Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - Gerhardt Éva: Adalékok a magyar hadifogoly kérdés alakulásáról a II. világháború után: a Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság / 18–34. o.
tilag megtiltotta minden hadifogoly segélyezését. 1946 j ban pedig el is hagyták Romániát. 1946 elején Groza ígéretet tett a hadifogoly-szállító szerelvények soron kívüli átengedésére, a segélyezésükre és a magyar feliratú vöröskeresztes állomások kiépítésére. A hivatalos szervek előfeszítése mellett a legnagyobb segítséget az erdélyi magyarság nyújtotta, ugyanis Kolozsváron, Aradon és Erdély más városaiban először a Magyar Népi Szövetség karolta fel nemzetiségre való tekintet nélkül a hadifoglyokat, majd az erdélyi magyarság elsősorban az egyházi karitatív központokba vitte a magyar hadifoglyok részére az élelmet. Aradon például minden állami támogatás nélkül közadakozásból szervezték meg a rajtuk keresztül átmenő hadifoglyok élelmezését, naponta többször is egyszerre 500 1 ételt készítettek. A jelentések kiemelték a román nemzetiségű Botis Aurél főorvos és Baloghné Balázs Margit áldozatkész szervező munkáját. Kolozsváron Deák Ferenc magyar református lelkész irányításával megalakított vasútállomási étkeztető, amelyet szintén a környező falvak lakossága látott él élelemmel, 1945. január 22-től október 31-ig 66 240 hadifoglyot, novemberben pedig 11 546 főt részesített gondozásban. — Hozzávetőlegesen hasonló nagyságrendű adatokkal számolhatunk Aradon is. A román terület szétszóródott lemaradt hadifoglyokért jelentős tevékenységet fejtett ki a Vöröskereszten kívül a Magyarországról Deportáltak Antifasiszta Mozgalma, mely 1945 és 1946-ban szervezte a magyar és más nemzetiségű hadifoglyok és zsidó deportáltak segélyezését, hazahozatalát, orvossal, gyógyszerrel és élelemmel való ellátását, valamint a román területen elakadt MÁV vagonok visszaszerzését és a hadifogoly ^szállításba való visszakapcsolását. * * * 1946-ban a gazdaságilag teljesen kimerült országba a hazatérő magyar hadifoglyok részére az élelmezés megszervezése, a hadifogolytáborok ellátása és a hadigondozás kiépítése óriási erőfeszítéseket követelt a különösen nehéz helyzetben levő magyar kormánytól, amelyet ezéken túlmenően az is sújtott, hogy Magyarország területén igen nagyszámú hadifogoly tranzitszerelvény futott keresztül, amelyeket szintén a Magyar Vöröskereszt Hadifogoly Gondozó Szolgálat kirendeltségei egészségügyi gondozással és élelemmel láttak el, míg a külállamok a rajtuk keresztül szállított magyar hadifoglyok élelmezését gyakran megtagadták. Ráadásul komoly gondot okozott azoknak a magyar nemzetiségű, de az elcsatolt területeken lakó hadifoglyoknak a haza juttatása és ellátása is, akiket a szomszédos országok kormányai nem kívántak hazaengedni. Lengyelországgal sikerült a legjobb együttműködést kiépíteni kölcsönösségi alapon. Csehszlovákia kezdetben visszaengedte az elbocsátott magyar hadifoglyokat, azonban 1946—1947 átmeneti időszakában havonként változó módon egyáltalán nem, vagy csak egy részük térhetett haza, s csak 1948-tól vált viszonylag zökkenőmentesebbé a csehszlovákiai magyarok visszatérése lakhelyükre. A legtöbb gondot Jugoszlávia jelentette, ugyanis kormányuk szívósan ellenállt a magyar nemzetiségű jugoszláv állampolgárságú hadifoglyok átvételének, így őket lényegesen lassúbb ütemben sikerült hazajuttatni, éppen ezért a magyar kormány az ő részükre a szegedi hadifogoly átmeneti otthont jelölte ki központként, ahol például 1947. február 1-je és 1948. december 9-e között 1267 személy élt hosszabb ideig. Már 1946-ban rákényszerült a magyar kormány, hogy a Romániából beözönlő magyar nemzetiségű erdélyi hadifoglyok ellen védekezzen, s csak azoknak a határon való átengedéséhez járult hozzá, akiket a román fél elbocsátó okmányokkal látott el, másrészt a Magyarországról hazatérni szándékozó erdélyi 22
