Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - MÉRLEG - Heindl, Waltraud: Palatin Josephs Schriften. 4.: 1809–1813. Bp., 1991 / 83–86. o.

Palatin Josephs Schriften. 4: 1809-1813 Zusammengestellt und kommentiert von Sándor Domanovszky, hg. und eingeleitet von Ferenc Glatz (Quellén zur neueren Geschichte Ungarns: Palatin Josephs Lében und Schriften 5., Gesellschaft für die Geschichte Ungarns), Akadémiai k., Budapest 1991. 804 pag. József nádor és a magyar történetírás József nádor a magyar történelem sokszorosan meghatározó alakja. Mint II. Lipót fiát nevezték ki 1795-ben, testvére Sándor Lipót tragikus halála után, Magyarország 'helytartójává, majd 1796-ban nádorává. Hivatalát 1847-ig látta el. József tehát Magyarország fontos történelmi korszakában, a reformkorban volt hosszú időn át az ország sorsának egyik alakítója, és a későbbi nemzedékek történetírói éppúgy, mint a nemzet emlékezete azonosították is ezzel a korral. Míg a császárt Bécsben, a központosító uralkodóként és általában a magyarok ellenségeként tekintették, József a magyarok számára (éppen magatartása és teljesítménye alapján, különösen ami az önálló magyar kultúra és gazdaság fejlesztését illeti) az „ő" palatínusuk lett, aki a királyt teljes kormányhatalommal képviselte, amennyiben az nem tartózkodott az országban; aki az országban lakott; több magas tisztséget viselt és konfliktusok esetén közvetítő volt a király és a nemzet között. A „nádor", olvassuk Glatz Ferenc bevezetőjében, „nemcsak a király képviselője volt Budán, hanem a magyar országrész képviselője is Bécsben". (45. old.) És József értett ahhoz, hogy helyzetét Bécsben Magyarország javára kihasználja. Amikor Széchenyi István reformjainak követője lett, a bécsi udvar ezt igen rossz néven vette tőle, és részben nem éppen elegáns módon bojkottálta is őt. Jelen kötet mint a „József nádor iratai" már történetivé lett forráskiadásának negyedik kötete (1809—1813), a „Források Magyarország újkori történetéhez" sorozatban, több mint félévszázaddal az „Iratok..." kiadásának félbeszakítása után (a 3. kötet 1935-ben jelent meg) látott napvilágot. A levelezés, melyet József a császári és királyi testvérrel Ferenccel, de a főhercegi testvérekkel, Jánossal és Károllyal is folytatott, a nádornak az ország különböző ügyeiben készített nagyszámú javaslatával együtt (összesen 155 darabot tettek közzé) bizonyítják, hogy ténylegesen Bécstől független véleményt képviselt a magyar ügyekben. Vonatkozik ez a magyar országgyűlésre, a pénzügyi rendszabályokra (az olykor makrancos) vármegyékre éppúgy, mint az adókra, sóárakra, hangulatjelentésekre, a napóleoni háborúk béketárgyalásaira és jelentőségükre Magyarország számára stb. A levelezés bizonyságot tesz arról is, hogy a császári családon belül lezajlott egy olyan csoportdinamikus alkalmazkodási folyamat, amely mindenekelőtt azokat a családtagokat érintette, akiket — a korabeli szokás szerint — és talán azért is, hogy nem a kedvelt, és a költségvetés számára drága versenytársakat a hatalmi központból eltávolítsák, egyúttal pedig értelmesen foglalkoztassák — régensként (alkirályként), a császár és király helytartójaként a birodalom távoli országaiba küldtek, mint éppen Józsefet Magyarországra, Rainer főherceget Lombardiába, Miksa főherceget GalíFord. Gecsényi Lajos 83