Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - HÍREK - R. Rácz Katalin: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 1993. évi vándorgyűléséről / 89–94. o.

tói értekezletek plén urnának bevonásával végzi. Az elején még nem volt ismert a megterhelés mértéke, ezért az első félévben a rendelkezésre álló összeg felét osztották ki, majd a második félévi összegből próbálták a teljesítményeket ho­norálni. 1992-re vált ismertté a tényleges helyzet. Ekkor határozott úgy az igaz­gatói értekezlet, hogy közelíti egymáshoz a levéltárak támogatási összegét. Az a cél. hogy az egyes levéltárak támogatása között ne legyen lényeges eltérés. Egy­egy kárpótlási ügyre kb. 420,— Ft támogatási összeg jut. Bár ebben a kérdés­ben nagyon neihéz igazságot tenni, hiszen a megyékhez különböző mértékben fordulnak az ügyfelek. Molnár József ezt követően áttért a csődtörvénnyel kapcsolatos kérdés­körre. A csődtörvény 53. paragrafusával vannak gondjaink, sok javaslat szüle­tett már a paragrafus módosítására, ezeket az egyesület folyóirata, a Pallium is közzétette. A napokban kértek a csődtörvény módosítását tartalmazó kor­mányelőterjesztéshez tárcaközi egyeztetést. A módosítás tervezetének szövege három mondatból áll: 1. A felszámolást követően a felszámoló átadja a levéltárnak a felszámolt gaz­dálkodó szervezet 15 évnél régebbi történeti értékű iratait, 2. a társadalombiztosítási adatszolgáltatáshoz és a munkaügyhöz tartozó ira­tokat a területileg illetékes társadalombiztosítási szervezeteknek kell át­adni (ezek nem történeti értéket tartalmazó iratféleségek), 3. a 15 évnél frissebb történeti értékű iratokat, beleértve az ügyviteli irato­kat is és a még nem leltározott iratokat is, a területileg illetékes átmeneti irattárakban kell elhelyezni. Ez az utóbbi mondat rendkívüli problémákat vet fel, mert a törvényjavaslat nem utal arra, 'hogy ki biztosítja az ehhez szükséges pénzt. Arra sem tartalmaz utasítást, hogy az átmeneti irattárat kinek kell létrehozni és fenntartani. Eb­ben az értelemben a levéltáraknak a feladatuktól teljesen eltérő idegen kötele­zettséget kell teljesíteni a teljes irattári anyag átvételével. Az átmeneti levél­tári megoldási lehetőség elvileg helyes, de tisztázni kell, milyen jogszabály alap­ján, hogyan, miként kell azokat működtetni. A művelődési tárca átmeneti irat­tárakat nem tud létrehozni és fenntartani. Egyébként is a levéltárak mellett külön átmeneti irattárak működtetése abszolút értelmetlen lenne. Tehát egy év­vel a csődtörvény megjelenése után, a módosítás közvetlen közelében a jelen­legi szöveget is módosítani szükséges. Alföldi Vilma egyesületi titkár hozzászólásában elmondta, hogy a csődtör­vény módosításához két javaslatot terjesztettek be. Az egyik a levéltári egyesü­leté, a másik a levéltári tanácsé. Az ismertetett módosítás nem teljesen tartal­mazza az egyesület szövegét. A módosításból az a lényeges rész maradt ki, ami a 85. §-hoz tartozna, hogy a kormány felhatalmazást kap az átmeneti irattárak létrehozására, működtetésére és működési elveinek meghatározására. Helytelen, hogy ez a rész kimaradt. Molnár József válaszában kifejtette, hogy a Levéltári Tanács javaslata cél­ját, irányát tekintve ugyanaz, -mint az egyesületé. Amiben eltér, az az, hogy a Levéltári Tanács az átmeneti irattár fogalmát nem használta, hanem abból in­dult ki, hogy selejtezés alá kell vonni az irattárakat, ami a felszámoló feladata. A selejtezés után veszi át a levéltár a megmaradt történeti értékű iratokat. A csődbejutott cég iratainak sorsáról és a szlovéniai gyakorlatról Péter Pa­uel Klasinc tájékoztatott. Szlovéniában a csődbement cégek iratait a levéltár­nak teljesen át kell venni, de tudják, hogy ennek csak kb. 8%-a a levéltári anyag. Megoldásuk az, hogy üres kaszárnyákban helyezik el átmenetileg az ira­tokat és ott műnk anélküli ékkel selejteztetnek, de levéltárosak irányításával. A végén a megmaradt anyagról leltár készül és a levéltárba kerül. Rainer Egger az ausztriai helyzetről elmondta, hogy jogilag a kérdés sza­92

Next

/
Oldalképek
Tartalom