Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - Ujváry Gábor: "Iskola" a határon túl: a Római Magyar Intézet története, 1912–1945 / 3–37. o.

meit, s javasolta, hagyják meg őt az amúgy is csak „tiszteleti és tanácsadói megbízást" jelentő kurátori tisztségben. A Szépművészeti Múzeum főigazgatójává kinevezett Genthon István helyett pedig Huszti Dénest javasolta igazgatónak. Végül is nem Huszti, hanem — 1946 októberében — Kardos Tibor foglalta el az igazgatói széket. E minőségében írta az Intézet 1943 utáni sorsáról: „A Római Magyar Akadémia munkássága túlságos erős szálakkal kapcsolódott a megelőző hivatalos Olaszországhoz, majd pedig lelkiismeretlenül cserbenhagyták tudományos és egyéb érdekeinket, amikor arra kényszerítették az Akadémia volt vezetését, hogy térjen haza és az intézetet formálisan adja fel. 1943 óta az Akadémián semminemű tudományos munka nem folyt, az egyetemen a magyar irodalom tanítása szünetelt. Egyes soviniszta és élelmes kelet-európai népek igyekeztek a helyzetet kihasználni, meglehetősen sikerrel. Az intézet épületét már 1938, illetve 1940 óta nem javították, pótlásokat nem eszközöltek, és így a gazdátlan időszakban rohamos pusztulás indult meg. Betetőzte mindezt a politikai menekültek és nyugatosok beszivárgása az intézetbe ..." Ügy gondolta, az Intézet a jövőben akkor tudja feladatát megfelelően végrehajtani, „ha nagyszerű épületének adottságait kihasználva - a lehető legnagyobb számban a legértékesebb tudósokat látja vendégül és azok a legkomolyabban veszik a kutatás munkáját. Ugyanekkor pedig az intézetnek a magyar zene és művészet legigazabb értékeit, a legkomolyabb irodalmat kell közvetítenie. És munkájában el kell kerülnie a propagandának nemcsak a tényét, de a legtávolibb látszatát is. Kapcsolatot kell találnia az olasz közvéleménnyel, de a nemzetközi közvéleménnyel is, vagyis a római intézetek külön világával."

62 E ma is nyugodt szívvel vállalható program fölidézése, valamint a korabeli források és adatok hosszas és kicsit egyoldalú — hiszen olasz megfelelőjüket nélkülöző — felvonultatása után úgy gondolom, összegzésként megállapíthatom : 1. A Római Magyar Intézet kiépülése és a harmincas évek elejéig tartó gyors fejlődése az olasz—magyar kapcsolatok háború utáni rendeződésének, személy szerint pedig elsősorban Klebelsberg Kuno kultuszminiszternek és Gerevich Tibornak, az Intézet első igazgatójának és kurátorának köszönhető. A „magas kultúra" és a művészetek erőteljes állami támogatása, a külföldi magyar intézetek hálózatának — s ebben a rómainak — létrehozása a (mindenekelőtt német példák hatását tükröző) klebelsbergi kultúr- és tudománypolitika egyik alapja volt. A képző- és iparművészethez kevéssé értő, a bármilyen fajta „modernséget" eleve elutasító miniszter ezirányú elképzeléseit kiválóan ellensúlyozta és kiegészítette Gerevichnek a római iskola kialakítását célzó, teljes sikerrel járó koncepciója; az Intézet tudományos profilját pedig a történeti, részben az egyházi osztály komoly kutatási eredményeket fölmutatva képviselte. 2. Az Intézet 1931/32-ben bekövetkező — nem sokkal az érdemi munka beindulása utáni — hirtelen hanyatlása csak részben tudható be a gazdasági válság hatásának. Emellett a külföldi magyar intézményrendszer erős személyhez {Klebelsberghez) kötöttségét, állandó átszervezések miatti bizonytalan helyzetét, valamint az — elsősorban éppen a Római Magyar Intézetet támadva — újra- és újra megfogalmazott, a „túlméretezettségre", a „luxuskiadásokra" vonatkozó kritikák és vádak részbeni jogosságát bizonyítja. Ezen kívül hiányzott a jól körülhatárolt, a feladatokat személyekre lebontva meghatározó, a kutatásokat összehangoló munkaterv és -program, amely a bécsi Történeti Intézetnél ekkor még megvolt. 3. Az Intézet fenntartását nemcsak kulturális érdekek, de (kül)politikai célok is indokolták. Bár Hóman Bálint — Magyarország geopolitikai helyzetének 26