Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - Horváth Lajos: Az "őrködő bizottság": a főrendiház szünetelésének korszaka, 1918–1926 / 44–48. o.

ni." Mint látjuk, az események megítélése és megnevezése a kortársak részéről már ekkor sem volt egyértelmű. A főrendiház tanácskozásait „berekesztette". Az 1918. évi I. néptörvény „megszüntette" a képviselőházat és főrendiházat. Shvoy Kálmán vezérkari tiszt szerint a főrendiház „megszűnt működni". Vagyis nem önmaga szűnt meg, hanem csak a működése.

3 A főrendiház hivatali szervezete azonban még ezután is tovább működött, hiszen onnan nézve „de jure" mégsem szűnt meg a főrendiház, csak ülését „berekesztette" az országgyűlés képviselőházának önfeloszlatása következtében. A főrendiház elnöki iratai 1919 elején 1—17. tételbe sorolva maradtak fenn, 1—41-ig terjedő iktatószámokon. Az általános iratok segédletei között találjuk a „Főrendiház tagjainak nyilvántartása" két kötetét, melyeket még 1919 elején is vezettek.

4 A Tanácsköztársaság idejében a főrendiház már a legcsekélyebb hivatali működés jeleit sem adhatta, a Tanácsköztársaság bukása után mégis a hivatali szervezet és a főrendiház működése bizonyos szinteken természetes módon helyre állt. Az „őrködő bizottság" Az első nemzetgyűlés 1920. február 16-án ült össze. Ezt megelőzőleg a főrendiház különböző csoportjai értekezleteket tartottak, majd február 19-én alkotmányos összehívás nélkül közös értekezletre gyűltek Össze. Ezek az ülések egyöntetűen állást foglaltak arról, hogy a főrendiház „de jure" fennáll, de megnyugszik abban, hogy a szuverenitása (1920: I. te. 2. §, 4. §) alapján egy kamarából álló nemzetgyűlés mellett a főrendiház, mint az alkotmányos értelemben az országgyűlés „egyik háza", alkotmányos működését ideiglenesen nem fejtheti ki. Az 1920. február 19-i értekezlet a kialakult, nem végleges helyzet következtében Wlassics Gyula elnökletével úgynevezett „őrködő bizottságot" hozott létre, melynek tiszte volt őrködni a „de jure" fennálló főrendiház összes jogai felett. A Wlassics Gyula elnök neve alatt és 81 főrendiházi tag aláírásával 1920. március 24-én kelt memorandum leszögezte az első nemzetgyűlés felé: „A nemzetgyűlés akkor él igazán bölcsen souverain hatalmával, ha a megjelölt czél által irányítva souverainitása önkorlátozásának elháríthatatlan kötelességét is felismeri és azt hűen teljesíti is. »Hídnak kell lennie a nemzetgyűlésnek — mondta a törvényjavaslat előadója — mely a forradalmi partról a túlsó partra, az alkotmányosság partjaira vigyen át.« De ezzel felfogásunk szerint az a kötelesség jár, hogy a nagy alkotmányos értékeket ne a hidon vizsgálgassuk, bontogassuk, de ezeket vigyük át az alkotmányosságnak arra a partjára, ahol az alkotmány rendes szerveinek, a két házból álló országgyűlésnek gondoskodására bízhatjuk. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az emberi intézményekben rendszerint a hatalom korlátlanságának tőszomszédságában leselkedik a hatalommal való visszaélés kísértete... Ha a nemzetgyűlésről most alkotott törvény maga nem szabja is meg a souverain nemzetgyűlés tárgyi hatáskörét, — megszabja ezt az intézmény törvényhozási beállítása, ennek azon határozottan kijelölt czél ja, hogy a nemzetgyűlésnek átvezetőül kell szolgálni a nagy felfordulásból a magyar történeti alkotmány rendes folyamatú életébe... Mit jelent egy történeti alkotmánynak esetleges felborítása, azt saját rettenetes kálváriánkon keresztül mutatták be a világnak a magyar nép lelkétől idegen kalandorok, kik vakmerő gonoszsággal taszították félre nemzeti büszkeségünket, a magyar történeti alkotmányt. Megtanulhattuk abból a két lázadásból, melyeknek herostra45