Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: A La Gazette des Archives 1991-es évfolyama / 74–78. o.

Sajnos örökzöldnek nevezhetjük a savas papírok okozta veszélyeket. Több nagy tekintélyű levéltáros állítja, hogy a levéltárak egyéb problémái mind eltörpülnek amellett a „perspektíva" mellett, hogy pár évtizeden—egy évszázadon belül kevés kivétellel elpusztulnak a múlt század közepe óta keletkezett papíralapú iratok. A megoldás a nagy tömegű savtalanítás lenne, ezt a kérdést ismerteti cikkében Floréal Dániel.

7 A papír savtartalma egyrészt belső eredetű, azaz a papírgyártás során keletkezik, másrészt külső forrásból ere3 az egyre erősebb levegőszennyezés révén. Az első manuális savtalanító módszereket már a harmincas években kidolgozták könyvek kezelésére: lapról lapra mártották a könyveket megfelelő, semlegesítő oldatba. (A könyvtárosok észlelték először azt a jelenséget, hogy a lapok megsárgulnak, megbarnulnak és törékennyé válnak.) Már kezdetben is nyilvánvaló volt, hogy olyan eljárásra van szükség, amely egyrészt minden típusú papírra alkalmazható, másrészt tömeges savtalanítást tesz lehetővé (egyszerűen a kezelendő papír hatalmas mennyisége miatt), harmadrészt, amely kellően tartós hatást ér el (a pH érték 8,5 érték fölött legyen), végül pedig a lehető legkisebb veszélyt (mérgezés, robbanás) jelenti az eljárás és az iratok későbbi használata során. Először 1981-ben a Kanadai Nemzei Levéltárban vezették be a gyakorlatban is azt az eljárást, mely többé-kevésbé eleget tesz a fenti követelményeknek, és évente 40—50 ezer kötet savmentességét biztosítja. Az eljárás során először kivonják a papírból a vizet, majd 50 percig áztatják a könyveket egy speciális magnézium ill. freontartalmú oldatban. Sajnos ennek a megoldásnak komoly hátrányai is vannak: a vízkivonással bizonyos kötések (borítók) károsodnak, az oldat pedig egyes színeket kifakít, végül, de nem utolsósorban a freon komoly környezeti veszélyt okoz (ózonlyuk). Az azóta eltelt időben a technológiát finomították, a hátrányokat azonban nem sikerült teljesen kiküszöbölni. 1982 óta alkalmaznak az amerikai NASA-ban egy cink-dietilén gázos eljárást. Itt is először kivonják a vizet a papírból, majd 80 °C-fokos hőmérsékleten 10—12 órán keresztül teszik ki a gáz hatásának a papírt. Az eljárás nagy hátránya a — megfelelő oxigén- és nedvességtartalom mellett fenyegető — robbanásveszély (a kísérletek során elő is fordult). A Kongresszusi Könyvtár alapos elemzése mindenesetre megállapította, hogy a kezelés után a könyvek élet* tartama közel megduplázódik. A fenti példák mellett folynak ígéretes kísérletek német és osztrák laboratóriumokban is, a korábban felsorolt követelményeket mindenben eleget tevő megoldást azonban még sehol sem találták meg. Nagyon tanulságos cikket írt Daniéle Neirinck a Francia Levéltári Igazgatóság anyaóvó és restaurálási politikájáról.

8 A francia vezetés az anyagóvást — nagyon bölcsen — a lehető legszélesebb módon értelmezi. Véleménye szerint például a legfontosabb feltétel maga az épület. 1950 óta az állam állja a megyei levéltárak építési költségeinek 10—30%-át, ennek feltétele azonban az, hogy a Francia LIG elfogadja a terveket. 1983 óta 50 (!) levéltárépületet adtak át a megyei levéltáraknak, és ezekben szigorú szabványok írják elő a páratartalmat, a tűzvédelmet és egyéb biztonsági követelményeket. Az utolsó évtized intenzív építkezésének köszönhetően a megyei levéltárak befogadóképessége 2000 kilométerre nőtt, és 95 megye közül csak 10 nem tud korszerű körülményeket biztosítani a levéltári anyagnak. Ők sincsenek azonban magukra hagyva: számukra a LIG külön pénzügyi keretet nyitott az anyagőrzési feltételek javítására. A LIG természetesen támogatja a restaurálás fejlesztését is, igaz nem a szokásos módon. 1984-ben készült el a Nemzeti Levéltár korszerű műhelye és két évvel később adtak át egy hasonlót Aix-en-Provence-ban (itt van a „tengerentúli" — értsd az európai Franciaországon kívüli francia területekre, bele77