Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 3. szám - HÍREK - Erdmann Gyula: Közgyűlési beszámoló a Magyar Levéltáros Egyesület 1992–1996 közti munkájáról / 57–62. o.

re: számítástechnikai kérdések, gazdasági vezetők fóruma. A kirándulást Dél-Szlovákiában rendeztük. Itt említem meg, hogy az utóbbi években ván­dorgyűléseinken 200 fő körüli a résztvevők száma, ami igen örvendetes. Min­den vándorgyűlésünkön megszerveztük a szakmai fórumot, amelyen a minisz­térium levéltári osztályának vezetői adtak tájékoztatást időszerű szakmai kérdésekről, majd a résztvevők kérdéseire válaszoltak. 1995-ben vándorgyűlésünk megrendezésére Pécsváradon került sor. A plenáris ülés témája az iratkezelés helyzete volt. A kirándulást az Ormán­ság-Máriagyűd-Villány útvonalon szerveztük. Gyűlésünkön öt külföldi vendé­get üdvözölhettünk, akik Horvátországból, Szlovákiából, Ukrajnából és Ausztriából érkeztek. Megjegyzendő, hogy ezúttal néhány meghívott az Oszt­rák Állami Levéltár jubileumi ünnepségei miatt maradt távol. 1994 végén, 95 elején indult meg a küzdelem az egészségügyi pótlék kér­déskörében. A Veszprém Megyei Levéltáré a kezdeményezés érdeme: ők vé­geztettek először ANTSZ-vizsgálatot raktáraikban, melynek „eredménye" nyomán munkatársaik a megyei önkormányzattól pótlékot kaptak. Egyesüle­tünk az összes levéltárat felkérte a vizsgálatok elvégeztetésére; mára mintegy 10 levéltárban áll rendelkezésre a vizsgálatok anyaga. Néhány helyen sike­rült a pótlékügyben is előrelépni. Jelen közgyűlésünk 3. napján az egyik napi­rendi pontként országosan elismert szaktekintélyek véleményét hallhatjuk majd a levéltárakban lefolytatott egészségügyi vizsgálatok összegzett tapasz­talatairól. Van ígéret és remény arra is, hogy az Önkormányzati Levéltárak Tanácsával és más szakmai szervezetekkel együtt közös álláspontot kép­viselve kiharcoljuk (talán már ez év őszén) minden levéltár számára az egész­ségügyi pótlékot. Ugyancsak 1995-ben sikerült elérnünk azt, hogy a hadigondozottakkal kapcsolatos kampánymunkák fejében az illetékes közalapítványtól ügyen­ként 500 Ft térítést kapjanak a levéltárak. A tárgyalásokat egyesületünk elnöksége folytatta, és ha a közalapítvány hosszasan késlekedett is, mára már eljutottunk oda, hogy a levéltárak jó része megkapta az őket illető pénz­összeget. Összességében mintegy 6-7 millió Ft-ról van szó. Ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti: az 1988-91 közti kezdetek után (ami évente 1-2 kapcsolatot jelentett, pl. részvételt nemzetközi kongresszu­son, kirándulást Ausztriába, majd Szlovéniába) 1992 hozta az érdemi élén­külést. Volt két holland látogatónk (egyikük a vándorgyűlésen is részt vett), eljutottunk az osztrák és a német egyesület konferenciájára. 1993-ban ván­dorgyűlésünkön már 5 külföldi vett részt. A cseh levéltárosok éves közgyűlé­sén, majd a németek éves kongresszusán is módunk volt közreműködni. Eb­ben az évben 8 fős román és 4 fős holland küldöttség folytatott nálunk l-l he­tes tapasztalatcserét. 1994-es vándorgyűlésünkön - nagy örömünkre - már 9-re emelkedett külföldi vendégeink száma. Ők Ausztriából, Hollandiából, Szlovákiából, Csehországból és Romániából érkeztek. Részt vettünk a szlo­vákok, osztrákok és a németek éves egyesületi konferenciáján. Két kolléga­nőnk bekapcsolódhatott a marburgi levéltáros-iskola tanfolyamába. Remél­jük, követik őket többen is. Ugyancsak 1994-ben, ősszel 4 fős delegációnk egy­hetes tanulmány útjával viszonoztuk holland kollégáink előző évi látogatását. Ez évben a német levéltáros egyesület leköszönő elnöke, H, Rumschöttel járt nálunk egyhetes tanulmányúton, illetve előadói körúton. 1995. évi vándorgyűlésünkön - mint említettem - 5 külföldi vendéget üd­vözölhettünk. Választmányunk 1 tagja részt vett az Osztrák Állami Levéltár 50. évi fennállását méltató bécsi rendezvényeken. Választmányunk 4 tagja volt jelen a szlovák társegyesület éves konferenciáján, majd háromnapos szakmai körutat tett Szlovákiában. (E látogatás remélhetőleg rövid időn belül 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom