Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - MÉRLEG - Szili Ferenc: Pécs színháztörténetének forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1886–1949). Bp., 1990 / 89–90. o.

MÁRFI ATTILA Pécs színháztörténetének forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1886—1949) Budapest, 1990. (kiadja a) Baranya Megyei Levéltár és a Magyar Színházi Intézet 398 pag. A Pécsi Nemzeti Színház 1996-ban fennállásának centenáriumát fogja ünnepelni. Művelődéstörténeti jelentősége nemcsak helyileg, országosan is figyelemreméltó. Ugyanakkor nemcsak a szűkebb szakmát, a színjátszást érinti, hanem a kultúrának szinte minden ágazatát. Ezt ismerte fel Márffy Attila levéltáros, aki évtizedes munkával tárta fel és tette közzé mindazokat a levéltári dokumentumokat, amelyeknek birtokában plasztikus képet kaphatunk a Pécsi Nemzeti Színház egy évszázados tevékenységéről. A levéltári források a város életébe is bepillantást engednek, de érzékelhetjük a politikai sorsfordulók nem egyszer tragikomikus következményeit is. A város vezetőinek a színház sok örömet, helyenként azonban még több gondot okozott. A színház irányítása és a progresszív művészet vállalása nem lehetett könnyű feladat az állandó pénzhiány és a politikai pártcsaták időszakában. Több mint fél évszázad sikereit, kudarcait, a kultúrának a létért való küzdelmét érzékelhetjük abból az 1038 regesztából, amelyet a szerző a kötetben megjelentetett. A kötetet bevezető módszertani útmutatóban eligazítást kapunk a regeszták kialakításának körülményeiről, valamint a korszakokról és a témakörökről. A kronológiai tagolás nem mindig azonosak a történelmi, politikai korszakokkal. Első korszakként a szerző az 1886—1895 közötti évtizedet jelöli meg, amikor a város még nem rendelkezett állandó színházépülettel. Természetesen a színjátszás hőskora régebbi eredetű, az első kezdeményezések a XVIII. sz. kezdetéig vezetnek vissza, amikor a vándortársulatok, szinte a semmiből nőttek ki, a kialakuló polgárság életérzéseit, ízlését és filozófiáját hirdették. A színjátszás ekkor összekapcsolódott a magyar nyelv fejlődésével, a nemzeti kultúra megteremtésével és a nemzet szabadságának a gondolatával is. A második szakasz az 1895—1918 közötti, alig több, mint 'két évtizedet ábrázolja. Színháztörténeti szempontból ez volt az új kőszínház hőskora. A harmadik korszak 1918—1921 között a szerb megszállás idejére datálható, ezt követik az 192^1—1938-as évek, amelyeket a Trianon után <kialakult új közízlés jellemzett. Színháztörténeti szempontból 1938—1942 közötti néhány év azért volt jelentős, mert ekkor hozták létre az új szervezési és működési rendet. Végül a vizsgált időszakot az 1942—1949-es szakasz zárta le, amely az államosítással ért véget. A szerző a levéltári forrásokat a következő témáik szerint csoportosította: 1. igazgatási ügyek, 2. építés, fejlesztés, fenntartás, 3. gazdasági és pénzügyek, 4. személyekre vonatkozó iratok, 5. művészeti tevékenység, sajtó, 6. fontosabb vendégjátékok. A fenti csoportosítás alapján a kötet komplex módon tartalmazza a színházszervezés és a színjátszás sokszínű tevékenységét. Figyelemmel követhetjük egyik 89