Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1992. és 1993. évi évfolyamai / 61–66. o.

gyen. S a szerző szerint ezt meg is oldották — legalábbis a korábbi állapotból kiindulva a jelen felé haladva, a jelen állapotból visszafelé haladva azonban a gép még egyelőre nem tudja rekonstruálni az adatok közötti összefüggéseket. A harmadik csoportba tartozó szövegfeldolgozásoknál is, maguk az ügyintézők, a mindennapi használók is érdekeltek abban, hogy az adatok hosszú időn keresztül visszakereshetők legyenek, s ez az igény összecseng a levéltárosok, illetve az archiválás igényeivel. Mindezzel együtt is a szerző nem tagadja, hogy az elektronikus ügyvitel lényegesen új helyzetet teremt. Ellentétben az aktákkal, amelyek az ügyintézési folyamattól fokozatosan elkülönülnek és végül az irattárban landolnak, s így egy lezárt, statikus egységet képeznek, a számítógépes feldolgozási eljárás egy dinamikus folyamat, amelyben nem csupán az adatok, információk változnak folyamatosan, de az ezeket kezelő programokat is állandóan tovább írják, tökéletesítik. A levéltárosnak tehát mindezt figyelembe véve kell állandóan figyelemmel kísérni az ügyvitel modernizálását. * * • Végül még figyelemfelhívásként említek néhány cikket. Wolfgang Hans Stein az 1992. évi 3. számban az úgynevezett „kölni modell"-nek a levéltárépítésben való használhatóságáról ír. A modell lényege, hogy a levéltári raktárát vastag (40—50 cm-es) fallal, s néhány cm-es légréteg meghagyásával egy az időjárási behatásoktól védő vékonyabb előfállal építik meg. Elnevezését az 1971ben megépített kölni állami levéltártól nyerte, s azóta Hollandiában, Svájcban és az NSZK több városában építettek hasonló építészeti elgondolással levéltári és könyvtári raktárakat — a szerző szerint kedvező tapasztalatokkal. Az 1992. évi 4. számban Irmtraut Eder-Stein a tömegesen előforduló bírósági iratoknak az iktatószámok meghatározott kontingensére kiterjedő mintavétel utáni selejtezéséről, az 1933. évi 4. számban Arndt Kluge pedig a tömegesen keletkező, azonos típusú aktáknak egy matematikai modell szerinti szúrópróbaszerű selejtezéséről ír. Franz Josef Jakobi a levéltárak közművelődési feladatairól és a levéltárosok hivatástudatáról írt vitacikket (1992. évi 2. sz.). Abból indul ki, hogy a levéltárak társadalmi funkciója körül újra és újra éles viták keletkeznek. Vitába száll azokkal a korábbi — részben a Der Archív árban megjelent — publikációkkal, amelyek szerint a levéltáraknak fokozatosan „történeti múzeummá", a „történelem házává", „dokumentációs központtá" kellene válni. Ezek a fogalmak ugyanis arra utalnak, hogy a levéltáraknak mindenekelőtt kiállításokkal, előadásokkal, iskolai csoportok fogadásával kell résztvenniük a lakosság történeti tudatának formálásában. Ezzel a vélekedéssel szemben a szerző arra a nem éppen új, de úgy látszik elégszer nem ismételhető következtetésre jut, hogy a levéltárak akkor töltik be a leghatékonyabban hivatásukat, ha a levéltári anyagok segédletek formájában való feltárásával, a források közzétételével, tudományos igényű publikációkkal, de legfőképpen a kutatók mindennapi munkájának segítésével járulnak hozzá a történeti múlt reális megismertetéséhez. G. Vass István 66