Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: Deák Ferenc levelei zalai barátaihoz, 1830–1847 / 33–48. o.

get is határról határra különösen megállapítja — ha ezen indítvány a kormány­tól jött volna, a többség bár némelly igazításokkal és módosításokkal bizonyo­san elfogadta volna azt, de most akármelly követ vagy megye hozza ezt ja­vaslatba, pártolást nem igen fog találni. Előre látható tehát, hogy a kir(ályi) resolutio fog megállapítatni, s leg­fellyebb a határtalan önkénynek némü korlátolására még egy maximum fog meghatároztatni, s ámbár engem ez sem elégít ki, de megvallom, hogy azok között, mik eddig javalatba hozattak, ez a legkevesebb roszat foglalja magában, mert legalább tellyesíthető, de a barátságos egyezéseket is elő fogja segíteni, s nem nyújt ingert arra, hogy 50—60 ezer holdos alföldi határokban a gazdag jobbágyot igen szűk mennyiségre szorítsa a földes ur, — ez pedig már magá­ban nagy nyereség, mert ha a legelőnek efféle megszorító kiszakasztásai egész vidékeken, kivált Alföldön egyszerre munkába jőnek, könnyen feltámadnak egész vidékek, mint most Szarvas Békés v(árme)gyében ugyan a legelő miatt feltámadott, és a kiszakasztást (pedig 32 holdjával minden telekre) erőszako­san meggátolta, s akkor benignum urbárium szép következéseket szülhet. Megküldöttem már ezen resolutiot a vármegyének is, 31 de megírtam Botka alispán urnák, 32 hogy ujabb utasításra szükségünk nincs. Utasításunkhoz a le­gelő dolgában ezen resolutio minden eddigi javalatok között legközelebb jár, majd iparkodni fogunk az abban fennhagyott önkényt némüleg korlátolni, a többi pontokra pedig utasításaink és az országos határozatok elég sinormérté­ket nyújtanak. Forintos Gyuri 33 számára a Fillértár egész évi folyamatját megrendeltem, az előfizetési 6 pengő forintot letettem, s a nyugtatványt ide zárva megküldöm. Kálmán 34 egésséges, a napokban vala nálam, minthogy betegségem a szo­bába zár, ő vala szives engem meglátogatni. A bécsi újságok váltazók, egymással ellenkezők, s éppen azért hitelt sem érdemelnek, de nem is igen érdekesek. Az országgyűlésének vége most is bi­zonytalan, nádorunk, kinek egéssége nagyon gyenge, sürgeti a prorogatiot, 35 s ezért reményijük is, hogy az úrbér végével szabadulni fogunk. Isten áldja Collegám. Feleségét tisztelem, Jósit, a vastag gránátost 36 csó­kolom, írjon Collegám és szeresse barátját Deákot (utóirat) Úrbéri resolutiot ugy hallom küldött már Nagy Farkas, 37 de pro super abun­danti 38 mégis ide zárok egyet. Ülésben két, sőtt közel három hete nem voltam, csak akkor, midőn Erdély dolga volt tanácskozás alatt, de már jövő kedden [addig n(em) lesznek ülések] elmegyek. A coordinatiot kerületekben elvégeztük, s a főrendi észrevételekből csak igen keveset fogadtunk el. 39 S. k. eredeti. OL. P 313. Hertelendy család levéltára 3. cs. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom