Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - Dóka Klára: A Görgényi Református Egyházmegye levéltára / 24–31. o.

DÖKA KLÁRA A Görgényi Református Egyházmegye levéltára

1 Az egyházmegyék a református egyházi szervezet legfontosabb egységeinek tekinthetők. Általában a 16—17. században az egykori katolikus főesperességek helyén jöttek létre, azoknál lényegesen szélesebb hatáskörrel. Gyakorlatilag az egyházközségek egyesülései voltak, az egyházi igazgatás és kormányzás célja* ból. Élükön a választott esperes és az egyházmegyei gondnok állt, akik munkáját a tisztviselők segítették. Az esperes évente végiglátogatta az egyházmegye községeit, és a látottakról, tapasztaltakról jegyzőkönyvet vett fel.

2 Az egyházmegyét, illetve az egyes gyülekezeteket érintő fontosabb ügyeket évente közgyűlésen tárgyalták meg. Fontos szerepet kapott az egyházmegye a bíráskodásban, iskolaügyekben, egyházi közigazgatás területén.

3 Az egyházmegyék az egyházkerületek fennhatósága alatt működnek. Az egyházkerületek a 16—17. században a püspökségek, érsekségek mintájára szerveződtek, értelemszerűen más szerepkörrel. Számukat az 1734-es Carolina resolutio rögzítette. A püspökök és főgondnokok által vezetett kerületeket — szemben a katolikus egyházmegyékkel — a 18. század második felében nem bontották kisebb egységekre, így azok — egészen az első világháborúig — viszonylag nagy területeken működtek. A magyarországi református egyházat egyetemesen érintő ügyek intézésére hivatott testület az egyetemes konvent (generális consistorium) volt, melyet először a 17. században szerveztek meg, az egyház legfőbb törvényhozó és intézkedő testülete pedig a zsinat, melynek gyűlései már a 16. század végétől rendszeressé váltak.

4 Az egyetemes zsinat mellett — egészen a 19. század elejéig — szinódusnak, zsinatnak nevezték az egyház különböző önkormányzati testületeinek (egyházkerület, egyházmegye) gyűléseit is. A többlépcsős szervezeti felépítés ellenére nagy önállósággal rendelkeztek a református egyház legkisebb szervezeti egységei, az egyházközségek is, melyek élén a lelkész és a gondnok elnökletével az egyháztanács (presbitérium) állt. Magyarországon az első presbitériumot 1615-ben szervezték. A presbitériumok maguk választották lelkészeiket, gondoskodtak az egyházközség vagyonának kezeléséről, sőt az egyvallású településeken az egyházi igazgatás összefonódott a közigazgatással is.

5 Erdély fejlődése következtében sajátos módon alakult az itteni felekezetek helyzete. A reformáció minden formája elterjedt, elsősorban az erdélyi fejedelmek politikája következtében jól megfért egymás mellett a különféle vallású lakosság, a 16—17. században nyoma sem volt a vallási türelmetlenségnek.

6 Az Erdélyi Egyházkerületet, mely az egész Királyhágón túli területen illetékes volt, már 1564-ben megszervezték és a 16. század második felében működött az egyházközségek egy része is. A 18. század elején a püspöki méltóság 24