Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: A magyarországi birtokjog kérdései a középkorban / 3–19. o.

sanak a várnak". Nem lettek tehát nemesek, hanem maradtak várjobbágyok, azaz királyi kondicionáriusok, földjüket pedig a várnak teendő szolgálat terhelte, vagyis kondicionárius föld maradt. „A várnak teendő tisztes szolgálat" annál határozottabb megkülönböztetés a nemesi birtoktól, mert fegyveres szolgálatról van szó. A nagy kiterjedésű földön több ágra szakadt várjobbágyatyafiság osztozott. Birtokmegosztás köztük is lehetett ugyanúgy, mint később a jobbágytelek esetében, csak szolgálatot kellett érte vállalni. A birtokmegosztástól tehát sem a föld, sem az osztozók jogállása nem változott meg. Erre mutat az is, hogy amikor földjüket 1263-ban, 1264-ben és 1282-ben eladták, a vevők akkor szintén várjobbágyok voltak. A szőlei esetből szintén kitűnik, hogy az „örökölt föld" korántsem azonos a nemesi földdel, hanem természetesen volt szolgálattal terhelt, várjobbágyi örökölt föld is.

23 Zala megyében 1256-ban pontosan tudták, mi a különbség várjobbágy és királyi serviens közt, valamint földjük jogi természete közt. Ebben az évben a zalai várjobbágyok hadnagyuk (maior exercitus) vezetésével eredménytelenül próbálták maguk közé vonni a Pacsa-melléki birtokosokat. A várjobbágyok ui. végül az országbíró és zalai ispán előtt a lefolytatott vizsgálat alapján elismerték az alperesek nemességét, amelyet elhatárolt földjeikkel együtt megerősített a király is. A királyi oklevél leírta a pernyertes nemesek birtokainak a határait. A leírásban szó van határos birtokosokként Cseke és Tamás várjobbágyok földjeiről, valamint Baas nemes fiainak a földjeiről is. Megkülönböztették tehát egymástól a nemes és várjobbágy földjét, s nem tartalom nélküli formaság Béla említett oklevelében ez a rendelkezés: „az előbb mondott nemesek kérésére hajolva, az ő szabadságuknak és földjüknek a jogállását (statum libertatis et térre eorundem)... királyi hatalommal megerősítjük."

24 Annál jelentősebb dolog ez, mert királyi propriusokkal, várjobbágyokkal szemben erősítette meg ellenfeleik „szabadságának és földjének" nemesi jogállását. A várjobbágyok földjének elhatárolása megszüntethette a várjobbágyi birtoklás mixtim voltát, de a király külön aktusa nélkül nem emelt nemesi birtokká. A várjobbágyi birtoklás szempontjából a szölciek ügyének határozott párhuzama a csallóközi Olgyáról 1256-ban lezárt per. Ez két pozsonyi várjobbágyatyafiság közt folyt. Az egyik Olgyát a maga öröklött (hereditaria) birtokának mondta, a másik szerint a pozsonyi várhoz tartozott. Végül a régebben már birtokló fél kérelmére a király neki és örököseinek „mindörökre meghagyta (dimisimus perpetuo duraturam)" Olgyát a régi határok szerint, „különösen azért, mert... szer felett alkalmasok a pozsonyi vár szolgálatainak megtételére, amelynek jobbágyai (ad servitia castri Posoniensis exercenda, cuius sünt iobagyones, utiles admodum habeantur) s mivel sokan vannak, nemzetségükkel nagyon rászorulnak a földre". Íme, a vár szolgálata és várjobbágy öröklött földje közti kapcsolat! A „szabadságnak és a földnek a jogállása" egymással szorosan összefüggő, de mégis két különböző dolog volt. Ezt a különbséget, továbbá azt, hogy örökölt (hereditarius) birtoka nemcsak királyi servienseknek, hanem királyi propriusoknak is lehetett, határozottan tanúsítja az a jelentős számú oklevél, amely várjobbágyok, vagy várnépek nemesítése alkalmával személyük és az addig általuk kifejezetten hereditarius-ként birtokolt földek nemesítésére vonatkozik. Érdekes eset, amikor a király valakinek nem nemesi jogon birtokolt földjét nemesíti. Ilyen intézkedést örökít meg IV. László 1273. évi oklevele: Ruh comesnek „Garigban és Gerzencében levő birtokait nemesítettük (nobilitavimus predia sua), amely prédiumokat mind mostanig várjobbágyoktól, avagy prédialistáktól való vétel... útján birtokolt ugyan, mostantól fogva azonban a jövőben ezeket a prédiumait az eredeti conditio kötelezettsége nélkül (sine debito prime condicionis) olyan tisztán és terheletle12