Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - Buzási János: A XII. Nemzetközi Levéltári Kongresszus / 34–42. o.

toli'kus Egyetem Lima, Peru), „Gazdasági levéltárosok" (Marcél van Campen, Belga Nemzeti Bank Brüsszel, Belgium), „Levéltárosok állami szolgálatban" (L. I. Mwangi, Kenyai Nemzeti Levéltár Nairobi, Kenya) és „Médiálevéltárosok" (Bódi Zoltán és Cséve Magdolna, Magyar Rádió Budapest, Magyarország). Utóbbi korreferátumot a kongresszuson Péter Dusek (ORF Bécs, Ausztria) exponálta, kitűnően. De azért sajnálatos, hogy a korreferátum legalább egyik készítőjének nem nyílt lehetősége a kiutazásra. Ez volt egyébként az egyik olyan eset, hogy egy referátumot nem annak készítője terjesztette elő; a kongresszuson megjelent ismerős külföldi kollégák rá is kérdeztek. A korreferátumok a különböző típusú levéltárakban dolgozó levéltárosok tevékenységének szakmai — olykor jogi — sajátosságait mutatták be. A referátumokat számos hozzászólás követte. Ezek nem annyira vitatkozó jellegűek voltak; a hozzászólók inkább a saját gyakorlatukból vett példákkal járultak hozzá a központi téma szélesebb megvilágításához — ahogy ez már ilyenkor lenni szokott. Mindenesetre a főreferátum kapcsán elhangzottakból a maga teljességében kibontakozott a mai levéltárosi pályakép differenciáltsága. Szorosan a második alapkérdéshez (elvek, módszerek, technikák) kapcsolódott a második főreferátum: „Szabványalkotás és alkalmazás a levéltárban" (Richárd J. Cox, USA). Az előadó a szabvány fogalmát a legszélesebb értelemben használta, ide sorolva a műszaki szabványokon kívül a munkamódszerek, folyamatok és eszközök egységesítésére szolgáló konvenciókat, szabályzatokat és szakmai normákat is. Az információkezelésben és szolgáltatásban a szabályozottság követelményét minden területen, így a levéltárakban is, az információtömeg növekedése teremtette meg. Korunk információrobbanása közepette az információigény, a nemzetközi információáramlás soha nem látott méretei egy sor szabályozási-szabványosítási feladat megoldását, illetve rokon területeken kialakított szabványok adaptálását kényszerítik ki a levéltári információkezelésben. Ellenkező esetben veszélybe kerülhet a levéltáros szakma kompetenciája. A feladatok skálája a merőben elméletitől (pl. terminológia) a tisztán technikaiig (pl. számítástechnikai szoftver), a helyi szabályzatoktól a nemzetközi szabványokig terjed. A főreferátumhoz, egyidejűleg két párhuzamos ülésen, a következő korreferátumok hangzottak el: „A levéltári terminológia szabályozása" (Leopold Auer, österreichisches Staatsarchiv Bécs, Ausztria), „Szabályalkotás és alkalmazás a feltárásban" (Kent Haworth, Nova Scotia-i Tartományi Levéltár Halifax, Kanada), „Egységes eljárási modellek regionális és országos levéltárak számára" (Maria Guercio, Levéltárak Központi Hivatala Róma, Olaszország), „Szabályalkotás és alkalmazás az iratértékelésben" (Hervé Bastien, Francia Levéltári Igazgatóság Párizs, Franciaország), „RAMP-tanulmányok mint a levéltári munkamódszerek egységesítésének eszközei" (P. Manamperi, Sri Lanka-i Nemzeti Levéltár Colombo, Sri Lanka), „A számítástechnika alkalmazása a levéltárákban" (Sue Gavrel, Pénzügyminisztérium Ottawa, Kanada). A hozzászólásokban főleg a főreferátum körül bontakozott ki vita, különösen az idegen (pl. könyvtári) szabványok alkalmazhatósága kérdésében. De mint szinte mindig, ebben a vitában is elég sok szó esett a levéltárosi munka mibenlétéről. Ugyancsak a második alapkérdéshez kapcsolódott „A levéltárak együttműködése a társadálom szolgálatában" című főreferátum (Grecia Vasco de Escudero, Nemzeti Levéltár Quito, Ecuador). Az előadó az együttműködés lehetőségeit érzékletesen, számos példával illusztrálva mutatta be, hangsúlyozva, hogy az együttműködés célja a levéltári munka hatékonyságának fokozása annak érdekében, hogy a társadalom által támasztott igényeknek megfelelhessenek. Mint mondotta, az együttműködés más levéltárakkal, könyvtárakkal, múzeumokkal, 36