Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Zábori László: Pest-Pilis-Solt Vármegye Tankerületi Iskolatanácsának működése, 1869–1876 / 3–15. o.

ZABORI LASZLO Pest-Pilis-Solt Vármegye Tankerületi Iskolatanácsának működése (1869-1876) Az 1868. december 5-én elfogadott Eötvös-féle népiskolai törvény 125. és 126. paragrafusai előrták, hogy minden megyében iskolatanácsot kell felállítani. E testületek feladata pedig a népoktatás szervezése, az egyes intézmények felügyelete volt. Az iskolatanácsok tehát lényegében a másodfokú tanügyi hatóság szerepét töltötték be. (Az elsőfokú hatóság ugyanis az iskolaszék). A törvény kimondta, hogy a tanácsok tagjainak nagyobb részét a vármegyei bizottság, illetve a szabad királyi városok képviselő-testületei saját kebelükből választják. A tanácsba fel kellett venni továbbá a vármegye területén egyházközséggel bíró vallásfelekezetek l-l képviselőjét, valamint a már létező községi népiskolák tanítói is delegálhattak maguk közül 4 tagot. Az iskolatanács - a megye nagyságától függően - 14-44 főből állhatott. Tagjait öt évre választották. A testület elnöke a megyei tankerületi felügyelő volt, akit a vallás- és közoktatási miniszter nevezett ki. Üléseket negyedévente kellett tartani. A tanácsok szakbizottságokat is létrehozhattak: a törvény az elemi, illetve a felsőbb népiskolák ügyeinek intézésére hivatott bizottságok létrehozását ajánlja.

1 A népiskolai törvény 130. paragrafusában rendelkezett a tankerületi iskolatanácsok teendőiről. Az iskolatanácsok feladata volt, hogy kezdeményezzék új elemi iskolák létesítését; az elemi népoktatás állapotáról negyedévente jelentést kellett készíteniük, amelyet a megyei bizottmányhoz fblterjeszteni tartoztak; jóváhagyták vagy elutasították az iskolaszékek által elkészített „tanítói díj-leveleket", amelyek a tanítói fizetéseket rögzítették; a tanítóválasztások vezetésére a testület valamely tagját kiküldötte, a tanítóválasztásokról készült jegyzőkönyveket pedig az iskolatanács elbírálta; ellenőrizte az iskolák évi számadásait; engedélyt adhatott arra, hogy valamely tanító a törvényben meghatározott 80 gyermeknél többet taníthasson; a községi tanítók segélyezése ügyében véleményes jelentést terjeszthetett a miniszter elé; a minisztériumhoz pártolólag (vagy elutasítólag) felterjeszteni tartozott az iskolák államsegély iránti kérelmét, valamint magánosok és társulatok iskolaalapítás iránti folyamodványait. Mindezek mellett az iskolatanácsnak bírói teendői is voltak. ítélkezhetett ugyanis a községi iskolaszékek és a tanítók közötti vitás ügyekben; súlyos kihágás, fegyelemsértés esetén a tanítót büntetésben részesíthette; szülők és tanítók közötti viták esetén pedig mint másodfokú bíróság járhatott el. Az iskolatanács bírói ítélete ellen a minisztériumhoz lehetett fellebbezni.

2 Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a tankerületi iskolatanácsok kizárólag a községi (és állami) népoktatási tanintézetek felettes hatóságai voltak. A felekezeti iskolák ügyeibe semmi beleszólásuk nem volt. Ezzel szemben az iskolatanács elnöke, a megyei tanfelügyelő az állam nevében a fe3