Levéltári Szemle, 44. (1994)
Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - KILÁTÓ - Pohl, Manfred: Levéltár és vállalat: önfenntartás a piacgazdaságban / 45–56. o.
mációs és kommunikációs rendszerek, ezeknél a történeti információs központ bekapcsolódási és tanácsadási lehetőségeket kereshet és találhat. Meghatározó és irányadó lehet, mennyiben sikerül az információtudomány ismereteit a történeti információs központ részére használhatóvá tenni. A nehézségek a jellegzetes szakmai nyelvezetben és a számítógépes információk történeti anyagokra való átváltásában rejlenek. Mindehhez teljesen új képzési irány szükséges, ami a meglévő információtudományi tanszékekkel szoros együttműködésben hozhatna eredményeket, mivel ezeken már számos elméleti és gyakorlati mintát kidolgoztak. Ez azonban azt jelenti, hogy a történeti információs központnak a történeti információk tudományos ismertetésében, meghatározásában, kiválasztásában és feldolgozásában új utakat kell keresnie és új utakon kell járnia. A történeti információ kezelés arra kényszerít, hogy megtaláljuk az önálló csatlakozási pontot mint vezérelvet valamiféle gépi információs rendszerrel való munkához, legyen az on-line párbeszéd egy szakrendszerrel vagy navigálás egy összetett szövegbázisban. A történeti információs rendszer feladata, hogy megadott konkrét esetekben információkkal álljon készenlétben. 9 Ennek következtében a történeti információs központ kilép a vállalatnál gyakorta betöltött „egzotikus" helyzetéből, és hasonló jogokkal és kötelezettségekkel beilleszkedik a szolgáltató osztályok sorába. A folyamatban ugyanakkor a szépművészetekhez hasonlóan elveszti a vállalatvezetés „mecénási" kegyének egy részét, mivel a napi üzletmenethez szolgáltat információkat. Ehhez mindenekelőtt piacot kell teremtenie, mivel mind a vállalat vezetői és munkatársai között, mind a közvéleményben (vevők) az a felfogás a meghatározó, hogy a történeti adatok csupán jubileumok alkalmával, ünnepi beszédek kielégítésére, illetve kiállításokra használhatók fel. A következőkben részletesen szólok, miként lehet történeti információkat a vállalatnál hasznosítani és ügyesen előtérbe állítani. A történeti információt mint terméket kell kínálni. A vállalatvezetést és a munkatársakat arról kell meggyőzni, hogy felhasználása hatékonyságnövelő tényező, ami a marketingstratégia állandó célja. Világosan ki kell mutatni, hogy az a vállalat, amelyik történeti információkat is tud nyújtani, éppen ezzel a kis többlettel jobb, mint más vállalat. Bizonyára nehéz a történészeknek a történeti adatok „árujellegét" elismerni. Ki kell alakítani az információs szolgáltatás szerkezetét és munkamódszerét, használatának, elismertetésének és megvalósításának módjait. A különleges szolgáltatásokat ismertetni, tapasztalatilag elemezni és pragmatikusan tipizálni kell. Mindez új, érdekes feladatot jelent a történeti információs központ munkatársainak, ami ugyanakkor megfelelő személyi összetételt is feltételez. Ebből az következik, hogy a történeti információs központ fontos állásait nem hagyományos iskolázottságú levéltárosokkal, hanem olyan munkatársakkal kell betölteni, akik a menedzselési feladatokra helyezik a súlyt. Ügy lehetne megfogalmazni, hogy a történeti információs központba „történeti információs ügynökök" („historical information brokers") kellenek, azaz olyan munkatársak, akik a vállalaton belül vagy azon kívül, a vevőknek, a történeti információt mint piaci terméket szolgáltatják. Ez azonban, egy új hivatás, pályakép kialakítását követeli meg, ahol a képzés a gazdaságtudományok, különösen az üzemgazdaság (marketing), az információtudomány és a történettudomány felé orientálódik. Ebben az összefüggésben meg kell fontolni, hogyan történjék ennek a foglalkozásnak a képzése, mivel sem az egyetemek, sem a szakirányú képzés (Marburgi Levéltáros Iskola) nincs abban a helyzetben, hogy a szükséges képesítést megadja. Különféle elképzelések léteznek, így pl. a történelem és információtudomány vagy az üzemgazdaság, információtudomány és történelem ötvözése, de mindezek az egyetemek vizsgarendje miatt meghiúsulnak. Semmikép49