Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - Lőrincz Zsuzsa: Az önálló magyar külügyi szervezet újjáalakításának kezdetei, 1919–1921 / 17–27. o.

táv, aki 1919 októberétől 1921 januárjáig volt bécsi követ, majd 1921. április 4-ig külügyminiszter, jó ideig céltáblája volt Kánya jól kihegyezett nyilainak. Elsősorban a legitimista politikusnak IV. Károly visszatérési kísérleteiben játszott szerepe miatt, de idegenkedett tőle kellemetlenkedő modora miatt is. Azt mondta róla Kozma Miklósnak, hogy Gratz „ohne wohllust gezeigt" (ld.: Kozma visszaemlékezéseit). Ez is bizonyítja azt a tapasztalatot, hogy hasonló természetű emberek nehezen viselik él egymást. A Külügyminisztérium és a külképviseletek szervezése, kapcsolatkeresések Kánya Kálmán egyéniségének kialakulását Pritz Pál úgy magyarázza, hogy a fiatalkori csalódásokon túl sokkal inkább érdemel figyelmet az az idegi megterhelés, amit a nagyhatalmi státussal rendelkező Monarchia külügyi apparátusában elfoglalt fontos állások után a megalázott, hosszú ideig elszigetelt Magyarország külpolitikájában vezető posztokon, tehetetlenségben élés jelentett.

1 Tény, hogy a Dísz tér 1. számmal jelölt épület, amely korábban a Magyar Vöröskereszt Egylet székháza volt, (jelenleg üres telek) külsőségeiben sem közelítette meg a Monarchia mutatós ballhausplatzi palotáját. Minden bizonnyal Kányára, akinek rendkívüli érzéke volt a reprezentáció, a megjelenés iránt, ez nem volt hatás nélkül. Meg nem szűnő nosztalgiával gondolt a közös külügyben eltöltött időre (feltehetőleg azért is, mert akkor fiatal volt), és minden igyekezetét latba vetette, hogy a Dísz téren megteremtse a maga ikis Ballhausplatzát. Ez persze nem ment könnyen, de azt sem mondhatjuk, hogy végső soron 'kudarcot vallott volna. Ott állt tehát szolgálatra jelentkezése, de leginkább főtitkári kinevezése után egy nem elhivatott lelkek számára olyan megvalósíthatatlannak látszó feladattal, hogy abból a heterogén masszából, amit akkor Külügyminisztériumnak hívtak, egy jól működő, pontos, a céloknak megfelelő szervezetet faragjon. Kikre támaszkodhatott? Hát a miniszterekre nemigen! Nem lenne szabad ezt a kérdést ilyen sommásan elintézni, de ismerve és ikorábban ismertetve a személyeket, árnyalatnyi differenciát talán fel lehetne munkálkodásukban fedezni, de tartunk attól, hogy ez a lényegen mit sem változtatna. Mert ugyan hogy jellemezhetnénk Simonyi—Semadam vagy Gratz szervezési tevékenységét rövid miniszterségük idején? Azt tudjuk, hogy Somssich és Csáky a külképviseletek szervezésénél, egyes személyi kérdések megoldásánál hallatták szavukat, de már Teleki idő hiányában nem is tudott, nem is akart szervezeti kérdésekkel foglalkozni. Nem lehet egyetérteni Shvoy Kálmán Teleki miniszterelnökségéről leírt véleményével: „Teleki nem volt már alkalmas a kormányzásra, gyenge is volt és minden héten két-háromszor lemondott, szeszélyes, kiszámíthatatlan, sokat beszélő, tudálékos mágnás, tehát mennie kell."

2 A kijelentés elfogult, szubjektív, de ki tagadhatná a későbbiek ismeretében, hogy valami igazságot tartalmazhatott. Kánya munkatársai közül leginkább Khuen Héderváry Sándorra támaszkodhatott, aki 23 évesen lett a közös külügyminisztérium tisztviselője, majd Bukarestben, Madridban, Londonban és Berlinben teljesített szolgálatot. 1920. január 3-án került az önálló magyar Külügyminisztériumba, és lett nem sokkal később a politikai osztály vezetője. Nemcsak arról volt szó, hogy képzett k. und k. diplomata volt, hanem jó képességű, nagy tudású ember lévén környezete megbecsülését is kiérdemelte. Egy újonnan létesült szervezetnél elsőként annak feladataiból, működési köréből célszerű kiindulni.

3 Még az ilyen egyértelműen adott feladatkörnél, mint 19