Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - DOKUMENTUM - Hermann Róbert: Mészáros Lázár levelei Csány Lászlóhoz / 63–76. o.

Mészáros Lázár levelei Csány Lászlóhoz Az 1948—49-es szabadságharc első hadügyminisztere, a bajai születésű Mészáros Lázár alakjáról meglehetősen ellentmondásos kép él a köztudatban. Hosszú ideig csak a Petőfi által versben megcsipkedett „nyakravalós tábornokot" látták benne, akinek legfőbb gondja az volt, hogy a honvédtisztek előírásos ruházatban jelenjenek meg a hadügyminiszter előtt. Mészároshoz nem volt kegyes a hadiszerencse sem; Petőfi joggal utalhatott említett versében a tábornok csúfos kassai vereségére, melyben serege „oly hősleg megfutamult volt". Mészáros nem volt tehetséges hadvezér, soha nem nyert csatát, így alakja elhomályosult a szabadságharc sikeres hadvezérei, Görgei, Bem, Klapka, Damjanich mögött. Nem volt szerencséje a miniszterséggel sem; a Batthyány-kormány sok nagy neve, Batthyány, Kossuth, Széchenyi, Deák, Eötvös mellett az övé talán a legkevésbé volt ismert és népszerű. A magyar hadsereg felállítása körüli vitákban nemcsak a kormány baloldali ellenzékével, de némileg minisztertársaival is szembekerült. A kormány lemondása után az Országos Honvédelmi Bizottmányban Kossuthtal voltak állandó hatásköri összeütközései, s ha nem is adta be hússzor a lemondását, mint ezt Steier Lajos állítja, egy tucatnyi lemondólevelét bizonyára különösebb erőlködés nélkül fel lehetne kutatni. Holott Mészáros — tisztában lévén saját tehetségének korlátaival — soha nem vágyódott sem a hadügyminiszterség, sem a hadvezérség után; s ha hadvezérként nem is állta meg a helyét, hadügyminiszterként igen komoly munkát végzett. Nem utolsósorban neki köszönhető, hogy a szabadságharc egyik legválságosabb időszakában, 1849 elején a hadügyi igazgatás fennmaradt, s a minisztérium működése teremtette meg többek között a tavaszi ellentámadás feltételeit. Politikai szempontból Mészáros soha nem tartozott a radikálisok közé, inkább az úgynevezett békepárttal rokonszenvezett. Ezért mondott le a trónfosztás után. Azonban ügyvezető miniszterként május elejéig intézte a hadügyminisztérium irányítását, 1849 júliusában pedig előbb fővezérként, majd vezérkari főnökként szolgált a magyar hadseregben. A döntő temesvári csatában személyesen vett részt, s csak ezután hagyta el az országot. A törökországi emigráció után előbb Amerikában, majd Angliában telepedett le; 1858. november 16-án halt meg Eywoodban.

1 Mészáros tehát nem tartozott a szerencsés hadvezérek és politikusok közé; ám emlékirat- és levélírónak annál kitűnőbb volt. Írói működését a korszak talán legszigorúbb kritikusa, Gyulai Pál is nagyra értékelte. írásaiból egy jó humorú, sztoikus férfiú képe bontakozik ki előttünk, aki szívesen élcelődik nemcsak kortársain, de saját hibáin is. Mészárosnak azonban irodalmi hagyatékával sem volt szerencséje. Emlékiratában feljegyezte, hogy „szokásom volt ugyan a különös és a történelembe vágó eseményeket feljegyezni, hanem a miniszteriá63