Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - MÉRLEG - Varga J. János: Relationes missionariorum de Hungaria et Transilvania (1627–1707). Misszionáriusok jelentései Magyarországról és Erdélyről (1627–1707). Edidit István György Tóth. Bp., Róma, 1994 / 54–56. o.

Relationes missionariorum de Hungária et Transilvania (1627-1707) Edidit István György Tóth (BibliothecaAcademiae Hungáriáé in Roma. Fontes 1.) Budapest-Roma 1994. 459 p. Misszionáriusok jelentései Magyarországról és Erdélyről (1627-1707) XV. Gergely pápa (1621-1623) 1622-ben megalapította a világ katolikus miszszióit irányító testületet, a Hitterjesztés Szent Kongregációját, amely összefogta a tridenti zsinat (1545-1563) határozatai nyomán megújult egyház hittérítőinek munkáját. A tanács tagjai a legbefolyásosabb bíborosok közül kerültek ki, akik a vallásilag „veszélyeztetett" területekről érkezett sokrétű információk alapján hozták meg döntéseiket. A három részre széthullott Magyarország elsőrendű missziós területnek számított, hiszen a 16-17. század fordulójára mindhárom országrészben viszszaszorult a katolicizmus. A lakosság nagy része protestáns (a misszionáriusok szóhasználatával eretnek) volt, az ország középső területét mohamedánok (azaz pogány törökök) uralták, a keleti és déli peremvidéken pedig görögkeletiek (szakadárok) nehezítették meg a hittérítők dolgát. Az egyházi élet évszázados elhanyagoltságára jellemző, hogy a Magyar Királyságban és az Erdélyben meggyóntatott hívek már évtizedek óta nem vették magukhoz az Úr testét, a hódoltsági katolikusok közül pedig csak kevesen tudták elmondani a miatyánkot meg az üdvözlégy et. A zömében protestánsok lakta Felvidéken előbb a minorita ferences rendiek jelentek meg, őket a pálosok követték. A vallásilag és etnikailag egyaránt sokszínű Erdélyben a ferencesek mindkét ága (minorita, obszerváns) tevékenykedett, míg a Fejedelemség és a Hódoltság határvidékén kialakult vallási zűrzavaron az obszervánsok karánsebesi missziója igyekezett úrrá lenni. A Kongregációtól kapott felhatalmazás alapján nemcsak misét mondhattak és templomi kegytárgyakat szentelhettek fel, hanem - a missziós területek nem létező püspökeinek funkcióját átvéve - feloldozhatták híveiket a böjti előírásoktól és a házassági akadályoktól is. A kötet tartalmas „Bevezetés"-ét 43 latin és olasz nyelvű jelentés követi; 25-öt Magyarországról, 18-at Erdélyből kelteztek a szerzők az 1627-1707 közötti években. Közülük 32 kiadatlan, 11 korábban már napvilágot látott, de az utóbbiak nehezen hozzáférhetőek, ezért indokolt ismételt közzétételük. Egy kivétellel valamennyi Vatikán Város Archívumából, a Hitterjesztés Szent Kongregációjának Levéltárából való. Az iratok 24 szerzője jórészt az egyházi hierarchiában fontos tisztet betöltő, tanult ember volt. Hatan viseltek püspöki, egy-egy személy püspöki helynöki, préposti, illetve apáti címet, a szerzetesek közül többen láttak el tartomány- vagy rendházfőnöki, prokurátori és egyéb feladatot. A közreadott jelentések tehát igen képzett, a vallási kérdésekben áttekintéssel rendelkező személyek nagy forrásértékű beszámolói. A misszionáriusok mindenekelőtt az egyház elesett állapotáról tudósítanak: paphiányról és elárvult katolikusokról, lerombolt vagy istállónak hasz54