Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Hetényi Tiborné: Az önkormányzati levéltárak finanszírozása az 1990-es években / 42–51. o.

intézményfenntartásra, üzemeltetésre fordított, 3,97%-ot egyéb kiadásokra, szakmai munkára 1,16% maradt. Ez a kiadási főösszeghez viszonyítva 0,22%-ot tesz ki. Egy másik intézmény a 73 milliós bevételi teljesítéséből a szakmai feladatokra 671 E Ft-ot fordított. Ez a kiadási főösszeghez viszonyítva 0,91%. Előfordult olyan eset is egy városi levéltárnál, hogy szakmai kiadás nem valósult meg, 6%-os felhalmozás mellett. A bevételi oldal szerkezete megváltozott. Amíg 1992. évben az intézményfinanszírozás az összes bevétel 80-90%-a volt, addig 1997-ben a levéltárak többségében a finanszírozás a bevételi főösszeg 35-90%-a között mozgott. Veszélyesnek ítélhető az 50%-hoz közel álló finanszírozás, ám volt olyan intézmény is, ahol a költségvetési támogatás 40% alá csökkent. A bevételek szerkezetének eltolódása az intézményi bevételek irányába azért veszélyes dolog 3-4 év távlatában, mert a megyei önkormányzati költségvetés is beállt egy finanszírozási szintre, és ennek hirtelen megnövekedésével - ha az intézményi bevételi forrás megszűnt - az amúgy is forráshiánnyal küszködő önkormányzatok nem tudnak megbirkózni. Más helyzet alakult ki annál a levéltárnál, ahol alacsony volt ugyan az intézményfinanszírozás aránya, de az intézményi bevétel nagy része a helyiségek, eszközök tartós bérbeadásából származott. Ez nem eseti, egyszeri forrás, hanem tervezhető, a mindenkori inflációhoz igazítható bevétel. Az intézményi saját bevételek teljesítése a vizsgált időszak minden évében 100% feletti volt. Ez nagyon jó abból a szempontból, hogy a teljesített többletbevételt az intézmény felhasználhatja. Ellentmondásos az eredmény akkor, ha a túlteljesítés a fenntartót arra inspirálja, hogy a következő évben magasabb bevételt írjon elő, csökkentve ezzel a finanszírozás összegét. Az intézmények többsége a költségvetési támogatást, a működésükhöz szükségesnek tartottnál, az igényeltnél lényegesen kisebbnek tartotta, amit az alábbi vélemények is tükröztek: az elmúlt évekhez hasonlóan a költségvetési támogatás csak a személyi kifizetést, azok járulékait és a nagyon szűkös fenntartást biztosította; a személyi kiadások nem tartalmazták a 13. havi illetményt és vonzatait, ezt az intézménynek kellett „megtakarítani" vagy „megtermelnie". A jóváhagyott költségvetés bevételi kötelezettsége 6 millió Ft, tehát a dologi kiadások szinte teljes körét az intézmény finanszírozza; a dologi kiadások esetében a finanszírozás csupán a szűkebb értelemben vett működési kiadást (rezsiköltséget) fedezte, de ezt is évek óta az 1994-es bázis szintjén biztosította a fenntartó a levéltárnak. Felhalmozásra, fejlesztésre a korábbi évekhez hasonlóan - 1997-ben sem engedélyeztek előirányzatot. Összességében megállapítható, hogy a levéltárak finanszírozása - enyhén szólva - sok kívánnivalót hagyott maga után, mert többségében csak szűken, a törvény által garantált bért, illetve járulékait biztosította. Általános tanács ennek megoldására nem adható - nem is ez volt a cél - hiszen az intézményfinanszírozás — a törvényi kötelezettségen túl — nagyon sok objektív és szubjektív tényező függvénye. Befolyásoló tényezők: az önkormányzat pénzügyi helyzete; eladósodásának mértéke; intézményhálózatának nagysága, összetétele; a megye nagysága, lakosságának száma; az intézmény Önkormányzattal való kapcsolata; a levéltár megítélése; megyei vezetőit empátiája; személyes kapcsolatok stb. Mindenképpen figyelmet érdemel azonban a közgyűjtemények helyzete. Valamit tenni kell - míg a levéltárak teljesen el nem lehetetlenülnek, működésképtelenné nem válnak -, hogy a szakmai munkánkat a továbbiakban is a megfelelő színvonalon végezhessük. Ezen pedig csak az önkormányzati és felső szintű szervek alapvető szemléletváltozása javíthat. A levéltárak közfeladatot látnak el, fenntartásukról, működésük finanszírozásáról teljes egészében vagy nagy hányadban az államnak - az önkor49