Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 1. szám - Pedroni Emma Anna: A lúdtolltól az írógépig: az íróeszközök fejlődése és az iratanyagok papíranyaga a 19. század elejétől 1945-ig / 28–50. o.

I9l3.év iratkapcsolói 27. ábra oxid zöld, majd lila, kék, fekete színű. Igen ritkán piros színűt is alkalmaztak. Ez rendkívül ritka iratmásolat-fajta. Még a korai idők írógépírás-oktatásának időszakára vall, amikor arra törekedtek, hogy az írógépszalag színe megegyező legyen az indigó színével, azaz a másolat ugyanolyan színű legyen, mint az ere­deti irat. Az ügyvitel területén — az iratok gyors visszakeresése végett — szüksé­gessé vált az iratrendezés, csoportosítás. Ez megteremtette az irattartók iránti igényt. Az irattartó („dossier" szóval szerepelt a kereskedelemben), természet­szerűleg méretében alkalmazkodott az iratlapok méretéhez. Az 1910-es évek­ben az egyszerű aktaborítók mellett díszes, mintás bélelt iratrendezők (26. ábra), iratkapcsolók (27. ábra) szabadalmai kerültek jóváhagyásra. A kézzel és géppel írt levéltári iratanyag és íróeszközeinek tárgyalásakor említést kell tenni a korabeli másolatokról is. Ezek elnevezése az azokat lét­rehozó másolóeszköz alapján történt. Úgymint: „litografált másolat", azaz „kő­nyomatos másolat", fémlapra írt írógépszöveg alapján készült „fémlap nyo­mat." Átnyomással készült sokszorosított másolat, melynek érdekessége, hogy az eredeti irat hátoldalán az írás tükörképe van, a sokszorosítás erről a tükör­képről vegyi úton történt. („Ormig" módszerű másolatnak nevezték.) Az „Opa­lograph" sokszorosításnál opálüveg segítette elő a tiszta másolat előállítását. Az 1940-es években a diákok által is jól ismert „rotaprint" másolatokat az irattá­rak anyaga is bőven őrzi. Az irodai ívnagyságú „Schwarz—Presse" cinklap segít­48

Next

/
Oldalképek
Tartalom