Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - Varga J. János: Hadizsákmány és rabkereskedelem, mint az emberi kapcsolatok formái a Dunántúlon a török hódoltság korában / 16–20. o.

Boldizsár és Teveli István 192 forint 87 dénárt, Vadas István, Hölgye Imre és Borz Benedek 140 forint 75 dénárt adott rác és török foglyokért. Ez együttesen csaknem ötödrésze a kótyavetyén elkelt valamennyi rab 5727 forint 22 dénárnyi vételárának.

9 A főkapitány hadnagyai közül kitűnt széles körű kapcsolataival és élénk üzleti tevékenységével Kisfaludy Balázs. Rabjait nem sokáig őriztette ura tömlöcében, hanem gyorsan túladott rajtuk: egyszer földesurakkal, másszor végvári kapitányokkal kötött üzletet. Fő vásárlója azonban maga a dominusz volt.

10 A Dunántúl nyugati felén a Batthyányak őrizték váraikban a legtöbb török rabot. Már a XVI. század végén föl jegyzéseket készítettek a foglyokról — 1589ben például 43 főt írtak össze

11 —, a XVII. század közepén pedig Batthyány Ádám külön nyilvántartást vezettetett róluk. Az 1641—1650 között készült öszszeírás szerint létszámuk 260 fő volt: vegyesen törökök és rácok, tisztek és közkatonák, megsarcoltak és sarcolatlanok, eladottak, elajándékozottak, és olyanok, akiket magyar rabokért és lóért vagy sóért elcseréltek.

12 A XVII. század végén már jóval alacsonyabb a létszámuk, de 1690-ben, sőt még 1706-ban is őriztek Szalonokon olyanokat, akik nem fizették ki a váltságdíjat.

13 Ilyen nagyméretű rabtartás hasonló méretű adásvételt feltételez. Noha a Batthyányak üzletkötéseit nem tudjuk a török korszakon végig követni, néhány följegyzés — közöttük a már említett 1589-es összeírás azt mutatja, hogy a foglyul ejtett török és rác katonák, asszonyok és gyermekek sarcolása, előadása kitűnő pénzforrásnak bizonyult. Abban az évben a kivetett sarc összege meghaladta a 45 000 forintot, nem számítva a készpénzen fölül beszolgáltatott számtalan portékát.

14 A módszerek egyikéről, amelynek fölhasználásával ezt a hatalmas összeget, vagy legalábbis annak egy részét kicsikarták, ismét csak a dunántúli főkapitány nyilvántartásai szólnak. Az 1650-es évek följegyzései szerint a rabokat olcsón megvásárolták, majd sarcuk megállapításakor a vételárnak olykor ötszörösét, tízszeresét is megkövetelték. Egy budai Iliász nevű törökért 150 tallért fizettek. Amikor megállapították a váltságdíját „... ezen rabunk igért minekünk — olvassuk a rabnyilvántartásban — készpénzben tallér 3000, portékát pro tallér 3000, egy úrnak való főlovat beslia fékestől és minden hozzá tartozó aranyos szerszámostul és skófiummal varrott csáprágostól, kősót no. 2000, körösztény rabot no. 1 avagy ezért tallér 1000."

15 A magyar főurak — és olykor katonáik is — gátlástalanul nyerészkedtek foglyaikkal (ugyanez elmondható török részről is), azt azonban le kell szögeznünk, hogy ha a helyzet úgy kívánta, embereikért áldozatot is hoztak: számos végvári katona és földesúri szolgálatban álló szervitor nyerte vissza szabadságát úgy, hogy parancsnoka vagy ura török rabjaival kicserélte. Igaz, hogy a dominuszok áldozatának anyagi része megtérült — a cserébe adott rab váltságdíját ugyanis a kiváltott fogolynak kellett rendeznie —, cselekedetük erkölcsi jelentőségét azonban nem lehet vitatni. Kemény, embertelen megnyilvánulásokkal teli a vizsgált korszak. Hatalomvágy és anyagi érdek az emberi cselekvések mozgató rugója, eszköze fegyver és erőszak. A megmaradás vagy a pusztulás szélsőségei között hányódó ember mégis megtalálta a másikhoz vezető utat, s a nyers materiális érdek fölé kerekedett a humánum, az egyéni harácsolás fölé a közösségi tudat. A kor emberi és számunkra szokatlan gazdasági kapcsolatai ezáltal nyernek értelmet és elfogadható tartalmat. JEGYZETEK 1 Magyar Országos Levéltár, Batthyány család levéltára (továbbiakban: OL B. cs. lt.) P 1313. 248. fasc. 57. sz. 3—5. f., OL B. cs. lt. P. 1322. 50. fasc. 502, 535. sz. 2 OL B. cs. lt. P 1313. 248. fasc. 51. sz. 10. f., 57. sz. 1—5. f. 19