Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - Szögi László: Az egyetemi levéltárak Európában és Magyarországon / 3–16. o.

Napjaink átalakulása itthon is létrehozta azokat az archívumokat, amelyek Európa számos országában megszokottak. Immár levéltára van a Parlamentnek, s nyilvánvalóan lesz az új, vagy régebbi politikai pártoknak. Újjáalakulnak vagy létrejönnek városi levéltárak; egyházak, szerzetesrendek újjárendezik történeti iratanyagukat, s várhatóan gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi szervezetek is létre fogják hozni a saját működésüket segítő, kezdetben irattári, de történetileg levéltári gyűjteményeiket. Ebbe a sorba illeszkedik az egyetemi levéltárak számának gyarapodása is. A fentiekben jelzett kihívásokra fel kell figyelnünk és válaszolnunk kell, méghozzá úgy, hogy a levéltári kérdésekben érintett valamennyi érdekelt fél összefogásával alakítjuk ki az új, szélesebben értelmezhető levéltár-fogalmat, amivel talán az eddiginél nagyobb társadalmigazdasági erőt lehetne mozgósítani, s egy szélesebb, befolyással és megfelelő pénzügyi eszközökkel is bíró döntéshozó réteg érdeklődését is fel lehetne kelteni a levéltári kérdések iránt. Egyetemi levéltárak Európában Az universitas, az egyetem az európai kultúra egyik legfontosabb alkotása. A legmagasabb szintű tudás továbbadását, a tudományt művelők és továbbfejlesztők újabb s újabb generációinak képzését szolgáló intézmények Európa déli és nyugati peremén a XI—

XIII. században alakultak ki. Bologna, Párizs, Oxford, Salamanca egyetemeire a kezdet kezdetétől az akkori keresztény Európa minden részéből érkeztek klerikusok, akik hazájukba visszatérve otthon kamatoztatták az universitásokon megszerzett tudásukat. Az egyetemek hasznossága így fokozatosan Európa minden országában nyilvánvalóvá vált, és a 14. századtól az 1500-as évek elejéig a nyugati kereszténységhez tartozó európai részeken a portugáliai Coimbrától a svéd Uppsaláig és a skóciai Aberdeentől a lengyelországi Krakkóig megalakultak az universitasok.

1 Nem maradt ki a sorból Magyarország sem, ahol a középkorban háromszor alapítottak egyetemet (Pécs 1367, Buda 1395, Pozsony 1465), de egyik kísérlet sem bizonyult tartósnak. Annyi más tényező mellett az egyetemek léte is egyik kritériuma volt a nyugati régióhoz való tartozásnak, s ez a tendencia a későbbi korokban sem szakadt meg. Az Alpoktól északra és a Rajnától keletre, 1348-ban Prágában alapítottak először egyetemet, de már 1500-ban e tágabban értelmezett Közép-Európában is 14 egyetem működött, és számuk térségünkben a 16—17. században részben a reformáció és a rekatolizáció küzdelmének eredményeként rohamosan gyarapodott. A 16. században 16 protestáns vagy jezsuita egyetem és akadémia, a 17. században is mintegy 20 hasonló intézmény alakult Közép-Európában. A 18. századra az egyetemalapítási hullám alábbhagyott, és a század második felétől, a felvilágosult abszolutizmus időszakától az állam vette kezébe a felsőfokú, egyetemi képzés irányítását és gondoskodott az egyetemek fenntartásáról, beleértve az egyetemi gyűjtemények gyarapítását is. A több évszázados nagy egyetemi központokban az universitas működése során jellegzetes egyetemi iratsorozatok keletkeztek,

2 amelyek megőrzéséről kezdetben az egyetem hivatalai, a rektor, a kancellár, a dékánok mellett működő irodák, később általában az egyetemek könyvtárai gondoskodtak. A középkori egyetemek életéből megmaradt oklevelek, a matriculák, promotios könyvek elhelyezése egészen a 19. század elejéig nem okozott jelentős gondot. A múlt század első felétől meginduló gyors fejlődés az egyetemeket szellemi „nagyüzemekké" fejlesztette, ahol diákok ezrei tanultak egyszerre, s a klaszszikus fakultások mellett egyre újabb és újabb tudományok követeltek helyet az egyetemek szervezetében. 4