Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - HÍREK - Müller Veronika: A Magyar Levéltárosok Egyesületének tisztújító közgyűlése / 92–93. o.

„a területén működő, illetőleg működött települési önkormányzati szervek és nem központi állami szervek, valamint saját történeti értékű iratai, továbbá az egyéb helyi jellegű levéltári anyag átvételét, gyűjtését és őrzését, feldolgozását és kutathatóságát". A törvény szövegéből nem lehet olyan következtetést le­vonni, —• miként egyik indítványozó állítja — „tekintettel arra, hogy törvény önkormányzati levéltárak számára nem ír elő államigazgatási feladatokat", meg­szűnt vagy hatályát vesztette a tvr. igazgatási feladatok ellátására is kötelező rendelkezése. Tévesen hivatkozik az indítványozók egyike a fővárosi és a fő­városi (kerületi önkormányzatokról szóló 1991. évi XXIV. törvény 1. § (5) be­kezdésére. Ez a bekezdés azt mondja ki, hogy „Amennyiben törvény a fővá­rosi önkormányzatot a főváros érdekkörét vagy gazdasági lehetőségeit megha­ladó regionális, illetve országos feladatok ellátására kötelezi, úgy az Országgyű­lés biztosítja az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket, dönt a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról". Tény viszont, hogy sem a Tv., sem pe­dig a Vhr. a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban sem a fővárosi önkormányzat­nak, sem Budapest Főváros Levéltárának semmiféle regionális vagy országos feladatot nem ad. Így tehát törvény- ill. alkotmányellenességet e tekintetben sem lehet megállapítani. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította. (Az Alkotmánybíróság határozata álapján összeállította: Bikki István) A Magyar Levéltárosok Egyesületének tisztújító közgyűlése Az MLE rendkívüli tisztújító közgyűlését 1992. április 29-én tartotta meg az Üj Magyar Központi Levéltárban. A közgyűlés levezető elnöke, dr. Böőr László megnyitójában ismertette azo­kat az ismert körülményeket, amik miatt sor került a rendkívüli közgyűlés ösz­szehívására. Kifejezésre juttatta azt a reményét, hogy a résztvevők felelősséget érezvén a levéltáros társadalom és hivatás jelenéért és jövőjéért, elősegítik a közgyűlés eredményességét, és így mód lesz legitim, mindenki által elfogadott vezetőséget választani. Ehhez kérte a megjelent egyesületi tagok (143 fő) segítő közreműködését. A közgyűlés jegyzőkönyvvezetőjének, hitelesítőinek és a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak megválasztása után az elnök javaslatára a közgyűlés elfo­gadta a napirendet. Eszerint elsőként a résztvevők többségi szavazással elfogad­ták az ideiglenes választmány által javasolt új tagdíjat. Második napirendi pont­ként az egyesület ideiglenes elnöke, dr. Erdmann Gyula megtartotta az éves be­számolót az egyesület munkájáról (a beszámoló szövege olvasható a Pallium 1992. évi 5. számában). A beszámolót többségi szavazással a közgyűlés résztvevői tudomásul vették. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom