Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - Ujváry Gábor: Magyar állami ösztöndíjasok külföldön, 1867–1944 / 14–26. o.

összegét a magyar állam, a magyar törvényhatóságok, á csereösztöndíjak esetében külföldi államok, valamint magyar és külföldi alapítványok adományozhatták. Viták az ösztöndíj-politikáról Klebelsberg újabb külföldi magyar intézetek megnyitását és az ösztöndíjakció további kiszélesítését ígérő, rendkívül költségigényes és nagyravágyó terveiből a gazdasági világválság következtében sajnos csak kevés valósul(hatot)t meg. Bár a már tizenhárom országba kiküldött ösztöndíjasok száma 238 fővel az 1930/31. tanévben érte el csúcspontját, 1931-ben már a bécsi, a berlini és a római Collegium Hungaricumok megtartásáért és az ösztöndíj akció folytatásáért is keményen meg kellett küzdeni. Sokban támadták Klebelsberget a kultusztárca pazarlása és luxuskiadásai — ide értették a külföldi ösztöndíjakat is — miatt.

22 Deér József például az ösztöndíjügy racionalizálását — vagyis a kutatói ösztöndíjak elsőbbségének biztosítását, a hallgatói ösztöndíjak „kézi ösztöndíjjá" alakítását —, valamint a berlini és a római Collegium Hungaricumok mielőbbi eladását javasolta.

23 Hóman Bálint, a két világháború közötti magyar kultúrpolitika Klebelsberg melletti meghatározó személyisége, — 1931 augusztusától utóda — a Gróftól igencsak eltérően, Deér Józsefhez hasonlóan ítélte meg az ösztöndíjakció hatékonyságát. „Kénytelen vagyok megemlíteni, hogy elvi tekintetben nem vagyok barátja a kollégiumi rendszernek — jelentette ki a Collegium Hungaricumokra célozva a képviselőház 1933. május 31-i ülésén. — Ha rajtam állna, a szabad ösztöndíjak rendszere mellett döntenék, mert én a nyelvkészség elsajátítása s az illető ország megismerése szempontjából fontosabbnak és helyesebbnek tartom a szabad ösztöndíjakat. Mivel azonban a kollégiumok már megvannak, ez idő szerint nem kívánok ennek az elvi álláspontomnak érvényt szerezni."

24 A korszak ösztöndíjakkal kapcsolatos állandó és mindvégig eldöntetlen vitájában Hóman Bálint a Collegium Hungaricumokba szóló Ösztöndíjakkal szemben a kézi ösztöndíjakat pártfogolta, de — ha vonakodva, ám — ő is fölismerte a kollégiumok fönntartásának a szükségességét. A harmincas évek közepétől több országgal kötött kulturális egyezményt, vagy „szellemi együttműködésről" szóló szerződést, s ezekben kötelezettséget vállalt a külföldi magyar intézetek további támogatására, az ösztöndíjasok cseréjének előmozdítására. Igaz, hogy ezek a szerződések — 1935-ben Lengyel- és Olaszországgal valamint Ausztriával, 1937-ben, majd 1940-ben Németországgal, 1938-ban Észt- és Finnországgal, végül 1941-ben Bulgáriával

25 — Magyarország geopolitikai helyzetének és Hóman politikai meggyőződésének megfelelően az olasz—német orientációt erősítették, ám nem szabad elfelejtenünk: Magyarország kulturális szempontból hosszú évszázadok óta, hagyományosan e térséghez kötődött. (Sajnos a fasiszta és a nemzetiszocialista ideológia kizárólagossá válása után is.) Mindennek ellenére Hóman, majd 1942 júliusától utóda, Szinyei Merse Jenő a háború kitörése és Magyarország hadbalépése után sem szakította meg kapcsolatait az ellenséges országokban lévő magyar lektorátusokkal és tanszékekkel. Néhány korábban kiutazott ösztöndíjas 1941 után is Angliában, illetve az Egyesült Államokban tartózkodott, a megszállt Franciaországban, a „csatlós" és a semleges államokban pedig a háború alatt — furcsa módon — egyenesen szaporodott a magyar ösztöndíjasok száma. Az 1943/44. tanévben még a Német Birodalomba, Olaszországba, Svájcba, Francia-, Finn-, Svéd- és Törökországba, Bulgáriába, Szlovákiába, Horvátországba és Japánba, 1944 őszén már csak Németországba hirdettek ösztöndíjpályázatot.

26 19