Levéltári Szemle, 47. (1997)
Levéltári Szemle, 47. (1997) 2. szám - MÉRLEG - Horváth J. András: Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890–1914. Várostörténeti tanulmányok. Bp., 1996 / 57–59. o.
osztottsága által kisebb mértékben meghatározott, az egyes kerületek gazdasági potentátjainak vezérlete alá vont helyi érdekszerveződések voltak. Másrészről pedig a kerületi ún. törzsfőnöki rendszer korrupciós mechanizmusainak „városházi rendszerkritikusai", akik a kisegzisztenciák szószólóiként léptek fel a kilencvenes évek közepe táján, s nyugat-európai minták alapján, valamint az akkoriban Bécsben zajló események hatására tűzték zászlajukra a koncesszionált magánvállalkozások városi átvételét. Ők a távlattalan kerületi érdekegyeztetési mechanizmusok tovagörgetésével szemben átfogó községpolitikai programokat hirdettek meg, s a politikai modernitás megszemélyesítőiként mutatkoztak. A városházi folyamatok átfogó ábrázolása lehetőséget biztosít az olvasó számára annak érzékelésére is, hogy a fenti demokratikus érzületű kommunálpolitika képviselői társadalmi gyökereikben, ízlésvilágukban és mentalitásukban ugyanakkor nem is feltétlenül állottak közel egymáshoz. A hasonló várospolitikai stratégia megfogalmazása ellenére ez később szembe is állította egymással őket. Ez a magyarázata Kasics Péterek budai Szabad Polgári Pártja és Vázsonyi Községi Demokrata Pártja párhuzamos politikai pályájának, átmeneti szövetségüknek, majd egymással való szembekerülésüknek. Jelentős eredménye a műnek, hogy választ kapunk végre arra a rejtélyre, hogyan lehetett képes az amúgy nyilvánvalóan zseniális szervezőkészséggel megáldott Bárczy István „egymaga" a változatlan társadalmi összetételű, jobbára passzív, inkább csak afféle Jóindulatú semlegességet" tanúsító közgyűléssel a háta mögött arra, hogy a korábbiaktól gyökeresen különböző községpolitika számos konkrét célkitűzését meg is valósítsa. Ennek magyarázata nyilvánvalóan a Wekerle-kormány hozzájárulásában keresendő. E mű nem terjeszkedhetett ki a fővárosi politika megvalósításának kulcsát jelentő kormánytámogatás személyi hátterének teljes körű vizsgálatára, ám a leírtak alighanem elkerülhetetlenné teszik majd később az ifjab gróf Andrássy belügyminiszteri tevékenységéről és a koalíció politikájáról korábban kialakított meglehetősen negatív és egyoldaú kép módosítását. A könyv anyagának majd fele részét az éves zárszámadások összevont adatsorainak elemzése, a Városháza bevételeinek és kiadásainak költségnemenkénti mérlege képezi. Csak aki próbálkozott az évenkénti büdzsé számos elkülönített alapban regisztrált eredményeinek idősoros összeállításával, lehet tisztában a megvalósított feladat nehézségeivel és jelentőségével. A mű ezek közlése révén mintegy megkettőzte fontosságát, hiszen a konkrét számadatok hozzáférhetővé tételével biztosította a kiindulási alapot esetleges további kutatásokhoz is. Az adatsorok tanúsága szerint a költségvetési struktúra hagyományos elemei alapjában véve nem sokat változtak a negyedszázad alatt. Jelentős módosulásokat a bevételi oldalon a községesített vállalatok által biztosított többletbevételek s a nagyságrendekkel megnövekedett kölcsönbevételek jelentettek. Akiadási oldalon pedig az ezen bevételekből teljesített új típusú beruházáspolitika eredményei jelentek meg: a kilencvenes években a tágabb értelemben vett egészségrendészeti szempontú infrastrukturális nagyberuházások: vízművek, csatornarendszer, vásárcsarnok-hálózat, a Bárczy-korszakban pedig a több tucat, főként kültelkeken emelt iskolaépület, a sok ezer, változatos színvonalú munkáslakás és ide sorolható a szociális ellátórendszer kiépítése felé tett bizonytalan próbálkozások néhány objektumban testet öltő példája is. A könyv tág teret szentel azon folyamat bemutatásának, amelynek ma éppen az ellenkezőjét éljük át: a községesítésnek. Noha a koncesszionális magánmonopóliumok közül a korszakban csak a Gázművek városi tulajdonba 58