Levéltári Szemle, 44. (1994)
Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - MÉRLEG - Böőr László: 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. Debrecen, 1993 / 93–96. o.
sorban az indokolja, hogy egyes esetekben egyszerűen nem áll más forrás rendelkezésünkre, másrészt a sajtóválogatás révén összeállításunk talán plasztikusabban érzékelteti a hétköznapok hangulatát." (5. p.) Tény az is, hogy jelenleg nincs tudomásunk hasonlóan folyamatosan megjelenő vidéki helyi lapról. A másik legjelentősebb forráscsoport a levéltárban őrzött, XXXII. (1)1—4. jelzetű irategyüttes. Sajnos, a kötetből hiányzik a rövidítések jegyzéke, így csak az 1986-os kiadású fondjegyzékből tudhatjuk meg, hogy a Ikorszak gazdag forrásanyagát őrző irategyüttes a „Hajdú-Bihar megye területén működött ellenforradalmi szervek iratainak gyűjteménye" és terjedelme 0,15 fm. Ebből közölnek most a kötet szerkesztői 86-ot (29%). Kár, hogy a gyűjteményes fond összetételéről — esetleges állagairól — sem a fondjegyzékben, sem pedig a dokumentumkötetben nem tudunk meg bővebbet. További jelentős forrást képeznek a bírósági irategyüttesek, azokon belül is elsősorban a permellékleteik. A kötetben mindössze egy ítéletet találunk, ugyanakkor a bírósági eljárás során felhasznált korabeli dokumentumok közül 65-öt (22%) tartottak érdemesnek közlésre a szerkesztők. Különösen gazdag korabeli dokumentumokban a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottság elnökének, a debreceni honvéd helyőrség parancsnokának, Csorba Lászlónak és társainak a katonai bíróság előtt tárgyalt peranyaga. (Csorba László mindenképpen jellemző alakja az '56-os forradalmi vezetőknek. Magasrangú katonatiszt, ezredparancsnok, aki azonban az első órákban elfogadja a forradalom célkitűzéseit, majd a megyében lévő legjelentősebb forradalmi szervezet vezetőjévé választják. November 17-én Münnich Ferenc kinevezi a megyei és városi karhatalmak ideiglenes parancsnokának, majd 2 hónap múlva felmentik „a karhatalom szervezésének szabotálása" indoklással. Csorba személye és tetteinek megítélése ezt követően is rendszeresen egyfajta „választóvíz" a megyei pártbizottság és annak vezetői körében. Rövidesen leszerelték, bíróság elé állították. A (katonai bíróság első fokon életfogytiglani 'börtönre ítélte, amit másodfokon 5 évre csökkentettek.) Viszonylag szép számú forrást használnak a kötet szerkesztői a megyei pártarchívum anyagából (25-öt), míg egy-két forrás jelzi a tanácsi szervek irattárait, a Magyar Országos Levéltárat és a Tiszántúli Egyházkerület Levéltárát. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy pl. a pártarchívum iratainak használatára is csa'k következtetni lehet, a rövidítésjegyzék hiánya miatt.) összességében tehát megállapítható, hogy a kötet szerkesztői az '56-os forradalom dokumentumait őrző csaknem valamennyi számottevő irategyüttesből válogattak. Nyilvánvaló, hogy a további kutatások során számolni lehet újabb irategyüttesek előkerülésével — pl. a munkástanácsok vagy a belügyi szervek irataival — ezek azonban a kötetet csak bővíthetnék és árnyalhatnák, de a most közreadott dokumentumok is a lehetőség szerinti teljes képét adják a forradalom megyei sajátosságainak, eseményeinek. Tartalmilag a válogatás igényes, és csaknem teljes körűnek mondható. Végül néhány megjegyzést szeretnék tenni a forrásközlés módjára vonatkozóan. Nem könnyű feladat egy viszonylag rövid időszak, kb. 74 helységre vonatkozó dokumentumainak csoportosítása. Legkézenfekvőbbnek kétségtelenül a szoros időrend látszik, ez a módszer azonban a később keletkezett, de a forradalom eseményeivel foglalkozó dokumentumok esetében nem mindig szerencsés. A szerkesztők most mégis ezt a módszert választották, és átlapozva a kötetet ezt végül is jó megoldásnak tarthatjuk. Valamennyi dokumentum a „helyén van", keletkezési időpontjának eseményeit tükrözik. (Igaz, hogy a kötetben gyakorlatilag nincsenek pl. bírósági ítéletek, amelynél kétségtelenül jellemző az ítélet meghozatalának időpontja, a történészek számára azonban fontosabb az indok95