Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Diószegi István: Közjogi kérdések a közös minisztertanács előtt, 1883–1895 / 3–20. o.

Az uralkodó címének és a Monarchia elnevezésének fenti módon történt szabályozásának két gyenge pontja is volt. Az egyik maga a kompromisszumos jelleg. Az osztrák és a magyar közjogi felfogás egyidejű érvényesítése ugyanis miközben bizonyos politikai konszenzust tételezett fel, a megoldást egyúttal a konszenzus függvényévé tette. A kompromisszum csak addig maradhatott érvényben, amíg a politikai konszenzus fennállott. A másik gyenge pont abból adódott, hogy a szabályozás nem volt teljes, és nem terjedt ki minden lehetséges esetre. A Monarchia, illetve a Monarchiát alkotó két államterület a kiegyezésben történt szabályozás következtében ugyanis a legkülönbözőbb módon válhatott a nemzetközi jog alanyává, attól függően, hogy a közös ügyekben, a közös érdekeltségű ügyekben (gemeinsam zu behandelnde Angelegenheiten), avagy a két országrész által önállóan intézett ügyekben kötött szerződést. Az „Ausztriai császár és Magyarország apostoli királya", illetve az „Osztrák—Magyar Monarcia" formula azonban csak az első esetre, tehát kifejezetten a külpolitikai jellegű szerződésekre nézve adott útmutatást. Ilyen esetekben maga az uralkodó (a fenti címen), illetve az Osztrák—Magyar Monarchia volt a szerződő fél, és aláíróként a közös külügyminiszter (vagy másvalaki) az uralkodó, illetve az Osztrák—Magyar Monarchia megbízottjaként szerepelt. A másik két esetben azonban nem volt ilyen egyértelműen alkalmazható a fenti formula, ezért a közös külügyminisztérium, amely a közös érdekeltségű és az egyes államterületeket érintő szerződések megkötését bonyolította, meglehetősen következetlen gyakorlatot alakított ki. Az ilyen szerződéseknél és egyezményeknél is a leggyakrabban az uralkodó, illetve az Osztrák—Magyar Monarchia szerepelt szerződő fél gyanánt, és az aláírás is az uralkodó, illetve a Monarchia nevében történt, de emellett szerződő félként előfordult még Österreich—Ungarn, die k. u. k. österr.—ungar. Regierung, die Regierung Sr. Majestát des Kaiser von österreich und Apóst. König von Ungarn, les Gouvernement de l'Autriche et de la Hongrie, de még die k. k. österreichische Regierung is, és az aláírás is, a megnevezett szerződő féllel való összhang nélkül, gyakran a „pour l'Autriche" és a „pour la Hongrie" formulával történt. Az 1878-as nemzetközi postaegyezményben például Ausztria—Magyarország volt a szerződő fél, és Ausztria, illetve Magyarország nevében külön-külön írták alá, a Németországgal kötött 1880-as kereskedelmi egyezményben die k. u. k. österr.—ungar. Regierung szerepelt mint szerződő fél, a Monarchia megbízottja pedig aláíró gyanánt, a nemzetközi vasúti fuvarozásról szóló egyezmény 1893-as kiegészítésnél Ausztria és Magyarország kormányai voltak a szerződő felek, és az aláírás is külön Ausztria és külön Magyarország nevében történt.

22 Ez a következetlen, sem az osztrák, sem a magyar közjogi felfogással nem egyező gyakorlat jó két évtizedig senkinek sem szúrt szemet, és a közös külügyminisztérium eljárása ellen egyik kormány sem emelt kifogást. Mihelyt azonban a két országrész közötti politikai konszenzus megbomlott, ez a gyakorlat rögtön vita tárgyává lett, és az eredeti 1868-as, kompromisszumon alapuló szabályozás is nehezen vált tarthatóvá. A nyolcvanas évek végétől majdnem két évtizedig tartó közjogi vita keletkezett, amelynek részben a közös minisztertanács volt a színtere. A közjogi természetű nézeteltérések első alkalommal a Romániával 1887. december 7-én kötött határegyezmény becikkelyezése kapcsán bukkantak elő. A szerződés címében és szövegében az Osztrák—Magyar Monarchia szerepelt szerződő fél gyanánt, és azt Goluchowski, a Monarchia bukaresti követe írta alá. A magyar parlament jogi és közigazgatási bizottsága a becikkelyezés előkészítése alkalmával nem találta megfelelőnek, hogy az Osztrák—Magyar Monarchiát nevezzék meg mint szerződő felet, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a becikkelyezendő szövegben ehelyett az Osztrák—'Magyar Monarchia két állama szerepeljen. A magyar kormány magáévá tette a bizottság álláspontját, 6