Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Borsa Iván: Bakács István (1908–1991) / 108–110. o.

romozott családi levéltárak eredeti rendjét, s megpróbálkoztak a rendezetlenül vagy csak részben rendezett családi levéltárak korszerű rendezési módszerének a gyakorlatban történő kialakításával. A második világháború alatt aktív részese volt a középkori oklevelek biztonsági mikrofilmezésének. 1943-ban bekapcsolódott a Szlovákiában végzett állománygyarapító mikrofilmezésbe is. A háború alatt és után a családi levéltárak újabb nagy hulláma érkezett az Országos Levéltárba. Ekkor már nemcsak tevőleges résztvevője, hanem irányítója is volt a jelentékeny mennyiségű és nagy értékű levéltári anyag rendezésének és a kutatást is segítő levéltári segédletek készítésének. 1953-tól a magánlevéltárak és a gyűjtemények osztályának vezetőjeként továbbra is részt vett a rendezési és segédletkészítési munkákban. A Levéltári leltárak című kiadványsorozat számos kötetének volt szerzője, társszerzője vagy készítésének irányítója. A levéltári irodalmat nemcsak levéltári segédletekkel, hanem levéltári módszertani tanulmányokkal is gyarapította. E tanulmányok főleg a családi levéltárak védelmével, majd iratanyaguk rendezésével és e levéltárak szerkezeti problémáival kapcsolatosak. A Domanovszky Sándortól kapott indíttatás, a XVIII. századhoz és annak történetéhez való vonzalom jellemzi történészi tevékenységét, amely a 60-as években kiterjedt az akkor felvirágzó történeti statisztika területére. Ebből a témakörből szerzett annak idején magántanári képesítést a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán 1946-ban. Minthogy ezt a képesítést az új tudományos fokozatok bevezetésekor nem vették figyelembe, kandidátusi értekezését (A magyar nagybirtokos családok hitelügyletei a XVII—

XVIII. században) 1971-ben védte meg és szerezte meg a kandidátusi fokozatot. Szorosan vett szakterületéről két komolyabb kitérőt tett a Mohács előtti korszakba. A harmincas években több történész elhatározta, hogy elkészítik Csánki Dezső történeti földrajzának hiányzó IV. kötetét, amely az ország északnyugati megyéit — a Dunától északra Hont, Zólyom és Liptó megyék keleti határáig — foglalta volna magában. A 9 megyéből csak kettő készült el. Elsőként Fekete Nagy Antal teljesítette feladatát az 1941-ben megjelent Trencsén megyei kötettel. Ezt 30 év múlva követte Bakács István Hont megyéje. A kései megjelenés nem rajta múlott, a késésnek a túl óvatos tudománypolitika volt az oka. — Másik középkori munkája az 1982-ben megjelent Iratok Pest megye történetéhez 1002—1437 című kötet volt. A családi levéltárak között eltöltött 36 évi szolgálat után kiszakították a hozzá nőtt környezetből és mint osztályvezetőt áthelyezték a Forrástudományi kabinet elnevezésű csoport élére. (Ez a csoport azokat a levéltárosokat fogta öszsze, akiknek nem volt levéltári anyag a gondjaikra bízva.) Ez az áthelyezés szakmailag egyáltalában nem volt indokolt, hisz nyugdíjkorhatárának betöltésekor olyan megállapodás született, hogy 65 éves koráig fog dolgozni. Oka egyértelműen az volt, hogy a párt képviselőjének kellett helyet csinálni a levéltár hat főnyi vezetőségében, amelyben akkor nem volt egyetlen párttag sem. Űj csoportjában szeretett családi levéltáraitól elszakítva, a tőle megszokott lelkiismeretességgel dolgozott, de új beosztását joggal tekintette méltánytalannak. 65. életévét betöltve 1973. március 31-én vonult nyugdíjba. Mint nyugdíjas az említett Pest megyei köteten kívül sok ezer időrendi mutatólapot készített az Országos Levéltár diplomatikai fényképgyűjteménye részére. Az Országos Levéltár 200 éves jubileuma alkalmából 1956-ban és 1969-ben (60. születésnapján elkésve) olyan — beosztásának megfelelő — kormánykitüntetésben részesült, amely egy, a munkáját példamutatóan ellátó tudományos dolgozónak ilyen alkalmakkor kijárt. 109