Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - DOKUMENTUM - Ujváry Gábor: 'Magyarországi utazásom életem egyik legnagyobb élménye volt': Johann von Leers beszámolója 1942 szeptemberi magyarországi előadókörútjáról / 60–68. o.

férfi, akit igen komolyan befolyásolt a német nemzetiszocializmus eszmerendszere, melyet még nem emésztett meg igazán. Kassán az ottani lektor, dr. Gaessner

11 — vele már korábban is váltottunk levelet —, valamint a kitűnő elme, Matuschka gróf,

12 a konzul révén alaposan tájékozódtam a magyarországi problémákról. Nekik kifejezetten jók a kapcsolataik a kassai magyar társadalmi rétegekkel, nem utolsósorban a konzul tevékenysége folytán. A kassai püspök kíméletlenül elmozdítja hivatalából azokat az egyházfikat, akik bármilyen barátságtalan dolgot találnak mondani Németországról. (Korábban az érsekújvári Kenngott úr tudósított róla, hogy a környékükön egy falusi templomban arról prédikált a pap, hogy az utóbbi időben egyetlen egyszer jelent meg az ördög, mégpedig Adolf Hitler személyében!) A konzul és a lektor egybehangzó állítása szerint a magyar kispolgárság és a rendkívül rosszul fizetett értelmiség erősen érdeklődik a német kultúra iránt. E rétegeket azonban semmi esetre sem nevezhetjük mérvadónak. Sokkal jellemzőbb Magyarországon a dzsentrik, a kis- és középnemesség befolyása. A jóval kevertebb és gyakran idegen vérű nagybirtokosokkal szemben ők tősgyökeres magyarok, a nemzeti lelkiismeret hordozói, a vidéki vezető állások betöltői. Matuschka grófnak sikerült kapcsolatot teremtenie e réteggel. A kis- és középbirtokos dzsentrik — bizonyos mértékig történelmi, nemesi-rendi alapon — a magyar nemzeti gondolat zászlóvivői, ök verték le Horthy vezetésével a bolsevizmust, ők alkották meg a „Nem, nem, soha" jelszavát Trianonnal szemben. Mint valamiféle lobogót, úgy tartják maguk előtt a régi Magyarország térképét, és mint mondják: „Ilyen volt hazánk valaha és újra ilyennek kell lennie!" Az 1914. évi határok visszaállítását követelik, ez pedig — Kassa vidékén — egyértelműen Szlovákia annektálását jelentené. Az egyik dzsentri nyíltan ki is mondta: „Nekünk egyáltalán nincsen szükségünk a szlovákokra, akiket a leghelyesebb lenne Oroszországba áttelepíteni. Mi csak a minket illető, ezeréves hazánkat akarjuk visszakapni!" A dzsentrik a legádázabb ellenségei Romániának. Németországgal szemben már nem ennyire haragosak, hiszen a Habsburgok trónfosztásával — a dzsentrik mindig is Habsburg-ellenesek voltak — a németséggel való legkényesebb ütközési pont megszűnt. Igaz, rendkívül rossz néven veszik, hogy a „németek" (azaz a magyarországi népi németek), „bár magyar kenyeret esznek", mégsem osztoznak az ő revíziós kívánságaikban, sőt, az újraegyesített területeken — részben legalábbis — visszasírják a Trianon utáni idegen uralmat. Különben is — vélekednek —, a németek békén hagyhatnák már végre a magyarokat szociális utópiáikkal, hiszen a magyar mezőgazdaság helyzete nem teszi lehetővé, hogy a napszámosok nyáron is csizmát viseljenek. Ez az utóbbi érvelés is rávilágít némileg a magyarországi agrárolló igen kedvezőtlen szétnyílására. Sokan látogattak el esti, nagy visszhangot kiváltó előadásomra. Az élőadás után a kassai Mezőgazdasági Akadémia professzora, dr. Machnyik Andor*

3 megkért, hogy látogassak el az Intézetébe. Ezt nagy várakozással meg is tettem. Az Intézet meglehetősen modern és jól fölszerelt volt. Dr. Machnyik — Odal című könyvem lelkes olvasója — kitűnően tájékozott agrárpolitikusnak bizonyult. Szinte teljes egyetértésben, részletekbe menően elbeszélgettünk a városiasodás problémáiról és Európa agrárgazdaságáról. Mivel közben — váratlanul — számos vonat járatot megszüntettek, tervezett útvonalamat is meg kellett változtatnom. Éjszaka (milyen csodálatos és művészi látványt nyújtott a telihold!) egy kisvasúttal utaztam Csap irányából — Magyarország legnagyobb kiterjedésű pusztáján keresztül — Debrecen felé. A debreceni német lektor, dr. Heybey

iA rendkívül barátságosan fogadott, ö is mesélt a hirtelen megélénkült olasz kultúrpropagandáról. Debrecenben is van G4