Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 4. szám - MÉRLEG - Ö. Kovács József: Tolna megyei levéltári füzetek 3. Tanulmányok. Szekszárd, 1992 / 95–98. o.
Széchenyivel, ugyanakkor megrajzolja a maga Széchenyi-képét. A szerző, nem a politikai élet élvonalából való személy, hanem a széles látókörű, nyugati műveltségű derékhadat képviseli." A sokáig „hallgatásra kárhoztatott" írás a Hainer család levéltárában volt. Hainer Ignác és Nagy Károly kortársak voltak, az előbbi személy a baranyai reformerek egyik vezetője, 1848-ban Batthyány Kázmér gróf magántitkára. Nagy Károly pedig a gróf pénzügyi tanácsadója, baráti társaságának egyik tagja volt. Cser na Anna az 1797-ben született Nagy Károlyt az utolsó polihisztorok közé sorolja. A szerző izgalmas és jó kérdésfelvetései során mértéktartóan húzza meg azt a határt, ameddig az adott keretek között egy eredeti kézirat bemutatásakor érdemes nyúlni. Mint megtudjuk, Nagy Károly szerint (megkérdőjelezve hazafiságát meghátrálása miatt) Széchenyi „két dolgot nem volt képes felfogni, hogy színre lépésekor a nép kész volt követni őt, ugyanakkor azt hitte, hogy mindezt ő teremtette meg. A másik az, hogy a fejlődés irányával nem volt tisztában", A tanulmány és Nagy Károly írása: Gróf Széchenyi István mint nyilvános személy (public caracter) remélhetően visszhangra talál. Űgy látszik, a Széchenyi-kérdéshez (lásd például korábban Csorba László kötetét) mindig lehet még új adalékokat nyújtani. Nyilván az apró, bár elkerülhető hiányosságok közé sorolható például az, hogy a tartalomjegyzék sorai többször hiányosak, illetve nem egyeznek a tanulmányokéval, vagy éppen a német nyelvű összefoglalóban maradtak nyomdahibák. A külső, bár érthetően kritikai alapállásból megfogalmazott véleményemmel mindenekelőtt visszajelzést — ha arra érdemes —, a jövőben hasznosítható benyomásaimat fogalmaztam meg. A tolnai kutatók sok tekintetben tanulságos, új eredményeket felmutató munkával jelentkeztek, hogy még jobb lehetőségeket adjanak az egyes kérdések színvonalasabb értelmezéséhez. ö. Kovács József 98