Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 4. szám - HÍREK - Sipos Antalné: Sárközi Zoltán (1922–1997) / 67–70. o.

okt. 17-től 1951. jan. 15-ig gyakornok a Magyar Országos Levéltárban, ezzel párhuzamosan az újonnan indult levéltári szakon szerez oklevelet 1950-ben. 1951 januárjától a Hajdú-Bihar Megyei Közlevéltárban önálló levéltáros, utána 1954. jún. 19-ig a Győri Állami Levéltár megbízott vezetője. Nem valami állhatatlanság hajtotta nyolc éven keresztül egyik munkahelyről a másikra, a kor nyugtalansága tartotta bizonytalanságban egzisztenciáját. Erről nem szeretett meséim. 1954-ben került a Központi Gazdasági Levéltárba, és élete végéig ehhez az iratanyaghoz kötődött. 1962. január l-jétől 1979. április 30-ig a Magyar Országos Levéltár akkori IV. osztályán, a Központi Gazdasági Levéltárból alakult osztályon osztályvezető-helyettes, 1979. májustól 1980. áprilisig megbízott osztályvezető, 1980-tól 1985-ben történt nyugdíjba vonulásáig főlevéltáros, a bányászati, érdekképviseleti, szövetkezeti és mezőgazdasági vállalatok fondcsoportjainak referense, az egész vállalati iratanyag kiváló ismerője. A „hőskorszakban" - ahogy ő nevezte a Központi Gazdasági Levéltár megalakulása utáni működésének, majd a Magyar Országos Levéltárba költözésének időszakát - részt vett a közel 5000 fm vállalati iratanyag beszállításában. Az anyaggyarapító munkát a későbbiekben is folytatta, tartotta a kapcsolatot a vállalatokkal, s ha „kiszimatolta", hogy egy irattárban még értékes anyag rejtőzik, gondoskodott annak levéltári elhelyezéséről, akkor is, amikor már igencsak helyszűkében voltunk. Nem kis részben az ő irányító munkájának köszönhető, hogy ennek a hatalmas, időközben 6000 fm-re gyarapodott értékes iratanyagnak a rendezése a 80-as évek elejére befejeződött. Rengeteget dolgoztunk a 70-as évek végén, 80-as évek elején. Rendeztünk, jegyzékeket, repertóriumokat készítettünk, azok bevezetőihez iparág- és vállalattörténeti kutatásokat végeztünk. Úgy tanította nekünk, hogy egy anyagot csak azután szabad kézbe venni rendezés végett, ha az ember már a lehető legtöbbet megtudott a fondképzőről, aztán menet közben, az anyag elolvasásával, kiegészítő kutatásokkal ismereteinket tovább gyarapíthatjuk, s ezt ismét hasznosíthatjuk a „finomításokban". A rendezésnek az anyag tanulmányozásával kell együtt járnia, különben nem lesz igazán rend, a jegyzéket úgy kell elkészíteni, hogy annak segítségével minden megtalálható legyen, ami megvan. A rendezési munkában a legnagyobb alapossággal kellett eljárni, a túlzott részletezés bocsánatos bűnnek, az elnagyolás halálos bűnnek számított nála. A keze alatt rendezett anyagban az időbeli és az alfabetikus rendet is meg kellett teremteni, bármennyire húzódoztunk a mechanikusnak tekintett munkáktól. Az egészet aztán betetőzte a mutatók készítése. Akkor még nem volt számítógép, s a különböző kacskaringós szabványok szerint kézi módszerekkel folytatott mutatózás nem tartozott a levéltárosok legszebb álmai közé. Pórbáltuk is meggyőzni főnökeinket, hogy a mutató tulajdonképpen felesleges, de Zoltán érvei erősebbnek bizonyultak. Annál is inkább, mert nemcsak irányította ezt az egész munkát, ő maga is alaposan kivette a részét belőle, s közben hatalmas anyagismeretre tett szert. A Magyar Altalános Kőszénbánya Rt. és vállalatai c. két kötetes repertóriuma már 1967-ben megjelent, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaráé 1969-ben, majd a 80-as évek közepére befejezte a bányászati, érdekképviseleti, szövetkezeti és meződazdasági vállalati fondok teljes repertorizálását. Repertóriumaiban foglalt jegyzékei segítségével - s remélhetőleg a mieinkéivel is - valóban minden megtalálható, ami megvan. A repertóriumok bevezetői kiváló^ tudományos jegyzet-apparátussal ellátott áttekintő ipartörténeti és vállalattörténeti tanulmányok, történelemtudományi munkásságának szerves részei, kiegészítve levéltári módszertani kérdések elemzésével s a használathoz szükséges gyakorlati információkkal. A végén pedig 68