Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - Sárhidai Gyula: Újabb adalékok Magyarország vasúti hídjainak amerikai bombázásához 1944-ben / 8–18. o.

eredménytelen volt. Az 1944. augusztustól szeptember végéig terjedő alig 2 hónap alatt 4 hidat rongált meg súlyosan (Baja, Szeged, Szajol, Kisköre), kettőt könnyen (Budapest déli, Tiszafüred). A hadihelyzet alakulása miatt azonban ezek rendes kijavítására már nem volt idő. A fontos vasúti hidakat nem tudták lerombolni (Komárom, Bp. déli, Újvidék), pedig ezeket igen csekély légvédelmi tüzérség védte. Csak Komáromnál, Budapestnél és Szolnoknál volt nehéz légvédelmi tüzérség, a többi hidat csak gépágyúk védték, vagy azok sem. A pályaudvarok pusztítása a városoknak igen nagy kárt okozott, több ezer ember halálát idézte elő, műemlékek százai semmisültek meg, de a lényegi célt nem érte el, a forgalom 1—3 napra állt csak le, ill. kerülő vonalakon állandóan folyt. Ha azt a bombamennyiséget, amit a vasút rombolására dobtak le, a hidakra koncentrálják, sokkal kisebb pusztítással az ország egész vasúti forgalmát megbénították volna. Az amerikai légierő parancsnokai ezt a lehetőséget soha nem ismerték fel, ez volt a magyar hadvezetés szerencséje. Felvetődik a kérdés, hogy az egy évig tartó hadműveletek során az ország rendszeres bombázásával elérték-e a szövetségesek a kitűzött hadászati céljaikat. Úgy véljük, ez sokkal bonyolultabb kérdés annál, semhogy igennel vagy nemmel lehessen rá válaszolni. Idézzük fel az 1943 végén, 1944 elején meghatározott célkitűzéseket. Tömören összefoglalva: — szétzúzni és megbénítani az ország vasúti közlekedését, és megakadályozni a Dunán a kőolaj szállítást; — megsemmisíteni a magyar repülőgép- és kőolajipart; — pánikot idézni elő, megtörni az ország lakosságának morális erejét, és rákényszeríteni a kormányzatot a háborúból való kiválásra, a németekkel való szembefordulásra. összevetve a célokat a leírt tényekkel, adatokkal, megkérdőjelezhető a légi hadműveletek teljes eredményessége. Ismét bebizonyosodott az a hadtudományi tétel, hogy egy háborút nem egyetlen haderőnem, hanem a haderőnemek, és ezen belül a fegyvernemek céltudatosan összehangolt és hatékony együttműködésével lehet csak megnyerni. Egyetlen országot — még a közepesen fejlett Magyarországot — sem lehet „kibombázni a háborúból". Pontosabb képet csak akkor kapunk, ha az egyes hadászati célok érdekében kifejlett erőfeszítéseket tételesen összehasonlítjuk az elért eredményekkel. A szövetséges légierő a legnagyobb erőkifejtést a magyarországi vasúti közlekedés tartós megbénítására fordította. Ezzel kettős célt kívánt elérni. Mindenekelőtt megakadályozni a romániai nyersolaj eljuttatását egyrészt a magyarországi és szlovákiai, másrészt a nagy feldolgozási kapacitású Bécs környéki finomítókba, továbbá gátolni a feldolgozott üzemanyag szállítását a harcoló hadseregcsoportokhoz. A RAF éjszakai aknatelepítései a Dunán szintén ezt a célt szolgálták. A másik fő feladat volt a Magyarországon keresztül történő csapat- és utánpótlás-szállítások folyamatos bénításával hadászati segítséget nyújtani a Vörös Hadsereg 1944. tavaszi—nyári támadó hadműveleteinek a szovjet—német arcvonal déli, Ukrajna—Románia—Kárpátok arcvonalán. A magyarországi vasutak fejlettségük, magas technikai szintjük, kiépítettségük (sűrűségük) miatt nélkülözhetetlenül fontos szerepet játszottak Németország és Délkelet-Európa között. Leszögezhető, hogy nem volt az országnak egyetlen olyan jelentősebb vasúti rendező pályaudvara, csomópontja, amelyet 1944. április 3-a és 1945. április eleje között a szövetséges, vagy a szovjet légierők legalább egyszer ne bombáztak volna. A közlekedés fontosságát húzza alá az a tény is, hogy az elmúlt években néhány amerikai szakíró elhibázottnak minősítette a szövetséges légierők 16