Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Szabó Miklós: Marosvásárhely levéltárának története 1848-ig / 50–59. o.

talt, befejezte a levéltár rendezését, valamint az 1470—1637 közötti időből szár­mazó közigazgatási iratok mutatójának elkészítését; folytatta és bevégezte az 1790—1816 közötti közigazgatási, az 1785—1816 közötti peres iratok, valamint az 1772—1790. évi főkormányszéki rendeletek mutatóinak elkészítését. 68 1816-ban Szilágyi Dániel levéltárosi megbízatásának ideje lejárt. Az általa oly eredményesen folytatott munkát Áts Józsefnek kellett volna befejeznie. Eh­hez azonban sem szaktudása, sem jártassága nem volt. Ezért Szilágyi Dániel fel­ajánlotta, és a város vezetősége elfogadta, hogy 500 forintért befejezi az elkez­dett munkát. Vállalását azonban csak újabb, 1820—1822 közötti levéltárosi meg­bízatása idején sikerült teljesítenie, de akkor sem teljesen, hiszen megbízatása lejártakor még lajstromozatlanul maradtak az 1817—1822 közötti allodialis és peres iratok. Ennek ellenére, végeredményben elődje, Virág Dániel és az ő ne­véhez kapcsolódik Marosvásárhely levéltárának korszerű rendezése és lajstro­mozása. A szóban forgó két levéltáros a város levéltárában összegyűlt mintegy negyvenezer iratot tárgyi jellegük szerint négy sorozatba — 1. közigazgatási iratok (acta politica); 2. allodialis iratok (acta allodialia); 3. peres iratok (acta judicialia) és 4. adózási iratok (acta contributionalia) — osztották, a sorozato­kon belül időrendbe rakták, és betűsoros mutatókba lajstromozták. 69 A soroza­tokon belül az iratokat tárgyuk szerint csoportosítva iratcsomókba helyezték. Mindenik iratcsomó külön jelzetet (arab számot) kapott. Ha több irat került egy iratcsomóba, azonos jelzetet (számot) kapott mindenik, de belső sorszámot is. Előbbit az irat alsó bal sarkába, utóbbit ugyancsak alul az irat közepére tün­tették fel. Az irat kiadási éve annak alsó jobb sarkába került. Abban az eset­ben, ha sok azonos tárgyú irat volt, több iratcsomóba helyezték azokat, de min­denik azonos számot kapott; megkülönböztetésként pedig latin betűvel egészí­tették ki a jelzetet (pl. 447/a, 447/b, 447/c stb.). 70 Az iratcsomők számozása egy mutatón belül folyamatos volt. Hogy mennyi iratot, hány iratcsomót lajstromoztak egy mutatóba azt a levéltárosok határoz­ták meg az iratok mennyisége és a főkormányszéknél tapasztalt gyakorlat függ­vényében. 71 1824-ben tulajdonképpen bevégezték a Maros-parti város levéltárában el­fekvő iratok lajstromozását. Ez idő tájt a levéltár az alábbi sorozatokra oszlott: I. — az 1470—1637 közötti, alapvetően adomány-, kiváltság-, szabadság-, ol­talmi, beiktatási stb. parancslevelek függetlenül tárgyuktól; II. — az 1637—1824 közötti közigazgatási iratok (acta politica), mely tar­talmazta az 1784 előtti peres iratokat is; III. — az 1824 előtti allodialis iratok (acta allodialia); IV. — az 1785—1824 közötti peres iratok (acta judicialia); V. — az 1824 előtti adózási iratok (acta contributionalia). 72 Külön mutatót készítettek az 1772—1790 közötti főkormányszéki rendele­tekhez, valamint az 1824 előtti szerződésekhez is. A sorozatok szerint elkészített mutatókban az okleveleket, illetve iratokat kiadó és a címzett fél (helység vagy személy, illetve hatóság), tárgy stb. szerint lajstromozták. 73 A rendezéssel és lajstromozással párhuzamosan kialakult a levéltár hivatali ügyvitele is. Hivataluk átadásakor a tisztviselők csak olyan iratokat adhattak be, amelyeknek iktató számuk volt, és azokat bevezették az úgynevezett „Illo­cationis Protocollum"-ba. A tanácsülési jegyzőkönyveket is csak átmásolásuk, kijavításuk és bekötésük után helyezhették el a levéltárban. 74 Külön nyilván­tartásba vették a városi levéltárba letétbe helyezett okiratokat és iratokat. 75 Hasonlóan, lajstromot vezettek a levéltárból kivett okiratokról is. Fennmaradt egy, az 1817—1825 között vezetett „Az Actumok ki adásáról Szólló Jegyző Könyv", melyből kitűnik az, hogy évente mintegy 180—200 iratot, köztük a leg­régibb kiváltságokat tartalmazó okleveleket, metalis leveleket stb. vettek ki. 76 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom