszültségének, ellentétének oldását és összeegyeztetését kívánta. A megoldás a politikai hatalmi rendszer átstrukturálásában, intézményesülésében rejlett, amelynek egyik alapvető összetevőjeként jelentek meg a politikai pártok. A liberális alkotmányosság képviseleti elvéből fakadóan a párt fogalmán úgynevezett honoracior pártokat kell értenünk, vagyis: az egyénileg mandátumhoz jutott képviselők az országgyűlésen, egy-egy ciklus időtartamára szerveződtek pártokba (a korszakban - az intézményesülés egyelőre még csak tapogatózó formakeresési gyakorlatából adódóan gyakran nevezték e képviselői csoportokat frakcióknak és kluboknak is). Ezek az országgyűlési pártok nem rendelkeztek országos hálózattal, szervezeti működési szokásaik (tagnyilvántartás, tagdíj, tanácskozási rend) pedig még nélkülözték a stabil szabályokat, s rö22