Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - MÉRLEG - Dömötör László: Szent István és Európa. Sanctus Stephanus et Europa. Szerk.: Hamza Gábor. Bp., 1991 / 86–88. o.

utal arra, hogy azok szankciórendszere a korabeli európai gyakorlathoz képest enyhének tekinthető — az uralkodónak a Civitas Deiben megfogalmazott hármas követelményének (pius, iustus, pacificus) szellemében. A következő tanulmány a neves egyházjogász, Erdő Péter munkája; címe: A szentistváni egyházszervezés és Európa. A korabeli európai kánonjogi felfogás az egyházszervezést, vagyis a püspökségek alapítását kizárólagos pápai hatáskörbe utalta. Azzal, hogy István a pápától kért és kapott lándzsát, koronát és áldást, biztosította nagyszabású egyházszervező munkájához a kor meggyőződése szerint szükséges legitimációt; ez azonban nem jelentette a szuverenitásról való lemondást Róma javára. Az egyes egyházak (egyházmegyék, apátságok, királyi' kápolnák) létrehozása során István alkalmazkodott az európai egyházjogi tradícióhoz. Ezt jelzi a pápai legátusok működése éppúgy, mint a szerző által kiemelt pannonhalmi monostor példája, melynek a király a Monté Cassino-i apátság szabadságát adományozta. Az ottó-száli német birodalmi egyházi szisztéma felé orientálódó István a püspökségekben a királyi hatalom támaszát is látta, ami jól illusztrálható azzal, hogy az egyházmegyéket gyakran királyi birtokokon alapította meg. A királyság és az egyház közötti kapocsnak tekinthető székesfehérvári királyi kápolna jelentőségének taglalása után Erdő professzor rámutat arra, hogy első királyunk egyházszervezésének egészét is európai eszmények, elsősorban a Pszeudo—Izidor-féle modell vezérelte. Az Ángel Sanchez de la Tőrre madridi professzor tollából származó, spanyol nyelvű tanulmány a La simbologia de la Corona en los pueblos indoeuropeas (A korona szimbolikája az indoeurópai népéknél) címet viseli. A szerző mélyreható, részletes elemzésében, melyben kitüntetett helyet kap a magyar Szent Korona, rámutat arra, hogy a korona éppúgy jelképezi az államiságot (már az antikvitás óta), mint Isten földi jelenlétét vagy a több szellemi forrásból (universitas-nép, potestas-hatalom, auctoritas-tekintély) is táplálkozó politikai hatalom eredetét. A kötet negyedik tanulmánya (Kállay István: Szent István legendáinak európaisága) újszerű problémafelvetésével színesíti az államalapító királyunkról ismert képet. Az első ezredforduló világvége-hangulatában feltűnő, az egyház megtisztulását célzó vallási mozgalmak (Cluny, Gorze kolostor, Monté Cassino) hatásának elemzése után Kállay professzor bemutatja a Szent István életét idéző, Szent László megrendelésére készült nagyobb legendát és a későbbi, a Hartvik győri püspök által írott kisebb legendát. Előbbit taglalva a szerző szól a Szent István-kultuszról, melyet jól reprezentál az a tény is, hogy a székesfehérvári törvénynapokat István halálának emléknapján, augusztus 15-én tartották. Kállay professzor a két legenda tüzetes analízise során arra is rámutat, hogy ezekben első királyunk az országot már nem Szent Péternek, hanem Szűz Máriának ajánlotta fel. A Mária-kultusz visszavetítése minden bizonnyal azzal volt összefüggésben, hogy a legendák megrendelői, László és Kálmán királyok szembenálltak VII. Gergely és II. Orbán, a pápaság szupremáciáját hirdető törekvéseivel. Egy újabb megközelítési módot mutat be a következő tanulmányban a kiváló heraldikai szaktekintély, Bertényi Iván professzor (Szent István és a heraldika). A középkortól napjainkig megkülönböztetett tiszteletnek örvendő uralkodó népszerűségét kiválóan illusztrálja a róla fennmaradt, igaz, nem egyénített heraldikai ábrázolások nagy száma is — derül ki a szerző által alaposan elemzett forrásanyagokból (Képes Krónika, Thuróczy János Krónikája, Miskolc címere etc). Bertényi professzor álláspontja szerint a 'heraldikában megjelenő anakronisztikus visszavetitésekben (például István és — az ő korában valójában még nem is létező — kiscímer együttes ábrázolása) is a Szent István felé áradó különös megbecsülés mutatkozik meg. 87