Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - HÍREK - Lakos János: Erdélyi emlékezés néhai Barabás Samu országos levéltárnokra, az MTA tagjára / 97–98. o.

tétlenül jóv,.l több mint az előadókészség. Tehát a tudományos munkában elért eredményeken túl rendé'keznie kell olyan képességgel, alkalmassággal, amely birtokában nemcsak a közvetlen ismereteket tudja továbbítani a hallgatóknak. hanem be tudja vezetni őket a szakmába, annak sajátos kutatási módszereibe és a tudományos eredmények közzétételének módjába. Erről az egyetemi hallgatók előtt is „vizsgáznia"' kell egy habilitációs előadás megtartásával és ennek idegen nyelven történő összefoglalásával. Tehát lényegében az egykori egyetemi magántanári képesítésnek felel meg ez a fokozat. Az egyetemek azután az általuk habilitált, tudományos munkájuk alapján egyetemi oktatásra is alkalmasnak bizonyított személyek közül nevezi ki időről időre az egyetemi docenseket és tanárokat. Így a habilitálás csaknem a vezető oktatóvá történő kinevezés előszobájának mondható, bár docensnek kinevezhető csak PhD fokozattal rendelkező személy is. A tudományos minősítések másik központja a Tudományos Akadémia maradt, amelynek jogkörébe tartozik az akadémiai doktori cím odaítélése. Ebbe az egyetemeknek nincs közvetlen beleszólásuk. Ezt az igen magas tudományos minősítést a szaktudomány legjelesebb képviselői kapják meg, és csak ezen, országosan is ismert és elismert tudósok közül válogathatnak az egyébként igencsak csekély számban rendelkezésre álló akadémiai székekbe. Kétségtelen, hogy az akadémiai doktori cím formailag magasabb tudományos szinvonalat képvisel mint a habilitáció. Érdemes kiemelni még azt, hogy az akadémiai doktori cím megszerzése nem előfeltétele egyetemi tanári kinevezésnek. Ez teszi azután lehetővé, hogy a csak habilitációval rendelkező, de kiváló tudásközlő képességgel megáldott személyek is lehetnek egyetemi professzorok. Iványosi-Szabó Tibor Erdélyi emlékezés néhai Barabás Samu országos leváltámokra, az MTA tagjára A háromszéki falu, Papolc szülötte, Barabás Samu (1855—1940) a budapesti tudományegyetemen, majd a bécsi Institut für österreichische Geschichtsforschung-ban folytatott tanulmányai után rövid ideig a budapesti Egyetemi Könyvtárban dolgozott. 1835-ben került a Magyar Országos Levéltárba, ahol — lassan emelkedve a hivatali ranglétrán — országos levéltárnoki beosztást ért el három évtizedes szolgálata alatt. Kiváló oklevéltani ismereteit a diplomatikai levéltár kialakításánál és feldolgozásánál kamatoztatta, később az erdélyi osztály gazdag iratanyagát bízták a gondjaira. Forrásismeretére alapozva kitűnő okmánytárakat tett közzé olykor társszerzővel, pl. Thallóczy Lajossal. Neki köszönhetjük többek között az I. Rákóczi György és a porta (1888), a Teleki-család oklevéltára (1895—96) é^ a Blagay-család oklevéltára (1897) című műveket. Történettudósi munkásságát elismerve a Magyar Tudományos Akadémia 1910ben levelező tagjává választotta. Tevékenyen, tisztségeket is viselve, részt vett a Magyar 'lörténe'.mi Társulat munkájában is. 1915-ben ment nyugállományba, amikor is szülőfalujába, az ott újonnan épített házába vonult vissza. A trianoni 97