Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Auer, Leopold: Ausztria történetének írott forrásai: a megőrzés és feltárás problémái / 52–75. o.

lyek nélkül a történettudomány a maga teljességében nem töltheti be feladatát. Ismereteink, azokról a kultúrákról, amelyek birtokában voltak az írásbeliségnek minőségileg egészen mások, mint az írás nélküli kultúrákról.

5 Különböző körülmények megakadályozhatják az írott forrásanyag képződését: hiányzó írásbeliség, a titoktartás utáni vágy, és az a vélemény, hogy valami más írásban rögzített dolog nem megőrzésre méltó. De ott is, ahol sor kerül a forrásanyag-képződésre, a folyamat különböző veszélyeknek van kitéve: a tudatos megsemmisítésnek, a figyelmetlenségnek, a katasztrófáknak, mint a háború, tűz, árvíz, és végül egész egyszerűen az idő vasfogának. így egyfelől az írásbeliség növekedésével, és összességében nézve, mind több a forrás,

6 másfelől mégis kevesebb. Minden évszázadnak kevesebb van a birtokában a múlt egy meghatározott szakaszának forrásaiból, mint a megelőző századnak. Oly folyamat ez, amely a források kiadásával sem hozható nyugalmi állapotba, hacsak a kiadás nem reprodukciót jelent, ami végső konzekvenciájában lehetetlen.

7 Nehezen felbecsülhető, hogy Ausztriában a középkori iratanyagból már egykoron mennyi ment veszendőbe. Egyes veszteségek ugyan kimutathatók, de a közelebbi körülmények, mint az időpont, amikor ez történt, csak a legritkább esetekben határozhatók meg. Háborús események és tűzvészek voltak az állandó veszélyforrások és ezek sok iratot elpusztítottak. Amikor a bajorok 1232-ben betörtek Ausztriába az ardaggeri apátságból elrabolták az egyházi kincseket, könyveket és privilégiumokat.

8 Az évkönyvek és krónikák feljegyzései újból és újból hírt adnak a tűzvészekről,

9 de véletlen, ha ezenközben a könyvekben vagy oklevelekben keletkezett károkat is említik, mint a gerai vagy perneggi kolostorok esetében, amelyeknek 1242-ben Harcias Frigyes „a tűz által elpusztított oklevelek hiánya miatt" privilégiumaikat megújította.

10 A historiográfiai források esetében a fennmaradás, az átörökítés vizsgálata elveszett művek és kézirataik nyomára vezetett, gondoljunk csak az eltűnt ősi salzburgi évkönyvekre

11 vagy a sokat idézett „skót-kódex (Schottenkodex) jelentőségére az osztrák annalisztika számára.

12 Ha az évkönyveknél egy újabb, átfogóbb és láthatóan jobb kézirat birtokában voltak, akkor a régebbi példány iránt gyakran alábbhagyott az érdeklődés és a pergamentet más célokra, könyvkötésre vagy relikvia-, ül. pecséttartó zsákocska készítésére használták. Ily módon maradtak ránk legalább részben töredékek, mint a Heinrich Fichtenau és Gerhard Wimmer által felfedezett lambachi és lilienfeldi évkönyvek, amelyeknek a korábban létezett kéziratok ismeretét köszönhetjük.

13 Hasonló példáink vannak a nekrológiai források fennmaradására vonatkozóan is. Ugyanabból a provenienciából, mint a lilienfeldi évkönyvtöredék származik egy nekrológ töredék, amely ugyancsak egy elveszett eredetire épül.

1

'

1 Más esetekben azonban, ahol véletlenül nem bukkantak fel ilyen töredékek, nem jött létre az áthagyományozás. Nincs ez másként az oklevelekkel sem. Későbbi említésekből, átírásokból vagy csupán levéltári jelzetekből tudunk oklevelek létezéséről, amelyek már egyáltalán vagy eredetiben nem, léteznek. A diplomatikában mindig különösen nagy figyelemmel voltak a déperditákra és ily módon az elveszett oklevelekre vonatkozó ismereteink sokkal jobbak, mint más forrástípusoknál. Az első Babenberg hercegre vonatkozóan a Babenbergek okmánytárából összesen 29 fennmaradt darabból hét déperditát tárhatunk fel, utódjánál V. Lipótnál az arány 12 A3.

15 Itt nem igényelhetjük az ismert utalásokat a déperditák teljességére, de azt sem feltételezhetjük, hogy minden elveszett oklevelet feltétlenül megemlítenek egy későbbiben. A veszteségeket minden esetre valamivel magasabbra tehetjük, mint gondolnánk. A nem eredetiben fennmaradt darabokhoz tartozik még néhány, az osztrák történelem számára különösen fontos oklevél, kezdve a privilégium minus-sal, 53