Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 2. szám - Horváth J. András: Az egyesített főváros építésrendészeti tevékenysége és ügyiratai az 1870-es években / 3–23. o.

FKT belátásától függött,,hogy az méltányolja-e a felfolyamodó szolid modorban előadott kérelmét. Ám amikor a telektulajdonosok az építésrendészeti eljárás során magántulajdonuk sérelmét vélelmezték, sokszor igen határozottan, a jogaiban korlátozott ember felháborodásával léptek fel az eljárás ellenében. A legkritikusabb fellebbezésekben eljárásjogi szempontból támadták meg a vonatkozó határozatot, „rámutatva" a „hibás" döntés-előkészítési folyamatra. Az egyik tulajdonos szerint pl. a Tanácsnak ki kellett volna kérnie a Jogügyi Bizottmány véleményét is ,,...és ennek alapján bocsátkozhatott csak volna a további kérdések érdemébe"; avagy egyszerűen „rámutattak" a Tanács illetéktelenségére: „...ezen kérdés elbírálására, mely egészen jogi oldalú, a tekintetes városi tanács illetékes nem lehet".

88 A körmönfont, rabulisztikus jellegű megfogalmazások célja a személyes felelősség el- vagy áthárítása volt — sok esetben a telekszomszédra. Az ilyenfajta próbálkozások azonban némelykor igen nyers visszautasításban részesültek: „Háztulajdonos úgy látszik mindenképpen csűri, csavarja a dolgot, csakhogy kötelezettsége alól kiszabadulhasson. Műszaki közegnek vizsgálata alapján kelt javaslata ellenében a bizottmány [azonban] ilyen kifogást figyelemre sem méltathat."

89

Más esetben magasröptű közjogi eszmefuttatással találkozhatunk. Jellemző példa erre annak a tehetős budai házbirtokosnak az ügye, akit a Tanács ugyan csak egy leomlott támfal újraépítési költségeihez való hozzájárulásra kötelezett, ám az ügyfél kétszeri fellebbezés és határozathozatal után is, amikor a Tanács már karhatalom alkalmazását is kilátásba helyezte jogerős határozatának érvényesítésére, az ügyfél még mindig így érvelt: ,,A közigazgatási hatóság hatásköréhez tartozó ily ügyekben igen tarthatatlan és gyenge érv a jogerősségre való hivatkozás, mert eljárása nem azonosítható a peres eljárás szabályaival, ahol a jogerősség által a perben álló félnek joga nyílik. Közigazgatási ügyekben nincsen kizárva, de sőt czélszerű is a felszólalás útján az első hatóság előtt az ügyet kideríteni és ennek alapján nincsen kizárva, hogy a jobban informált első hatóság intézkedését módosítsa, megváltoztassa vagy beszüntesse. De továbbá jelen esetben jogkérdés megoldása forog fenn és ily esetben a jogerő a félre kötelezése [kötelezettséget] épen úgy nem róhat, mintha a t. tanács helytelenül valakinek egy összeg fizetését hagyná meg és a fél elmulasztaná a felszólalást vagy felfolyamodási határidőt. A helytelen megterheltetés ellen a félnek joga van bármikor orvoslattal élni."

90 Az is előfordult, hogy az ügyfelek nem bonyolódtak a tényállás bizonytalan kimenetelű és szubjektív magyarázgatásába, hanem az ekkoriban dívott erőteljes jogérzéknek adtak hangot: „Ellenkezik a jogállam fagalmával és a magántulajdon szentségével azon eljárás, mely szerint tudtom és meghallgatásom nélkül vagyonom felett rendelkezés történik, tényleges körülmények felett határozat hozatik és terhes kötelezettség rovatik."

91 Ezen érvelés egyik változata volt, amikor az ügyfél nem magát a fővárosi hatóságot jelentő Tanácsot, hanem annak csupán valamely eljáró szervét vádolta magántulajdonosi jogai csorbításával, mintegy túlkapásként állítva be a jogszerű eljárást: „...bár az építési felügyelő úr a falak leszedését kívánta, csak azt jegyzem meg, hogy talán mégse terjedhet ennyire a mérnök úr hatalma, mert ha e hatalommal bírna, akkor nem volna a polgár vagyona biztosított".

92 Ha az építtetők legtöbbször a fővárostól elszenvedett jogsérelemként értékelték is a hozott intézkedést, nem hiányzott a védekezés fegyvertárából ugyanakkor az ezzel éppen ellenkező tartalmú érv, ti. a főváros joghatóságára való hivatkozás sem. Ezzel érvelt az a telektulajdonos is, akinek Gellérthegyi építkezését a császári és királyi katonai építészeti hatóság nem tette lehetővé, minthogy az adott terület akkoriban katonai övezet volt. Atelektu18