Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - KILÁTÓ - Garadnai Zoltán: A La Gazette des Archives 1992-es évfolyama / 77–80. o.

A cikket olvasván sok hasonlóságot véltem felfedezni a francia példa és a magyarországi gyakorlat között. Ebben a francia megyei levéltárban is a kutatók többsége, (a szerző által vizsgált 1988—1991 közötti időszakban) vagyis több mint 60%-a családfakutatás szándékával érkezett a kutatóterembe. A mikrofilmekről készített másolatok aránya mintegy duplájára emelkedett ezen időszak alatt. Kétségtelen, hogy egy filmkutató berendezése, megfelelő eszközökkel való ellátása Franciaországban — és hazánkban is — sok pénzbe kerül, de a nyilvánvaló, pénzben igazán ki nem fejezhető előnyökről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen itt elsősorban olyan nemzeti kulturális értékekről van szó, amelyeknek a védelme és megőrzése közérdek. A szerző szerint a mikrofilmezés még nem kapta meg azt a elismertséget Franciaországban, amit megérdemelne. Levéltárának igazgatójaként 1990-ben indította el újra az 1973-ban abbahagyott helyi mikrofilmezést. Több franciaországi példát említ, ahol szintén nagy lépéseket tettek a mikrofilmezés gyakorlatának elterjesztése érdekében, és külön kiemeli a Francia Nemzeti Levéltár ilyen irányú tevékenységét.

1 Szintén ebben a számban olvashatjuk Paul Delsalle rövid ismertetését a Muíhouse-i Bölcsésztudományi Egyetemen zajló szaklevéltárosi képzésről, ahol is önkormányzati és vállalati levéltárosokat képeznek egy három évfolyamos posztgraduális program keretében. A tanulmányból teljes képet kapunk az egyetemi oktatás előzményeiről, az elsajátítandó tantárgyakról, a felvételi követelményekről. Természetesen alapfeltételnek számít a megfelelő történészi végzettség, de a különböző fokozatokat át lehet lépni, csak a szintenkénti és az évfolyamonkénti feltételeknek kell megfelelni. A hallgatóknak tanulmányi gyakorlatokon, tudományos konferenciákon és intézeti látogatásokon kell részt venniük. A harmadik év végén szakdolgozatot készítenek, amelyet egy vizsgáztató bizottság előtt védenek meg. Az egyetem önálló folyóiratot indított azon cél érdekében, hogy a megfelelő nyilvánosságot megadják a legérdekesebb dolgozatok számára, miközben a folyamatos ismeretáramlás csatornáit is biztosítják. Következő lépésként tervezik egy szakkönyvtár létrehozását, ahol az összes érdeklődő megtalálhatja a szükséges szakirodalmat, tervezik még új tantárgyak oktatását és a legjobb teljesítményt nyújtó diákok szakmai elismerését biztosító kitüntetés bevezetését is.

2 Ugyanezen számban találhatjuk még Alain Droguet és Dániel Le Couédic rövid ismertetését az 1990 decemberében megalakult Breton Építészeti Levéltári Egyesület eddigi működésének tapasztalatairól, a megalakulás közvetett és közvetlen okairól. A szerzők szerint a 20. századi építészeti levéltárak az elmúlt évtizedek során nagyon sokat fejlődtek, és ez a fejlődés is szükségessé tette az egyesület létrehozását. Ugyanakkor úgy gondolják, hogy egyesületként hatékonyabban ellenőrizhetik a breton építészeti emlékek és az ezekhez kapcsolódó dokumentumok sorsának alakulását, vagyis azt, nehogy illetéktelen módon külföldre vagy Párizs fennhatósága alá kerüljenek.

3 Utoljára megemlítem még William Maufroy tanulmányát, amelyben a francia helyhatósági levéltárak működésének tapasztalatait osztja meg az olvasókkal. Franciaországban az önkormányzati és városi levéltárak az állam technikai és szakmai ellenőrzés alatt állnak. Az ellenőrzés a megyei levéltárak közvetlen felügyelő tevékenységén keresztül valósul meg. Azonban vannak hiányosságok, mert a megyei levéltárak igazgatóinak egyszerűen nincs elég idejük, hogy ezen feladataiknak maradéktalanul megfeleljenek, ugyanakkor pe78