Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 1. szám - Takács Edit: Az alföldi levéltárak gyűjtőterületi munkája / 22–31. o.

és a tapasztalatok alapján történeti értékű iratokat produkáló gazdasági szervezetek aránya 50-60% között van. Ugyanezt igazolják az utóbbi öt évben történt iratátadások-átvételek: a levéltárakba került iratok kb. 4060%-át a gazdasági jellegű szervezetek (XXIX, XXX, fondcsoport) adták. A gazdaságban végbement átalakulási folyamat eredményeként e szervezetek utódai többségükben magántulajdonban lévó' vállalkozások, az új levéltári törvény szerint nem tartoznak kötelezően az önkormányzati levéltárak gyűjtőkörébe. Viszont legtöbbjüknél még található korábbi szocialista kori elődtől származó iratanyag, melynek kezelését kb. 10-15 évig figyelemmel kell kísérnünk. Sajnos nagyon eltérők a tapasztalatok az új, ill. átalakult cégekkel kapcsolatban. A legtöbb helyen megígérik, vállalják az előző korszak iratainak kezelését, de menet közben változások következhetnek be, pl. a régi, tapasztalt irattárosokat elbocsátják, újat nem alkalmaznak, vállalkozásba adják az irattári teendőket stb. A levéltárak munkatársai a gyakorlatban sehol sem zárkóznak el, ha az új cégek iratkezelési, irattározási gondjaikkal vagy iratselejtezési jegyzőkönyveik jóváhagyásának kérésével felkeresik őket. Kérdés, hogy mi lesz ezeknek a most keletkező és később történetivé érő irataival? Egyáltalán lesznek-e archiválható értékeik a mai erősen technokrata szemlélet mellett? Perspektíva lehetne számukra egy saját, levéltárszerű irattárat kiépíteni, de az érintett szervezetek általában nem akarnak költeni irataik őrzésére, egyébként is megszokták, hogy az ilyen jellegű gondjaikat a helyi megyei levéltár oldja meg. Az 1995. évi levéltári törvény alapján elképzelhető lehetne a magánszférában keletkező és történeti értékű iratanyag védetté nyilvánításának kezdeményezése és levéltári átvétele. De elhangzott olyan vélemény is, hogy ragaszkodva az 1995. évi levéltári törvényhez a magánszférával egyáltalán nem kellene a jövőben foglalkozni. A levéltárak többségében már megkezdték az új gyűjtőköri nyilvántartás elkészítését. Van ahol folyamatosan vezették a korábbi nyilvántartásokat és legalábbis nyilvántartás szintjén - tágan értelmezve az 1995. évi levéltári törvényt - minden olyan szervezetet figyelnek, ahol potenciálisan keletkezhetnek maradandó értékű iratok. Elkészült gyűjtőköri jegyzéke egyedül a Békés Megyei Levéltárnak van, ez a történeti forrást produkálható teljes iratképzőkört magába foglalja. Nyilvánvalóan következő lépésként a szervezeteket megfelelő érték-kategóriákba kell majd sorolni. A szervtípusok meghatározásához, az iratképzők értékeléséhez egységes, egyértelmű állásfoglalásra lenne szükség, mert a korábban működő szervezetek eltűntek, az újakat pedig a jelenlegi fondfőcsoportok közé nem lehet besorolni. Az új gyűjtőköri jegyzékek elkészítésekor, különösen az értékhatár alatti szervezeteknél azok központjainak - a maradandó értékű iratok helyének - kiderítésében feltétlenül szükség lenne a helyi levéltárak és az Országos Levéltár együttműködésére. Korábban két levéltárban is történtek konkrét értékhatárvizsgálatok, feltehetően mind a Hajdú-Bihar megyei, mind a Csongrád megyei (szentesi) tapasztalatot lehetne hasznosítani, esetleg követni.

9 Ajelenlévők hangsúlyozták, a cél továbbra is az, hogy a történettudomány ne veszítse el forrásait. A levéltárak közül értelemszerűen a központi levéltárak feladata az országos történetírás forrásainak biztosítása. Az önkormányzatok által fenntartott területi (megyei és városi) levéltáraknak lehet és kell felvállalniuk a helytörténetírás forrásainak, vagyis egy adott földrajzi terület összes maradandó / történeti értékű forrásanyagának összegyűjtését, amibe bele kellene tartoznia a közigazgatási, gazdasági, kulturális, bíráskodási, perszonális stb. iratoknak egyaránt. 29