Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 2. szám - HÍREK - Tyekvicska Árpád: Beszámoló az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa közgyűléséről / 63–66. o.

Az OLT és az MLE együttműködéséről szólva Varga László megállapította, hogy az kedvezően indult, később azonban inkább akadozott. A MOL-ban hírek szerint - már fél éve elkészült a szakfelügyelői lista. Az ÖLT véleményének kikéréséről sem a szakfelügyelet módja, sem feladatai tekintetében nem került sor, mint ahogy a szakfelügyelők személyéről sincs információ. A minisztérium jelenlevő képviselői, Inkei Péter helyettes államtitkár és Molnár József, a Levéltári Osztály vezetője reagáltak az elhangzottakra. Inkei úr a törvénymódosítással kapcsolatos kudarcot részben azzal magyarázta, hogy a Pénzügyminisztérium mereven elzárkózik minden költségvetési garanciavállalástól. Az MKM vezetői a parlamenti elfogadás szempontjából esélyesebbnek látják, ha a három szabályozásra váró területre (könyvtárakra, múzeumokra, művelődési intézményekre), továbbá a már új törvény alapján működő levéltárakra közös szabályozás készül, mely egységes szerkezetben kerül a Parlament elé. Ez azonban azt is jelenti, hogy „az egyes területeknek be kell várniuk egymást". Sajátos indokát adta a helyettes államtitkár annak, hogy a költségvetési tárgyalások során miért futottak zátonyra a minisztérium finanszírozási próbálkozásai: Magyar miniszter úrnak a felsőoktatás területén ez évben jelentős növekedést sikerült elérnie. Ebből adódóan más területeknek - így a levéltáraknak - már semmi sem jutott. Azaz: se pénz, se posztó... Molnár József szerint a MOL-nak nincs monopol helyzete a segédlevéltárosképzésben, a meglehetősen magas képzési költség pedig csak a kiadásokat fedezi, hasznot nem jelent. Sajnálatos, hogy az osztályvezető úr adós maradt a törvénymódosítás állásáról való tájékoztatással, mivel hivatali felettesével együtt váratlanul távoznia kellett. A vita során többen felvetették, hogy újra kellene gondolni a magyar levéltárak irányítási-felügyeleti rendszerét. Felvetődött - többek között - a Parlament vagy a köztársasági elnök alá rendelt főlevéltárosi poszt bevezetése és ezzel párhuzamosan a MOL feladatainak újragondolása. Egyesek a Levéltári Osztály létjogosultságát kérdőjelezték meg. Szóba jött az a lehetőség is, hogy a levéltárügy „gazdája" esetleg a Belügyminisztérium legyen. Ezt támasztották alá azzal az érvvel, hogy mára előtérbe kerültek a levéltárak igazgatási funkciói, amelyek idegenek a művelődési tárcától, az önkormányzatok iratkezelésének szakmai felügyeletében a területi levéltárak szinte egyetlen szövetségesei a megyei közigazgatási hivatalok, az iratkezelési mintaszabályzatot is a BM adja ki az önkormányzatok számára. A fentiekkel szemben megfogalmazódtak komoly ellenérvek is: a nemzeti levéltárak csaknem mindenütt központi szerepet játszanak a levéltárak hierarchikus rendszerében. A minisztériumváltással pedig a magyar levéltárak kulturális és tudományos tevékenysége kerülhet veszélybe. Gecsényi Lajos nagy visszhangot keltő hozzászólását a közgyűlés úgy ítélte meg, hogy azt saját állásfoglalásaként fogadja el. Gecsényi kifejtette: a magyar levéltárügy egésze nyivánvaló szakmai és növekvő (relatív) finanszírozási válságban van. A válság az elmúlt évtizedekben fokozatosan halmozódó megoldatlan problémák eredménye, amelyek felőrlik mind azt a tárgyi működési bázist és szakmai presztízst, amit az intézmények a hatvanas évektől elértek. Ajelenlegi helyzet kialakulásának meghatározó oka az állami felelősségvállalásnak - a levéltári törvényben meghatározott mértékhez történt - minimalizálódása, szakmai és pénzügyi téren egyaránt. A levéltárfenntartó önkormányzatok többsége pedig nincs abban a helyzetben, hogy kellő tájékozottsággal ítélhesse meg az intézmények jelentőségét. Fennáll a veszélye annak, hogy míg a levéltárak kettős (a nemzeti kulturális örökséget őrző és az állampolgári alapjogokat és érdekeket érvényesítő) funkciója 65