Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 4. szám - MÉRLEG - Ö. Kovács József: Tolna megyei levéltári füzetek 3. Tanulmányok. Szekszárd, 1992 / 95–98. o.

Dugonicsné Molnár Erzsébet (Az agrártermelés megindítása Tolna vármegyében 1945-ben) a második világháború utáni nehézségek regisztrálásával mutatja be a tolnai agrárhelyzetet. A megyei közigazgatási iratok vizsgálata mellett elsősorban a közellátási kormánybiztos dokumentumaira hagyatkozva ismerhetjük meg az állatállomány alakulását, vagy éppen a termésmennyiségeket és a megye birtokstruktúráját. A szerző ez utóbbit az iratok alapján írja le, ami további, társadalomtörténetileg is érdekes elemzésekre adhatott volna lehetőséget: a százalékosan is bemutatható adatokat érdemes lenne összevetni például a járások nemzetiségi arányaival. Így még inkább értelmezhetőbbé válhatna az — a szerző által jól kiemelt — helyzet, amelyben a földigények kielégítésének egyik megoldásául a németek kitelepítése szolgált. A németek helyére pedig 50—60%-ban székelyek kerültek, mindezzel fokozva az amúgy is felgyülemlett feszültségeket. A dolgozat alapján részletesen leírva megtaláljuk a közellátás megszervezésének fokozatait: a hivatalok megalakítását, a beszolgáltatást, illetve a központi elosztást, és például: a fővárosi gyerekek „kereszténynemzeti, vallásos" nyaraltatását. A szerző szerint 1945 nyarán már „olajozottabban működtek a központi hivatalok", igaz, hogy a termelési bizottságok számos működési zavart mutattak, s a lakosság is tiltakozott a jóvátételi szállítások és egyéb terhek miatt. A jóformán csak levéltári iratokra hivatkozó szerző tanulmánya végén öszszegzésül azt írja, hogy 1945-ben a legnagyobb feladat az agrártermelés megszervezése volt. Minden bizonnyal az egyik nagy kihívás ez volt, azonban az általa joggal emlegetett emberi helytállás ellenére — megítélésem szerint — nem mondható az, hogy Tolna megyében „rövid idő alatt helyre állt a megszokott, békés élet". A megszokottság csak szűk körre lehetett igaz, vagy még arra sem, a békés élet reménye pedig igazán hosszú időre elveszett. Szitkovics Sándor nyugdíjas osztályvezető munkája során kötődött a malomiparhoz, nyilván innen is eredeztethető kitartó gyűjtőszenvedélye. A dunaföldvári malmok története című dolgozatában a település rövid bemutatása után a hajómalmokról általában ír, részletes szerkezetleírásokat adva. A technikatörténeti szempontból külön is értékelendő munka megemlíti a XIII. század végi, első magyarországi (Budavár környéki), majd a török uralom utáni tolnai hajómalmokat. A hajómolnárok és malmaik számának nagy visszaesését a gőzmalmok századforduló körüli működésbe helyezése váltotta ki. Dunaföldváron ez 1884 után kezdődött el. A sok ábrával, rajzzal ellátott dolgozatban olykor túlzottan részletes iratbemutatásokon keresztül ismerhetjük meg a helyi malomtörténetet. 1920-ban négy, 1943-ban már csak egy hajómalom működött Dunaföldváron. Az egyébként kevésbé érintett társadalomtörténeti adatok sorából kiemelhető, hogy 1940 augusztusában a Malomszövetség körlevelében közölte: „megkezdődött az áttérés az őskeresztény alapra," s ezután megalakult az őskeresztény Malmok Szövetsége. Ennek zsidóellenes hatása Dunaföldváron is rögtön jelentkezett: a Hengermalom zsidó származású vezetőinek távozniuk kellett. Szinte a jelenkorig találhatók adatok a dolgozatban, amelyek különösen a dunaföldvári helytörténet iránt érdeklődők számára lehetnek érdekesek. A kötet végén található tanulmány (Bevezetés Nagy Károly kiadatlan Széchenyi István tanulmányához) és Nagy Károly írása feltételezhetően élénk visszhangot vált ki. A legcélszerűbb, ha magát a szerzőt, Cserna Annát idézem: „Nagy Károly tollából származó, kissé gunyoros hangvételű munka a Széchenyi Istvánt és eszmevilágát kutatók, valamint az érdeklődők számára több szempontból is különlegességekkel szolgál. Az írás egy republikánus kortárs gondolatait adja vissza a pamfletek stílusában. Egy másképpen gondolkodó polemizált 97