Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Hetényi Tiborné: Az önkormányzati levéltárak finanszírozása az 1990-es években / 42–51. o.

A munkáltatókat terhelő járulékok összege is jelentősen nőtt, nemcsak a bérek emelkedése, hanem a járulékok körének (egészségügyi hozzájárulás, munkaadói járulék) bővülése miatt is. A dologi kiadásokat tovább bontottuk - 2. sz. melléklet -, mégpedig intézményüzemeltetésre, szakmai és egyéb kiadásra. A kiadások 1992. évtől (100%) 1997-ig 218,4%-ot emelkedtek. A kiadás szerkezete is megváltozott, az intézmény üzemeltetési és az egyéb kiadások a szakmai ráfordítások rovására nőttek. A dologi fő kiadási előirányzaton belül az intézményüzemeltetésre fordított kiadások csaknem háromszorosára, az egyéb kiadások több mint kétszeresére, a szakmai ráfordítások is kétszeresére nőttek. Forráshiány miatt a szakmai feladatok ellátása egyre nagyobb nehézségek árán volt megvalósítható. A hiány elsősorban a könyvbeszerzésben, az állományvédelmi, restaurálási és a kiadványi, kutatási munkában mutatkozott meg. Az e téren jelentkező kiadások fedezetére nem megoldás a pályázati úton szerzett pénz. Keményen meg kell fogalmazni azokat a szakmai feladatokat a fenntartó felé, amelyek teljesítésétől nem lehet eltekinteni jogszabályi előírás - levéltári törvény, önkormányzati törvény - vagy az alaptevékenység ellátásának sérelme nélkül. Agyakorlat azonban jelenleg is az, hogy a legtöbb fenntartó a bérre és járulékaira, a fenntartási költségekre és csak az alapvetőnek vélt szakmai kiadásokra biztosítja a forrást. A kiadványozási és egyéb olyan tevékenységet - amely a reklámtartalma miatt szponzorral, támogatóval is megoldható - nem vagy nem teljesen finanszírozza. Az átadott pénzeszközök volumene nem volt jelentős. Általában a társadalmi szervezetek támogatása történt ezen a jogcímen, pl. a Levéltári Egyesület, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa (továbbiakban ÖLT) és egyéb egyesületek. Gondként vetődött fel, hogy egyes fenntartók nem engedték önkormányzati pénzből a társadalmi szervezetek támogatását, ezért a levéltárak szakmai kiadásaik között tervezték meg ezeket. A kiadások között a felhalmozási kiadások, a főösszegeken belül - különösen az utóbbi 3-4 évben - jelentősnek tűntek (3. sz. melléklet), országos összesítésben azonban más képet mutatnak. A 24 intézmény 6 év alatt 353 millió forintot fordított beruházásra, gép- és műszervásárlásra, felújításra. Ez éves szinten, 1 levéltárra vetítve 2 451388 Ft-ot tesz ki. Ha arra gondolunk, hogy egyes levéltárak raktárépületeket vásároltak, régi épületet újítottak fel, a változatlan feltételekkel működő intézményekre eső összeg még kisebb volt. A bevételi oldalon az intézményi bevételek, az átvett pénzeszközök, az intézményfinanszírozás és az előző évi pénzmaradvány található. Az összesítéskor egyértelműen kiderült, hogy a bevételek szerkezete megváltozott és lassan eltolódott az intézményi bevételek felé. Ezt fokozza még az a tendencia is, hogy a levéltárak között nem volt egységes pl. az iratőrzésért átvett bevétel minősítése. Egyes levéltárak saját intézményi bevételként kezelték, mások átvett pénzeszközként. Több levéltár bevétel-orientált tevékenysége - minden szakmai és pénzügyi előírás ellenére - jelentősen kiszélesedett. Ezek a nagyösszegű, de esetleges, egy idő után megszűnő, nem tervezhető bevételek sok veszélyt rejtenek. Az ilyen pénzt - amit az intézmények egyébként okosan vagy kényszerűen beruháztak - visszaforgatták az alaptevékenység költségeire, ezt a fenntartók beépítették a következő év bevételi tervébe, és annyival kevesebb támogatást adtak. Ezek a források azonban egy idő után „elfogynak", s akkor már nemcsak az eddig kieső önkormányzati támogatásról, hanem a beruházással létrehozott épület, gép, felszerelés fenntartásáról, működtetéséről is gondoskodni kell. 43