Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Fábiánné Kiss Erzsébet: A magyar pragmatica sanctio 200. évfordulójára tervbe vett kiadvány hazai történeti albizottságának iratai: tudomány- és levéltártörténeti érdekesség az I. világháború korából / 39–45. o.

Elképzelhető', hogy egyszer, a későbbi időkben esetleg lesz olyan jogtörténész-történész-csoport, amely - felhasználva a XX. század elején működött történeti bizottság összegyűjtött anyagát - ambicionálja majd a pragmatica sanctio történetére vonatkozó adatok publikálását. Ennek a kis tanulmánynak az volt a célja, hogy erre a lehetőségre felhívja a figyelmet. JEGYZETEK * Magyarország alkotmánya történelmileg (ki)fejlett rendi alkotmány volt; nem együtt és nem egyidoben alkották, hanem századok folyamán született olyan törvények összessége, amelyek az uralkodó és a nemzet küzdelmei után ünnepélyes deklaráció gyanánt ismerték el a nemzet alkotmányát. Mind az uralkodó, mind a (nemesi) nemzet jogait és kötelességeit azon alaptörvények határozták meg, amelyek szerint a magyar államszerkezetet kölcsönös egyezség útján elrendezték. A magyar alaptörvények írottak vagy szokásbeliek voltak. Az írottak nagy részét tartalmazza a Corpus Juris, amelynek I. része a Hármaskönyv, a II. része a királyi dekrétumok, azaz a különféle tárgyú országgyűlési törvénycikkek. Az írott törvények közül a magyar alkotmány alapját elsősorban képező' törvények (alaptörvények) közé sorolták többek között az 1687:11-111. törvénycikkeket (a Habsburg-ház férfiági örökléséről) és az 1723 : L—

III. törvénycikkeket (a Habsburg-ház nőági örökléséről) is. A pragmatica sanctio név alatt általában értették a német fejedelmi jog szerint a német birodalom-rendi nemzetségek családjogi autonómiája alapján a család vagy ház feje által alapított örökösödési rendszabályt. Az osztrák birodalom örökös tartományaiban a pragmatica sanctio neve alatt elsősorban értették VI. Károlynak (nálunk III. Károly, 1711-1740) az osztrák uralkodói ház örökösödési joga és rendje iránt 1713-ban tett ünnepélyes nyilatkozatát és határozatát, melyet aztán a különféle örökös tartományok rendjei, a német birodalmi gyűlés, az európai hatalmak elé terjesztettek elfogadásra. A magyar rendek 1723-ban, az erdélyiek 1744-ben iktatták törvénybe. Az 1687 : II.—

III. te. által a magyar (nemesi) nemzet a szabad királyválasztás jogáról a Habsburg-ház férfiágai részére lemondott, az ország alkotmánya, összes törvénye és jogai teljes épségben tartásának feltétele alatt, melyről a trónra lépőnek az országot királyi hitlevele és esküje által kellett biztosítania. A Habsburg-ház nőági öröklésének a magyar rendek által történt elismerésekor az 1723 :

1.—III. tc.-kben a trónöröklés jogát csak 7/7. Károly, I. Józsefi 1705-1711) és 7. Lipót (1657-1705) nőági leszármazottaira terjesztették ki, szemben az osztrák családi pragmatica sanctio-val, amely az összes nőágra vonatkozott. Az említett nőágak kihalásával a szabad királyválasztás joga a nemzetre visszaszállt. Az ún. osztrák és az ún. magyar pragmatica sanctio lényegét tekintve más: az osztrák pragmatica sanctio családfői intézkedés, ún. házi törvény, és a trónöröklési renden kívül csak a tartományok feloszthatatlanságát biztosítja, a magyar pragmatica sanctio viszont országos törvény, mely tartalmát tekintve ugyan szerződés, de a törvény természetével bír. Ez a kétoldalú szerződés a Habsburg-ház és a magyar (nemesi) nemzet között az egyik, az osztrák fél számára a tartományok „oszthatatlan és elkülöníthetetlen" (indivisibiliter ac inseparabiliter; Unteilbarkeit und Untrennbarkeit) együtt-birtoklásának, míg a másik, a magyar fél számára az alkotmány és az összes törvény megtartásának biztosítékát adta. Mivel a magyar pragmatica sanctio, amely tartalmára nézve a nemzet és a dinasztia közötti szerződés, és egyben a nemzet és a dinasztia, Magyarország és Ausztria közti viszony alapelveit is tartalmazza, eltérő politikai véleményhez vezetett a magyar pragmatica sanctio értelmezésében az osztrák dinasztia és a magyar (nemesi) nemzet között. Ez az eltérő vélemény számos történelmi korszakban, különféle viharos események során öltött formát 1723 és 1918 között. Nagyon lényeges: mivel a magyar pragmatica sanctio a törvény természetével bírt, nem volt megváltoztatható egyoldalúan és az alkotmány megsértése nélkül. A pragmatica sanctio elnevezés a köznyelvből a törvényszövegbe is bekerült, jogi fogalommá vált: az 1848-as törvények bevezetésében, az 1867: XII. törvénycikkben. Az I. világháború után, az antant követelésére az 1921:XLVII. te. kimondta, hogy a pragmatica sanctio és az ausztriai ház trónörökösödési jogát megállapító és szabályozó minden egyéb jogszabály hatályát vesztette, így a királyválasztás joga a nemzetre visszaszállt. (Az 1848/1849-es lexikon számára készült „alkotmány" és „pragmatica sanctio" tárgyszavak alapján. F. Kiss Erzsébet. Kézirat.) Úgy gondolom, ez a viszonylag terjedelmes magyarázat szükséges a tanulmányhoz, mivel általános tapasztalat, hogy történeti alkotmányunk és pl. a pragmatica sanctio vonatkozásában eléggé hiányosak az ismeretek. Ennek a történeti bizottságnak, amelyben a kor legjelesebb tudományos személyiségei kaptak helyet, a célkitűzését csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy mi is volt a pragmatica sanctio, és mekkora jelentőséggel bírt a magyar közjogban és történelemben. A témára vonatkozó, zömmel múlt századi, ül. 1945 előtti irodalmi felsorolást lásd: Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. 1711-1825. Bp. 1954. 80-84., III. Politikai viszonyok, 5/1722/23. országgyűlés, c) pragmatica sanctio. Természetesen, az ötvenes évek szellemében fogant annotatio-t nem lehet mértékadónak tekinteni. Az 1722/23 :

1.—III. tc.-k az országgyűlés anyagában találhatók: MOL, Regnicoíaris levéltár, Diaeta anni 1722-23. (N 51 - Vass Előd szíves közlése.) 44