Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Auer, Leopold: Ausztria történetének írott forrásai: a megőrzés és feltárás problémái / 52–75. o.
mer) általában épen maradt f Ondjainál is vannak veszteségek. Ily módon az osztrák másolati könyvek (Gedenkbücher) fontos sorozatának 1583—1663 között csak az 1603—1606-os és az 1630—1631-es évek két kötete maradt fenn. 74 1729ben egy ellenőrzésnél megállapították, hogy az Udvari Kamara Levéltárának boltíves raktáraiban, a Kaiserspitalban, nagy mennyiségű irat porladt szét. 75 A 18. és 19. század folyamán az Udvari Számvevő Kamara (Hofrechenkammer), a Kamarai Pénztári Hivatal (Kameralzahlamt), a Katonai Pénztári Hivatal (Kriegszahlamt) és a Kamarai Ügyészség (Finanzprokuratur) iratait a selejtezések aránytalanul megtizedelték. 76 A mindennapok, a szélesebb néprétegek történetét érintő veszteségről van szó végül a császári kabinetirodához benyújtott kérvények és folyamodványok esetében, amelyek majdnem teljesen megsemmisültek. A történészek panaszkodnak emiatt a veszteség miatt, másrészt azonban ezek a kérelmek kifejezetten tömegiratok voltak — 1870-től évente kb. 30 000 ilyesfajta irat érkezett be — úgyhogy selejtezésükre mindenképpen sort kellett keríteni. Megmaradtak viszont a mutatók és jegyzőkönyvek, amelyek nem túlzottan közlékenyek, de quantitatív vizsgálatokhoz talán hasznosíthatók, s mint genealógiai forrásoknak is van bizonyos értékük. 77 Mivel a központi belügyi hatóságok iratait az igazságügyi palotában pusztított tűzvész és a második világháború veszteségei tovább tizedelték és a tartományi kormányzatok, illetve helytartóságok anyaga is csak részben maradt fenn, 78 az osztrák tartományok belső történetének forrásaiban olyan hiányok keletkeztek, amelyek ma már csak nehezen vagy egyáltalán nem tölthetők ki. Valószínűleg itt mindörökre fehér foltokkal kell számolnunk múltismeretünkben. Külön fejezetet képez a katonai iratanyag, amely mind a belső, mind a külső kapcsolatok, viszonyok történetéhez egyaránt fontos. Mióta az állam erőszakmonopóliuma e Téren az újkorban döntővé lett, a katonai tevékenység írásbeli lecsapódása is nagyobb részt az állami levéltárakban koncentrálódott. Ausztria esetében ezek elsősorban az 1556-ban felállított Udvari Haditanács és az 1848-ban ezt felváltó Hadügyminisztérium voltak. A Haditanács levéltárában, annak 1711-ben történt alapítása óta, meglehetősen pontos irányelvek érvényesültek az iratkiválasztásban, 79 amelyek mindenekelőtt a csapatrészek és parancsnokságok irattáraira, tehát a tulajdonképpeni tábori iratokra vonatkoztak, de a központi hatóságok irattárai sem maradtak érintetlenek. 1778 és 1852 között létezett ugyanis egy belső selejtező bizottság (Akten-Ausmerzungskommission). Noha a történetileg értékes iratanyag megsemmisítésének megakadályozására irányuló fáradozásokban nem volt hiány, a túlzottan messzemenő selejtezések újból és újból melléfogásokhoz vezettek. Ezeknek az ismételt és kiterjedt selejtezéseknek a következményeként az operáló hadseregek tábori kancelláriáinak irattárait a 16. századtól 1913-ig ma — a Hadilevéltár (Kriegsarchiv) „régi tábori irataiként" (Alté Feldakten) összefogva — csak töredékesen találjuk meg. 80 Az Udvari Haditanács régebbi irataiból is sok elveszett vagy megsemmisült, mint például az 1720 előtti keleti politikára vonatkozó iratok, hacsak azokat nem az Államkancelláriától (Staatskanzlei) vették át előiratként és így később a Házi, Udvari és Állami Levéltár (Haus-, Hof-und Staatsarchiv) „külügyi" (Staatenabteilungen) irataiba, mindenekelőtt a Turcica sorozatba, kerültek. Megmaradtak ezzel szemben a segédkönyvek tekintélyes sorozatai, amelyek 12 000 kötetet fognak egybe. 81 A katonai, diplomáciai és rendőri iratanyag megőrzésénél állandóan fontos szerepet játszott a titoktartás szempontja. Az alsó-ausztriai helytartónak, Quintin Jorgernek, „Commentarii historici" címmel I. Lipót kormányzásához fűzött gondolatait tartalmazó művét a tervezett kinyomtatás előtt megsemmisítették, mert aggódtak, hogy sok titkot elárulhat. 82 Ugyanezen okból, amikor sor került 58