Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - Varga J. János: Hadizsákmány és rabkereskedelem, mint az emberi kapcsolatok formái a Dunántúlon a török hódoltság korában / 16–20. o.

kai biztosították mind az állampénztárból, mind az önellátásra és piacra egyaránt termelő földesúri gazdaságból. Már a török—magyar háborúk első periódusában országszerte látszottak ennek jelei. A fizetetlenség azonban eltérő mértékben érvényesült a katonáskodók különböző csoportjainál. Előnyösebb helyzetbe a főúri magánkatonaság tagjai kerültek, s ebben döntő szerepet játszott a földesúri allódium, amely biztosította a szervitorok ellátását, miközben az államháztartás — amely a háborús terhek zömét viselte — nem tudta ugyanezt nyújtani egy olyan védelmi rendszer számára, amely másfél évszázadra állandósult igényeivel folytonosan terhelte a Kamarát. Az önmagát is ellátó földesúri birtok tette lehetővé, hogy amikor a kincstár nem tudott küldeni se pénzt, se posztót a királyi végvárakba, akkor a főurak saját katonáiknak a természetbeni fizetést biztosították. Mégis, vagy éppen ezért a jövedelemszerzésnek más formái is kialakultak ebben a korszakban. Közülük kiemelkedik a hadizsákmány- és a rabkereskedelem, amely nemcsak a létfenntartás eszköze volt, hanem a gazdasági és emberi kapcsolatok elfogadott, működési mechanizmusában kifinomult formája. A vitézlő rend közös szerzeménynek tekintette a zsákmányt: mindenki beszolgáltatta azt, amit szerzett, hogy azután árverésen, vitézi vásáron, (korabeli szóhasználattal kótyavetyén) kiárusítsák, és a pénzt egyenlően elosszák. A katonáknak ezt a szokástörvény biztosította, ami az anyagi megfontoláson túl az egyéni harácsolással szemben a közösségi szellemet, az összetartozás érzését ápolta. Az árverésen elsősorban a katonai vállalkozás résztvevői jelentek meg, de olykor idegenek is vásároltak. Ez történt 1641 tavaszán az igali zsákmány kiárusításán. A kótyavetyét megelőző akciót januárban hajtotta végre Batthyány Ádám dunántúli főkapitány a török hódoltságban fekvő Igal ellen. A vállalkozásban részt vett a főkapitány katonasága — 890 lovas a generális udvari seregéből és az ún. hadnagyságokból, valamint 270 gyalogos Körmendről, Csákányból és Szentpéterről —, ezt Nádasdy Ferenc 112 lovasa és végvári katonák egészítették ki, akik 1715 fővel a Dunántúl csaknem valamennyi végvárából képviseltették magukat. A vállalkozás sikeres volt: számos foglyot ejtettek, s tekintélyes mennyiségű posztót, fegyvert és lábasjószágot zsákmányoltak.

1 A portya résztvevői — végbeli szokás szerint — ott rendezték meg a kótyavetyét, ahonnan a többség érkezett: a dunántúli generális emberei Körmenden, Nádasdy lovasai Sárvárott, a végváriak Veszprémben, Sümegen, Kiskomáromban, Kapornakon, Pápán és Devecserben tartottak vitézi vásárt.

2 Az igali zsákmány körmendi kiárusításán nemcsak Batthyány Ádám főembereit és katonáit találjuk, hanem a vállalkozásban részt vett birtokos urakat, a Körmendhez közel eső végházak katonáit, sőt még mesterembereket is, a rohonci Szijjártó Jánost és a kőművesek paliérát.

3 Az árverés fővásárlója maga Batthyány Ádám volt, aki ugyan nem jelent meg személyesen, de főembereivel képviseltette magát.

4 Tisztjei tekintélyes summát hagytak a „főkótyavető" (az árverést irányító személy) asztalán: 2955 forint 7 dénárt mintegy 130 rabért és különféle portékáért. Ugyanakkor az udvari sereghez tartozók vásárlása a rabokból, barmokból és fölszerelési tárgyakból 1622 forint 19 dénárt tett ki, a hadnagyságok és vajdaságok (gyalogos egységek) katonaságáé 2894 forint 35 dénárt, a királyi végvárak vitézeié 5052 forint 24 dénárt. Batthyány Ádám lovasságának és gyalogságának költekezése a két fegyvernem tagjai között fennálló társadalmi és vagyoni különbségekre mutatnak. Az udvari sereg és a hadnagyságok katonái főleg lábasjószágot (ökröt, juhot) vásároltak, összesen 967 forint 90 dénárért. A rabok vételára 917 forint 37 dénárt tett ki, fegyverekre és felszerelési tárgyakra viszont csak 491 forint 68 dénárt költöttek. Batthyány Ádám lovassága tehát elsősorban közép- és kisne17