Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - Karády Viktor: Egyetemi antiszemitizmus és érvényesülési kényszerpályák: magyar-zsidó diákság a nyugat-európai főiskolákon a numerus clausus alatt / 21–40. o.

növelték még az első kirajzó nemzedékeket követő évjáratok kivándorlási hajlamát és a külföldön való érvényesülésre való készségét is. A Nyugaton gyökereket eresztő felmenők vagy egyéb szövetségesek nemcsak a^ később kikivánkozóknak jelentettek fogadó közeget, hanem egy valóságos emigrációs kultúrának is letéteményesei és alkalom adtán átadói lettek. Megalapozták azt a — az asszimilált magyar zsidóságban azelőtt viszonylag gyenge

26 — „emigrációs hagyományt", mely meghatározó keretfeltétele lett annak, hogy a zsidóság a későbbi emigrációs hullámokban (nevezetesen 1940 körül, 1945 és 1949 között, majd 1956-ban s azután) is erősen túl legyen képviselve.

27 Ezek mögött a viszonylag könnyen objektiválható jelenségek mögött azonban a magyar zsidóság azonosságtudatának mélyreható válsága húzódott meg. A numerus clausus s ezt követőleg a feltörekvő magyar—zsidó középosztály fiataljainak külföldre kényszerítése a történelmileg hosszú távon (már a reformkor óta) az asszimilációra beállított s a magyar kultúrához és államisághoz elkötelezett minden zsidó réteg számára egy csapásra kérdésessé tette az eleddig bejárt társadalomtörténeti utat, melyen az asszimiláció szorosan összefonódott a mentalitásbeli modernizáció és polgárosodás folyamataival. Míg a fehérterror gyilkos antiszemitizmusát el lehetett könyvelni kontrollálatlan ellenforradalmi bandák kilengéseinek, a numerus clausus a felvilágosodás óta először hozott törvényes és egyértelműen zsidóellenes megszorítást egy olyan jog gyakorlásában mely éppen az asszimilációs magatartások sorában stratégiai jelentőségű volt. A honi felső képzettség zárta le az asszimilációs hasonulási ciklust, mely azelőtt a zsidó középrétegek tagjait a történelmi elit s az „úri" középosztály társadalmilag legitim partnereivé avatta.

28 E lehetőség törvényes korlátozása, melyet a nem törvényes de hallgatólagosan eltűrt egyetemi zsidóellenes agitáció brutális felhangokkal kísért, a történelmi uralkodó osztályok részéről az addig érvényes „asszimilációs társadalmi szerződés" részleges felmondásával volt egyenértékű. Következményképpen nemcsak a fiatal zsidó középosztály elvándorlása kezdődött meg, de felerősödtek a magyar zsidóságban azelőtt igen mérsékelten érvényesülő alternatív ideológiai stratégiák is, melyek a magyar—zsidó önértelmezést vagy egyértelműen disszimilációs sínekre állították (cionizmus, önálló néptudat — ami azelőtt Magyarországon majd' hogy ismeretlen volt) vagy pedig kiszakították az addig uralkodó nemzeti keretekből és orientációból, hogy más univerzalista értékrendű ideológiák felé, így például az „urbánus" radikalizmus, a szociáldemokrácia vagy a kommunizmus felé tereljék el. A numerus clausus talán leginkább emiatt az alapvető trendváltozás miatt — s kevésbé az iskolázottságra gyakorolt közvetlen hatása miatt — maradt meg történelmi cezúrának a honi zsidóság tudatvilágában. 3. A külföldi tanulmányok területi és szakmai jellemzői. „Külföldre, de hová és minek?" A numerus clausus egy csapásra ezernyi zsidó érettségizettnek sürgős válasz kényszerével szegezte ezt a kérdést, melyet az előző diáknemzedékeknek egy töredéke legfeljebb önmagának tett fel. Ezek ugyanis kizárólag a magasabb szintűnek tekintett oktatásban való részesedés vagy az értékesebbnek becsült oklevél megszerzése végett, esetleg (a felső polgárság és az arisztokrácia gyermekei) társadalmi distinkciós célokból, mindenképp csak érvényesülési stratégiájuk keretében s nem kényszerből mérlegelték a külföldi tanulmányok eshetőségét. Nagy részük minden bizonnyal vissza is tért oklevele megszerzésekor Magyarországra vagy pedig már eleve csak néhány szemeszter erejéig, pótlólagos képzés végett (mint tipikusan az idegen nyelv szakos bölcsészek), látogattak el külhoni főiskolákra. Így 1914-ben az or28