Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - Csombor Erzsébet: Leblancné Kelemen Mária (1931–1995) / 103–105. o.

Leblancné dr. Kelemen Mária (1931—1995) Leblancné dr. Kelemen Mária 1931. május 14-én született Hajdúböszörmény­ben. Apai nagyapja gazdálkodó, anyai nagyapja Hajdúböszörmény város le­véltárnoka 1927-ig. Négyen voltak testvérek. Bátyja állatorvos, nővére és az öccse a mezőgazdaságban és az iparban tevékenykedtek. Mária 1949-ben érett­ségizett a hajdúböszörményi Bocskai Gimnáziumban. Tanulmányait az egri Ta­nárképző Főiskolán kezdte, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyete­men folytatta. Tanítói képesítövizsgát 1953-ban az esztergomi Tanítóképző In­tézetben tett. 1956 áprilisától 1962 szeptemberéig a SZOT Üdülési és Szanató­riumi Főigazgatóság felügyelete alá tartozó gyógyüdülőkben dolgozott mint pe­dagógus. Munka mellett végezte el az ELTE BTK magyar—történelem szakát. 1962-ben ment férjhez, akivel együtt Gyöngyöspatán kaptak állást. Máriának azonban már a következő évben sikerült elhelyezkednie a salgótarjáni Madách Gimnáziumban. Itt 1970 augusztusáig tanított, a honismereti szakkört azonban 1971-ig vezette. Bizonyára jó pedagógus volt, hiszen a szakkört országos szin­ten is elismerték. Közben 196ö-ban elvált. Bár sosem beszélt róla, a magánéleti problémái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1967-ben műteni kellett a szívét, azután javasolták neki az orvosok, hogy keressen nyugodtabb munkahelyet a nagy igénybevételt jelentő tanári pálya helyett. Üj munkahelyét, a Nógrád Me­gyei Levéltárat hamar megszerette. Ez inspirálta arra, hogy 1971—1974-ben a levéltár kiegészítő szakot is elvégezte. írásaival 1975-től kezdve jelentkezett rendszeresen a Nógrád Megyei Levéltár kiadványaiban, a Nógrád iwegyei Mú­zeumok Evkönyvében, a ^evéltári Közleményekben, a Levéltári Szemlében, il­letve olyan folyóiratokban mint pl. a Palócföld, Történelemtanítás, Honismeret stb. Munkájáért többször kitüntették, 1970-ben miniszteri dicséretet, 1980-ban a Szocialista Kultúráéra kitüntetést, honismereti munkájáért 19dU-ban Ortutay Gyula emlékérmet kapott. 1981. június 16-án váratlanul meghalt dr. Schneider Miklós, a levéltár igaz­gatója, akit Mária igen tisztelt és szeretett, aki mindig bátorította őt munkája során, sőt ő volt az, akinek biztatására beadta doktori disszertációra az 1980­ban nyomtatásban is megjelent „Az ellenforradalmi korszak Szécsényben 1920— 1944" című tanulmányát. A sikeres, summa cum laude minősítésű vizsga leté­telekor már új munkahelyén, az Űj Magyar Központi Levéltárban dolgozott, ahol — Mária szavai szerint — új főnökei megértése és embersége döntően közrejátszott abban, hogy a doktori szigorlatra felkészülhetett. A munkahelyváltoztatást lakóheiyváltoztatás követte, 1982-ben Tatabányára költözött. Az állandó ingázás fáradsága, a rövid idő alatt Őt ért csapások súlya — 1984. április lü-én meghalt dr. Uegré Alajos, aki a szakmában a főnökével együtt a legtöbbet jelentette a számára, 1984 júniusában meghalt az öccse, a 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom