Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 2. szám - MÉRLEG - Rozs András: Márfi Attila: Thália papjai Pécsett. Pécs színjátszása a 18. században és a reformkorban. Szerk.: Szirtes Gábor. Pécs, 1998 / 61–65. o.

atrocitások, vagy a Polgári és a Nemzeti Casino színházalapítási kísérletei körül kialakult feszültségek - nem feltétlenül csak a jószándékú művészeket, a lelkes, vagy túllelkesült közönséget eszközként felhasználó gonosz politikai erők mesterkedéseiből következik, hanem természetes, bár ellentmondásos történelmi folyamatok lecsapódása. Mondhatni, csak a történelmi törvényszerűség érvényesült a pécsi színházi botrányokban. Az okok elemzése viszont még nem történt meg a magyarországi történettudományban, a várostörténeti kutatások sem fordítottak rá kellő figyelmet. A dolog lényegét a recenzens abban látja, hogy a németországi eredetfa, de magyarországi, német nyelvel, ugyanakkor magyarországi kultúrájú városi németség, német polgárság a 19. század nemzetté válási folyamataiban (pozitív irányban vett nacionalizmus) a helyét kereste, azaz identitást keresett, és még nem döntötte el, hogy melyik nemzettel - a némettel, vagy a magyarral azonosuljon-e. Később, a 19. század közepén, a 30-as, 40-es években viszont, éppen az egyre erősödő magyar nemzeti mozgalom hatására megfigyelheti a német polgár elzárkózása magyar nemesi környezetétel, mint kulturális versenytárstól, s itt valószínűsíthető a "németség" öntudatosulása, nem véletlenül nevezik Pécsett az 1840-es évektől a korábban Stadttheater-nek mondott színházat Deutsches Theater-nek. Tetten érhető ugyanakkor egy hasonulási törekvés is a magyarországi német polgárság irányvételében a magyar nemzeti törekvések felé, lásd Erkel, Munkácsy, Toldi Ferenc és kissé másként Liszt Ferenc, mind német származású polgárok, s valamennyien a magyar nemzeti kultúra legnagyobb alkotóivá váltak. A pécsi német polgárság és a magyar nemzetiek közötti ütközetek részben e sajátos német polgári nemzeti dilemma kifejeződései, részben a magyar polgárosodási folyamat megkésettségéből, fáziskéséséből és viszonylagos gyengeségéből, valamint a magyar nemzeti mozgalom másságából - nemesi jellegéből - magyarázhatók. A pécsi három - magyar, horvát, német - nemzetből ugyanis a magyar és a horvát a 19. század elejére kissé (vagy tán nagyon is) lemaradt, mert kevésbé polgárosult. A citoyen-né - és az előbb kifejtett megszorításokkal a nemzetté válásban - bizony a német polgár előbbre tartott. A magyar nemzeti mozgalom ugyanis nem a magyar polgári, hanem a nemesi köznemesi, vármegyei nemesi - öntudatosodásból, e sajátos nemzetté válási törekvésből eredt és szükségszerűen gyengébb anyagi eret és kisebb társadalmi súlyt képviselt a magyar nemes a német polgárnál, mert pénzügyi alapjai esetlegesek, csak a lelkesültségből származók és elégtelenek voltak. Külön problémát jelenthet a horvát nemzeti mozgalom sorsa is. A Szerző a jezsuita iskoladrámákról szóló fejezetben ír a 18. századi horvát nyelv színjátszásról, később azonban kifejti, hogy teljesen eltűnnek a pécsi horvát lakosság saját színmüvészetéröl, önálló kultúrájáról szóló híradások, valószínűleg azért, mert egyáltalán nem volt ilyen horvát nemzeti törekvés a 19. század első felében Pécsett, a horvát (bosnyák) lakosság nagyfokú asszimilálódása miatt. A magyarországi horvát polgárosodás és nemzetté válás, valamint a pécsi horvát kultúra kérdései - külön kutatást igényelnek. Ha a német és a magyar polgárosodás közötti különbségből, a magyar polgárosodás fáziskéséséből, a magyar nemzeti mozgalom nemesi jellegéből származtak a német polgárság és a városi magyar polgárosodó elemek közötti feszültségek, ezek kitörési pontjai voltak azok az atrocitások, amelyeket a Szerző bőven ismertet, jobban érthetővé válnak a "botrányok", "skandalumok" háttéreseményei, főszereplőinek indíttatásai. így például a líceumbeli diákok a magyar nemzeti mozgalom keretében, védelmében léphettek fel a szemükben a német polgárságot képviseli német színtársulat vezetője ellen. A Lyceum 63