Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - HÍREK - Gyarmathy Zsigmond: Levéltári Napok Nyíregyházán, 1993. október 14–15. / 101–103. o.

be Szatmár vármegye iratsorozatainak történelmi útját, költöztetésének, hányattatásainak történetét és a vele dolgozó erdélyi levélárosok védő, oltalmazó munkáját, melyért csak a legnagyobb hálával tartozunk nekik, akik a váltakozó politikai rendszerekben is megóvták az emberiségnek általuk őrzött művelődési hagyatékát. A szlovákiai Galánta levéltáráról szólva is jól megfoghatóvá váltak a közös és kölcsönös pozitív és negatív történések kutatásának forrásbázisai. A kiköltöztetés, a beköltöztetés, a lakosságcsere országok között és országhatáron belül is (cseh—szlovák országrészeikre) nem ölte ki a hagyományőrző kultúrát, a kultúra által őrzött termelési tapasztalatot. Balogh Béla a nagybányai levéltár képviseletében a volt máramarosszigeti, a szatmári nagysomkúti járás, az erdődi, szatmárnémeti és Nagybánya vidéki különösen neves nagy magyar történelmi családok iratanyagáról, családi levéltáraikról hozott hírt, és adott eligazító tájékoztatást. Mi, helybéli levéltárosok, a levéltári napok rendezvényeire érkezett megyebeli kutatók, főiskolai tanárok, helytörténészek csak ámultunk azon a forrásgazdagságon, ami ezekben a levéltárakban van, és az mind-mind a mi megyénkről (előd megyéinkről) tudósítanak. Csak akkor fokozódott tovább elképedésünk, amikor kollégáink egymás után Sátoraljaújhelyről, Debrecenből, Miskolcról, Egerből elhozták a hírt az ott, náluk őrzött Szabolcs, Szatmár és Bereg megye történeti forrásairól. Volt egyszer egy rendelet, amelyik területi alapon akarta a tulajdonlást rendezni és megyék közötti iratcserére adott utasítást. Az iratok nagyobb része más és más sorozat, irategyüttes része, azt szétmarcangolni tudományellenes bűn lett volna, kivéve az egyértelműen átcsatolt helységekre vonatkozó összefüggő írásokat. Á járható út a kölcsönös tájékoztatás, egymás kutatóinak felvilágosítása, kiszolgálása és fogadása. Szó esett természetesen a ma iratgyarapodásáról, esetenként a megfelelő személyi ellátottság és a raktárak hiányáról, a kárpótlás és a csődtörvény végrehajtásával sújtott levéltári munkáról, a szakmai és a tudományos munka háttérbe szorulásáról. Természetesen a rossz mellett arról a jóról is, hogy a levéltár mint intézmény a társadalmi érdeklődés homlokterébe került, ennek konzekvenciái várhatóan jótékony hatást váltanak majd ki. A második napon a levéltárban folyó belső műhelymunka eredményeinek a közreadására került sor. A tizenegy előadás azt bizonyította, hogy a fiatal levéltárosok levéltári munkájuk közben találtak olyan történelemtudomány körébe tartozó témát, melynek eddigi eredményei biztatóak jövendő nagyobb lélegzetű munkájuk előzményeként. Sajnos azonban azt is jelzi, hogy miként az egész magyar levéltáros társadalomban a saját tudomány, a levéltári stúdium művelése gyermekcipőben jár, itt sem volt egyetlen igazán levéltári tárgyú előadás sem, csak közvetve mutatták be, hogy a levéltári adatok és kutatás nélkül nem lesz eredményes a köztörténeti munka sem. Megismerve a szomszédos országok levéltárában fellelhető forrásókat, esetenként a szomszéd megyékben találhatókat, többen már előadásuk közben is jelezték, hogy újra kell majd bővíteni kutató munkájukat. Két főiskolán tanító tanár adta közre kutatásainak eredményét. Egyik az orosz levéltárukban található és nélkülözhetetlen iratokra, a másik a sváb szervezetek megyei és erdélyi forrásainak fontosságát is hangsúlyozva a német levéltárak gazdag megyei vonatkozású irataira hívta fel a figyelmet. Az csak külön öröm számunkra, hogy a levéltárban dolgozó öt fiatal tudományos dolgozó kritikai megjegyzésre is vállalkozott, és ezzel már is témát adva például a Dessewffy hitbizomány történetét feltárt háromféle feldolgozás ütköztetésének. Ráirányult a figyelem arra is, hogy a források feldolgozása során a leíró, elbeszélő történés felidézésén túl kritikai megközelítés kell a forráselemzéshez, s az érzelmi elfogultság éppen úgy vezethet zsákutcába, mint a lélektelen, a hu102